Növényvédelmi előrejelzés
Növényvédelmi előrejelzés

Támad a monília, a tafrina – veszélyben a gyümölcsösök

Támad a monília, a tafrina – veszélyben a gyümölcsösök

Agrofórum Online

A korábbi hetek csapadékos időjárása kedvezően hatott a kertészeti növénykultúrák állapotára, bár a fejlődésben szerzett korábbi lépéselőny a hűvösebb idő miatt elveszett. A mostani fenológiai állapot a sokéves átlagot idézi. Növényegészségügyi szempontból fokozott figyelmet érdemelnek a kártevők és a betegségek egyaránt.

Nem csökken a csonthéjasok moníliás megbetegedésének a veszélye, most is sorra jelennek meg a frissen elhalt vesszők és hajtások a meggyen, cseresznyén, őszibarackon és kajszin. Az elhalt részeket a fákban történő terjedés megakadályozása érdekében le kell vágni és meg kell semmisíteni. Kajszin látványosan előretört a sztigminás levéllikasztó betegség, a megbetegedés veszélye egyúttal érinti a többi csonthéjas növényt is. Ha tartósan fennáll a párás, nedves időjárási periódus, megbetegedhetnek a terméskezdemények is.

A hűvös idő ismét előhozta az őszibarack tafrinás levélfodrosodás friss fertőzésének tüneteit, főként a sárgahúsú és nektarin fajtákon. A betegség megfertőzheti a gyümölcskezdeményeket is. A betegségek mellett folyamatosan repül a feromon csapdákba a keleti gyümölcsmoly, de megjelentek a barackmoly imágók is. Mindezt figyelembe kell venni az aktuális védekezési teendőknél.

Erősen rajzik az almamoly. A korábbi mérsékelt repülés most igen intenzívvé vált, a napi fogás helyenként eléri az 50 db-t is.

A fénycsapdák fogási anyagában megjelentek az idei első amerikai fehér szövőlepke imágók. Már évek óta feltűnően megszaporodott a hernyók által fertőzött „hernyófészkes”fák száma, pedig korábban erre alig volt példa a gyümölcsösökben és az útmenti fákon. Figyeljünk az első hernyófészkekre.

A korábbi hűvös időjárás miatt eléggé heterogén a szőlő fejlettsége. A leveleken gyakori a szőlő levél-és gubacsatka fertőzés tünete. Az atkás tünetek mellett feltűntek a kígyóaknás szőlőmoly kárképei is, illetve a feromon csapdák fogják a szőlőiloncát is. A betegségek közül egyaránt időszerű a lisztharmat, a peronoszpóra és a szürkerothadás elleni kombinált védelem.

Dión a már korábban megjelent szemölcsös és nemezes gubacsatka mellett a leveleken levélbarkók rágásnyomai figyelhetők meg. Az erős almamoly rajzás immár a dió terméskezdeményeit is veszélyezteti.

A melegedő idővel ismét aktivizálták magukat a zöld-és az ázsiai márványos poloskák. Tojásrakásukat hamarosan követi majd az első lárvák megjelenése és károsításuk kezdete.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (5. rész)

2019. december 10. 07:38

Meleg és száraz években általában erőteljesebben felszaporodnak a rovarkártevők, így történt ez idén a zöld vándorpoloskával, az ázsiai márványos poloskával és a harlekin katicával.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (4. rész)

2019. december 4. 15:53

2019-ben is a spanyol csupaszcsiga okozta a legnagyobb károkat a csigafajok közül, de a tavaszi időszakban, kezdetben a különböző házas csigák is megkeserítették a kerttulajdonosok életét.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (3. rész)

2019. november 26. 14:02

A vetési bagolylepke hernyó alakban telel át, így a magas hernyópopuláció már tavasszal, korábban ritkán látott károkat okozott a kukorica és napraforgó kultúrákban.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (2. rész)

2019. november 20. 12:07

2019-ben a száraz és enyhe tél kedvezett a mezei pocok szaporodásának. Az Alföld és a Dunántúl túlnyomó többségén a fertőzöttség elérte a veszélyes mértékű, 2 darab/100 négyzetméter szintet.

A hosszú időtartamú gyümölcstárolás legújabb kori kihívásai

2018. június 28. 06:42

A tárolás a gyümölcstermesztés folyamatának speciális része. Egyre inkább csak a legkiválóbb minőségű, jó ízű, jó húsállományú és tetszetős küllemű gyümölcsök adhatók el. A gyümölcstárolás a rövid távú (átmeneti) és a hosszú időtartamú tárolást különbözteti meg. Hazánkban az alma és a körte azok, amelyeket nagy mennyiségben hosszú idejű tárolásra termesztünk.

Javítanának az almapiaci helyzeten

2019. május 28. 08:33

Javaslatként felmerült az almaültetvények felszámolását követő területpihentetés támogatása is, amihez az új uniós finanszírozási időszak alatt akár célzott támogatásokat lehetne igénybe venni.

Gyümölcsösültetvény-összeírás: tarolt az alma és a meggy - feljövőben a bodza

2018. május 29. 11:27

A felmérés közel 15 ezer gyümölcstermesztő gazdaság több mint 37 ezer ültetvényére terjedt ki.