Életmód, gasztronómia

Algákkal gyógyítja a vakságot egy magyar professzor kutatócsoportja

MTA

„Mindenki körberöhögött, amikor azt mondtam, hogy algagéneket fogok emberek szemébe nyomogatni” – mesélte Roska Botond, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja székfoglaló előadásán. A Svájcban élő magyar professzor az elmúlt 20 év kutatási eredményeit foglalta össze.

A képi információ az emberek életében betöltött jelentősége az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen megnőtt, és várhatóan ez a tendencia a jövőben sem változik. Ezzel együtt világszerte gyarapodik az előbb retinaleválásra hajlamosító, hosszú távon vakságot okozó rövidlátásos megbetegedések száma is.

A retina a szemnek csak egy egészen kis részét képezi, mégis a vaksághoz vezető betegségek javáért ez a felelős. Roska Botond szerint a működésének megértése éppen ezért – a megelőzésben és akár a gyógyításban is – kulcsfontosságú.

Roska és kutatótársai a 2000-es évek elején áttörést értek el, mikor felismerték, hogy a retina sejtrétegei körülbelül harminc különféle, a látottak eltérő elemeit hangsúlyozó „videót” állítanak elő, és ezekből a neurális filmekből áll össze a külvilág képe az agyban.

Ennek a biológiai számítógépnek a megértése volt a kutatóprofesszor elsődleges célja, amelyet egy az algák fényérzékenységével kapcsolatos vizsgálat terelt új mederbe. Ezután Roska Botond az algák fényérzékenységét okozó gént vette kutatása alapjául, amelynek segítségével a látásvesztés visszafordítását tűzte ki célul.

Kutatócsoportjával 2008-ra kifejlesztettek egy olyan eljárást, melynek során a retinában lévő ún. bipoláris sejtekbe célzottan be tudták vinni a fényérzékeny fehérjét.

Roska Botond székfoglaló előadásában két páciensről készült videóval szemléltette a módszer hatékonyságát. Az első beteg korábban a fényforrások érzékelésén kívül nem látott semmit, míg a második páciens teljesen vak volt, a fényt sem érzékelte a kezelés előtt.

A módszer sikere szembeötlő: a betegek egyenesen rámutattak az eléjük kihelyezett tárgyakra, illetve azokat érintés nélkül is képesek voltak megszámolni.

A neurobiológus felhívta a figyelmet arra is, hogy ugyan a gerincesek retinája egymáséhoz nagyon hasonló, de mégis más, változatos sejttípusok jöttek létre, a főemlősöknél egy speciális, más gerinceseknél nem létező struktúrát alkotva.

Ennek okán a kísérletekhez mesterségesen előállított emberi retinákat, illetve post mortem (elhunytakból) eltávolított humán retinákat használtak, hogy a kutatók által szerkesztett génterápiás vírust teszteljék.

A vakság kezelésében mérföldkőnek számító eredmény után sem értek véget a vizsgálatok. A jelenlegi kutatás célja a látás finomhangolása, hogy az arcfelismeréssel és az olvasással is hasonló eredményeket érjenek el, mint a tárgyfelismeréssel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Házilag készített körömvirágkenőcs: recept!

2025. augusztus 24. 16:10

Természetes sebgyógyító és bőrápoló: készítsen otthon körömvirágkenőcsöt, amely megnyugtatja, regenerálja és védi bőrét!

A házi befőttek és dzsemek készítése hódít: íme a legjobb házi ötletek!

2025. augusztus 24. 05:40

A házi befőzés nemcsak hasznos, hanem örömteli elfoglaltság is, amelyben akár az egész család részt vehet.

Rejtett hibák, durva szabályszegések – ez a Nébih mérlege

2025. augusztus 22. 14:10

Több mint 160 ellenőrzést végzett a Nébih a nyári szezonban. Az első kör tapasztalatai alapján javul a higiénia, de nem mindenhol.

Kenyeret sütni újra menő – Mutatjuk, miért hódítanak az ősgabonák

2025. augusztus 19. 14:10

Ősi gabonák, bio minőség, valódi kovász: így lehet egészséges és különleges az idei új kenyér – mutatjuk, hogyan!

Anyagcsere-folyamatok, vízháztartás, fotoszintézis – Növénykondicionálók a TIMAC AGRO ajánlásával

2023. április 4. 13:14

Az elmúlt években óriási növekedésnek indult a növények anyagcsere-folyamatait támogató, biostimulátor-tartalmú, növénykondicionáló termékek használata. Ennek a folyamatnak valószínű kedvezni fog az idén induló Agrár-Ökológiai Program.

Alga lehet a jövő fehérjeforrása

2022. október 11. 15:03

Az algák szárazföldi termesztése válasz lehet a jövő humánélelmezési kérdéseire, miközben az élelmiszeralapanyag-előállítás környezeti fenntarthatóságát is javítaná.

Alternatív megoldás a műtrágya kiváltására

2023. február 1. 11:11

Az AGROmashEXPO idején nagy érdeklődés övezte az AGRITURF Zrt. szervezte „Milyen alternatív megoldásokkal lehet kiváltani a műtrágyát?” című kerekasztal beszélgetést.

Miért algásodik a kerti tavunk?

2021. május 27. 09:18

A kerti tavak különleges biológiai és ökológiai rendszerek a kertben. Valójában attól külön állnak, mégis ahogy a kert hat a tóra, úgy egy nagyobb kerti tó is hat a kertre. Viszont az algásodási probléma sokfelé felütheti a fejét, amit érdemes időben megszüntetni.