A rovarokra tekinthetünk úgy is, mint ígéretes húsalternatívára. Az állattenyésztési szektor hatalmas kiterjedésű földterületeket vesz birtokba, és egyben az üvegházhatásúgáz-kibocsátók élén jár. Míg egy kg szarvasmarhahús előállításához több ezer liter vízre és takarmányra van szükség, addig a rovarok meglehetősen élelem-, és helytakarékosan tenyészthetők. Lévén ,,hidegvérű” szervezetek, testük nem fordít energiát a testhőmérséklet fenntartására, így a bevitt táplálékból származó energia nagy részét képesek növekedésre fordítani. Ezen kívül különböző élelmiszeripari, mezőgazdasági melléktermékek segítségével is szaporíthatók, és – nem mellékesen – szinte minden porcikájuk fogyasztható.

Emberek milliói fogyasztanak különböző rovarfajokat, különböző fejlettségi stádiumban, különösen a trópusi régiókban, hiszen ezek az állatok bőséges fehérje-, zsír- , vitamin-, és ásványianyag-forrásként funkcionálnak. Nyugatabbra azonban (talán érthető módon) nem túl nagy a lelkesedés a vízió iránt – legalábbis Hans Dagevos, fogyasztószociológus, kutató szerint (WUR).

Dagevos 2015-ben és 2019-ben felmérést végzett az ilyen eredetű termékek elfogadhatósága kapcsán. Úgy találta, hogy a növényi alapú húspótló készítmények fogyasztása iránti hajlandóság megnövekedett (pl. gabona-, algaalapú termékek), ugyanakkor választási lehetőség esetén nem túl nagy buzgalommal emelték le a polcokról őket. A felmérésben résztvevő személyeket megkérték, hogy 1-7-ig terjedő skálán értékeljék hajlandóságukat bizonyos fehérjealternatívák fogyasztása tekintetében. És, hát bizony a rovaralapú termékek végeztek a legutolsó helyen – (bár lássuk be, valahol érthető módon) nem váltottak ki pozitív érzelmeket. Dagevos szerint amit nem értünk, azt nem is szeretjük. Mivel a fogyasztó nem igazán kerül kapcsolatba a ,,zsákmánnyal”, nem képes elképzelni annak fogyaszthatóságát sem.

A rovarfogyasztásnak jópár módja létezik. Közvetett módja, amikor állati takarmányként történik a hasznosítás, majd a hústermék, illetve például tojás emberi fogyasztásra kerül. A közvetlen mód már nagyobb tudatosságot igényel a fogyasztó részéről: kekszek, tészták, levesek esetében, melyek feldolgozott rovarfehérjét tartalmazhatnak. Egyes nagy, gyorséttermi szereplők bevonásával a rovarevés megítélése javuló tendenciát mutat: a rovarburgerek, rovarproteint tartalmazó fagylaltok talán így tetszetősebb színben tűnhetnek fel.

Összességében, a kutatásban résztvevő több mint 1000 személy 18 olyan különböző ételt értékelhetett, amelyek különböző mértékben feldolgozott rovarszármazékot tartalmaztak: egészen a jól kivehető ízeltlábúaktól (vajon ez a például a szöcskeszórat?) a teljesen észrevehetetlen szintű feldolgozottságig. A kétkörös kísérlet során a résztvevőket a rovartenyésztés körforgásos, fenntartható jellegével kapcsolatos információkkal is ellátták. A tapasztalatok alapján azok, akik averzióval állnak a rovarokhoz, azokon aligha segít a nemes fenntarthatósági törekvési história.

Ha a rovar alapú összetevőket valahol a termék hátoldalán, az apróbetűs résznél tüntetik fel a gyártók, akkor más a helyzet, mintha a marketing szerves részét képezné, mondjuk egy hívogató zsíros lárva formájában a tésztásdoboz frontoldalán. Az, hogy a nyugati világ étrendjében milyen gyorsan jelenhetnek meg különböző formában ezek az összetevők, valószínűleg rövid távon nem válaszolható meg. Inkább évtizedekben mérhető, mint években. Dagevos szerint a körforgásos gazdaság jelentőségteljes koncepciójának terjesztésében, és egy vonzó termékpaletta kialakításában lehet a megoldás – de nem egyik napról a másikra.