Földünk klímaválságának mentális ára: a szolasztalgia

2026. augusztus 21. 05:40

Agrofórum Online

A klímaválság súlyos, saját bőrünkön tapasztalt következményei miatt fellépő szorongás, bizonytalanság, a jövőbe vetett hit megingása olyan érzést generálhat bennünk, amivel az ökopszichológia és a filozófia is aktívan foglalkozik évtizedek óta.

Lakóhelyünk és tágabb környezetünk negatív változásaira nem maradunk közömbösek, ez természetes. Eddig nem tapasztalt mentális teherrel nehezedik ránk egy régen virágzó, most kiszáradt rét, egy egészséges erdő helyett egy októbert idéző augusztusi erdő képe, az üres patakmedrek és tómedencék, az elsárgult, kiszáradt növények látványa.

A káros környezeti hatások (amelyek természetes vagy mesterséges tényezőkből is adódhatnak) következtében az otthonunk, az általunk ismert és szeretett hely megváltozik. A negatív változások, amelyekről tudjuk, hogy sem megállítani, sem érdemben mérsékelni nincs hatalmunk, az otthon nyújtotta vigasz érzésének elvesztéséhez, szorongáshoz és elhagyatottság-érzéshez vezetnek.

Új fogalom született

Ezeknek az érzéseknek a leírására és vizsgálatára alkotta meg a szolasztalgia (angolul solastalgia) fogalmát Glenn A. Albrecht ausztrál filozófus 2003-ban. A definíció alkotója a szorongás egy sajátos formájaként írja le ezt az érzést, amit a szeretett hely negatív átalakulása okoz. A szó megalkotása a nosztalgia szó inverzeként, a solace és az algos szavakból tevődik össze:

nosztalgia (két görög szóból), jelentése: visszavágyódás – múltbeli időszak, hely vagy élmény iránti erős, sóvárgó vágyakozás;
solace (angol szó), jelentése: vigaszt nyújt, fájdalomra enyhülést hoz;
algos (görög szó): jelentése: fájdalom.

A jelen súlyos problémáira csak következetes, hosszú távú és közösen fenntartott munkával lehet válaszolni

Albrecht szerint ennek az érzésnek a kiváltó okai lehetnek:

természetes tényezők: tűzvész, árvíz, aszály, hőhullám, tartós csapadékhiány;
mesterséges tényezők: út- vagy gátépítés miatti földvesztés, bányászat, erdőirtás, ipari katasztrófa, háború;

és mindezen okok miatt bekövetkezett élőhelypusztulás, környezetszennyezés, ivóvízbázisok szennyeződése, veszélyes anyagok bekerülése és felhalmozódása a talajban és a vizeinkben és így tovább.

A fogalom háttere

A szolasztalgia kifejezésnek értelmet adó egyik forrásszó Johannes Hofer svájci orvoshoz nyúlik vissza, aki 1688-ban a „nosztalgia” kifejezést olyan katonák megfigyelései alapján alkotta meg, akiknek erős honvágyuk volt (a kifejezés két görög szóból, a nóstos (hazatérés) és az algos (fájdalom) szavak összevonásából született). A 18. század közepétől azonban a nosztalgia szó jelentése megváltozott: innentől a honvágy a múlt egy pozitívan érzékelt időszakához vagy helyéhez való kötődés iránti szentimentális vágyat jelentette. Albrecht szerint a szolasztalgia az újradefiniált nosztalgia szónak a megfordított formája: ez az a honvágy, amelyet a saját otthonunkban (és nem a saját otthonunk iránt) érzünk. Így válhat az addig ismert és biztonságot nyújtó otthon a „cél nélküli nosztalgia” színterévé.

Kapcsolódások a szolasztalgiához

Kriss Kevorkian 1999-ben alkotta meg a „környezeti gyász” és az „ökológiai gyász” kifejezéseket, amelyek a szolasztalgiához hasonlóan törekszenek a környezettel kapcsolatos veszteségérzések megfogalmazására:

környezeti gyász: azt a gyászt írja le, amelyet az ökoszisztémák természeti vagy ember okozta események következtében bekövetkező elvesztése okoz;
ökológiai gyász: a természeti világunktól való elszakadás és a vele való kapcsolatvesztésből eredő gyász.

Lakóhelyünk és tágabb környezetünk negatív változásaira nem maradunk közömbösek

A szintén ausztrál származású Elyne Mitchell, aki 1946-ban publikálta a Soil and Civilization című munkáját, inspiráló forrás volt Albrecht számára, és hatással volt a szolasztalgia fogalmára is. Mitchell szerint a forrásaiból kimerült természet, ahol a biológiai sokféleség csökken, képes kiváltani az Albrecht által definiált érzésegyüttest.

Menjünk még ennél is messzebb vissza az időben! A ma megfogalmazott szolasztalgia szorosan kapcsolódik Hippokratész felfogásához is, miszerint az emberi egészség szorosan összefügg az egészséges környezettel. Hippokratész volt az első olyan orvos és gondolkodó, aki tudományos kapcsolatot keresett az emberi egészség és a különböző környezeti tényezők (pl. szél, hőmérséklet, aszály) között, és a betegségeket nem isteni harag és csapások következményeként vizsgálta, hanem a környezet lassú vagy éppen hirtelen megváltozásának hatásának is tulajdonította a test negatív jelzéseit.

Hazai viszonylatok

Molnos Zselyke biológus, pszichológus, az Ökopszichológiai Intézet vezetője egy interjúban így fogalmazott az ökoszorongásról, az ökobűntudatról és az ökológiai gyászról:

„[Ezek] valós érzések, amiket az ELTE PPK Ember-Környezet Tranzakció Intézete is kutat. (…) Fontos tudnunk, hogy az ezen típusú szorongások kapcsán egy hosszan tartó, mindannyiunkat érintő, globális történésekről, valós helyzetekről és az ezekre adott természetes értelmi reakciókról van szó. Az a kérdés, hogy a szorongás vagy a depresszió elér-e egy olyan mértéket, ami az egyén minden energiáját lekötve a mindennapi életvitelében is akadályozza. Viszont ezek az érzések motiválhatnak is: cselekvésre, önmagunkon és az elérhető környezetünkön való változtatásra sarkallhatnak.”

Ezek az érzések valós veszteségre adott arányos emberi válaszok

Schell Gergely pszichológus, környezettudatossági szaktanácsadó a Tápió-vidéket vizsgálva foglalta össze a klímaválság társadalmi vetületeit: a veszteség tudatosításának lelki következménye lehet az említett szorongás, gyász, düh, tehetetlenség és a jövő kiszámíthatóságába vetett bizalom megrendülése. „Ezek nem feltétlenül pszichiátriai tünetek, hanem valós veszteségre adott arányos emberi válaszok. A pszichológia olyan új érzelmeket is leírt a közelmúltban, mint a szolasztalgia, azaz a környezeti otthonvesztés gyásza.”

A szakember kiemelte, hogy a gazdálkodók és állattartók számára mindezen érzések mellé társul még a súlyos megélhetési és identitásbeli bizonytalanság is. Ha a szorongás tartós viselkedés- és alvászavart okoz, vagy azt vesszük észre, hogy a letargia a mindennapi feladatok elvégzését is nehezíti, érdemes szakmai segítséget kérni.

Mindkét szakember rámutatott arra, hogy az egyéni és közösségi cselekvés pszichológiai szempontból is létfontosságú ebben a helyzetben:

ne hagyjuk abba a jó gyakorlatokat, amelyek megőrzik az hatékonyság-élményt, és csökkentik a tehetetlenség érzését;
folyamatosan tájékozódjunk a hatékony és helyes gyakorlatokról (pl.: vízhasználat);
támogassuk a helyi kezdeményezéseket és a közösségi részvételt;
beszéljünk azokkal, akik szűkebb és tágabb környezetükben eredményeket érnek el!

Schell Gergely kiemeli, hogy még erősebbek lehetnek a pozitív élmények, ha nem magányos erkölcsi teljesítményként, hanem másokkal végzett, látható eredményekhez kapcsolódó cselekvésként jelenik meg. Továbbá fontos tudatosítani, hogy „az egyéni cselekvés akkor válik igazán erőssé, amikor közösségi és intézményi változásokhoz kapcsolódik. (…) Egy lassú katasztrófára csak következetes, hosszú távú és közösen fenntartott munkával lehet válaszolni.”

Források:

Albrecht, G. A. (2019). Earth emotions. New words for a new world. Cornell University Press
Hippokratész: Levegőről, vizekről és helyekről (eredeti címe: De aere, aquis et locis)
Kevorkian, C. (2019). On environmental grief and the rights of nature.
Mitchell, E. (1946). Soil and civilization. Halstead Press.

Online források: