Röviden az argentin mezőgazdasági kutatásról Az argentin nemzeti mezőgazdasági kutatóintézeti hálózat (Instituto Nacional de Tecnología Agropecuária, INTA) strukturális és szakmai fölépítése elsősorban regionális elvet követ, azaz a kutatás-fejlesztést az egyes régiók mezőgazdasági sajátosságaihoz, ezen belül az agrárgazdaság helyi szereplőinek minél hatékonyabb szakmai támogatásához igyekeznek igazítani.
Az INTA fő feladatai: a versenyképesség és a mezőgazdaság környezeti fönntarthatóságának növelése, az egyes agrárgazdasági ágazatok érdekében egyformán végzett kutatás-fejlesztés és a kutatási eredmények terjesztése, törekedve az egyes szereplők közötti esélyegyenlőségre (a kisgazdaságok ugyanis eleve versenyhátrányban vannak a tőkeerős cégekkel szemben).
Az 1956-ban alapított INTA központja Buenos Aires egyik központi kerületében található, országos szervezeti fölépítésében a regionalitás elve érvényesül első helyen. Országszerte 15 regionális központtal, 51 kutatóállomással, 6 kutatóközponttal, 22 intézettel és 350, a kutatási eredmények gyakorlat számára történő átadására hivatott szaktanácsadási egységgel működik a kutatóhálózat, valamint két magáncég tartozik hozzá.
Agrárkutatás a nedves pampán
A Buenos Aires-től bő 200 kilométerre nyugatra fekvő Pergamino-ban az éves csapadék 950-1000 mm között ingadozik – innen a nedves megjelölés, ellentétben az ország belső részein található száraz pampával –, a földek kifejezetten jó termőerejű, kötöttebb talajú területek. A vidéken 20 ezer dollár egy hektár föld ára, ugyanakkor itt is igaz, hogy a terület 60-80 %-át nem a gazdálkodó műveli, hanem mezőgazdasági gépmunkára szakosodott vállalkozó, mivel nem lehet a gépesítéssel kapcsolatos költségeket vállalni. A hihetetlenül gyors technológiai előrehaladás mellett ugyanis a gazdák számára lehetetlen a minél újabb technológiák egyidejű alkalmazása saját gépekkel és azok amortizációjának kitermelése. Különösen igaz ez akkor, amikor a helyiek szerint a jelenlegi gépesítettségi szinten egy hektár szója termesztése a vegetáció teljes hosszára vetítve csupán 3 munkaórát igényel.
Amennyiben ez Amaranthus quitensis, glifozáttal már lehet, hogy felesleges ezt a táblát kezelni… (Pergamino)
Az INTA Pergamino-ban található egysége az egyike az 51 regionális kísérleti állomásnak, természetföldrajzi szempontból a nedves pampán található. 742 hektár terület tartozik hozzá, ebből művelésben 622 hektár van, az épületek és egyéb nem művelt részek (pl. út) 120 ha-t foglalnak el. A regionális kísérleti állomások kifejezetten alkalmazott kutatással foglalkoznak, míg az INTA 15 témaspecifikus kutatóintézetének tevékenysége alapvetően az alapkutatásokkal jellemezhető.
Buenos Aires Norte, azaz a provincia északi része a Pergamino Kutatóállomás „felségterülete”, ide 6,7 millió hektárnyi mezőgazdaságilag hasznosított terület – és ezen 37 körzetben húszezer gazdaság – tartozik, amin az INTA 13 szaktanácsadási egysége található meg. A provincia maga három nagy agroökológiai régióra osztható:
- északon kifejezetten szántóföldi kultúrákat termesztenek, az állattenyésztés kevésbé jelentős,
- a délnyugati részen szántóföldi kultúrák termesztése és állattenyésztés egyaránt jelen van,
- keleten pedig az állattenyésztés a legjelentősebb, elsősorban hús és tejhasznú szarvasmarha tenyésztésével lehet találkozni.
Egyre nagyobb probléma a herbicid-rezisztens gyomok megjelenése
A növényvédelmi kutatások (ideértve a gyomirtást) elsősorban a kukoricában és a szójában fontosak – az ezzel kapcsolatos program fontos kutatási téma Pergamino-ban. Argentínában nagyon nagy mennyiségben használnak a gazdák vegyszereket, ezen belül is elsősorban gyomirtót: a fő hatóanyag a glifozát, évente már legkevesebb 160 millió litert juttatnak ki a termelők és a kijuttatott mennyiség egyenes arányban nőtt a direkt vetés térhódításával, sőt az Európában már régen betiltott atrazinból is elhasználnak 2-5 millió literrel.
Míg a szójában fölhasznált növényvédőszer-mennyiség háromnegyede glifozát, a maradékon pedig osztoznak az egyéb herbicidek, gomba- és rovarölők, valamint a csávázószerek és ko-adjuvánsok, a kukorica esetében körülbelül 40 %-os glifozát és közel 50 %-os egyéb gyomirtószer-arányról beszélhetünk, a maradék 10 % fele rovarölő, másik fele gombaölő, csávázószer és adjuváns. A parlagterületeket két kultúra között gyomirtási céllal 75 %-ban glifozáttal kezelik, míg az őszibúza-állományokra kijuttatott vegyszer közel 60 %-a egyéb gyomirtó (tehát nem glifozát), a maradék nagyjából azonos arányban glifozát, gomba- és rovarölők, valamint csávázószerek és ko-adjuvánsok.
Totális gyomirtóval kezelt kelő szójatábla kukorica elővetemény után, direkt vetéssel – és gyomokkal (Pergamino)
Általánosságban igaz, hogy a széllel terjedő gyomok a klasszikus (azaz talajműveléssel kombinált) agrotechnika mellett nincsenek jelen, a direkt vetésnél azonban igen. A vizsgálatok szerint amióta a no-till technológia terjed:
- csökkent az egynyári kétszikű gyomok mennyisége,
- nőtt a széllel terjedő gyomok aránya (Conyza , Sonchus spp., Carduus és Cirsium),
- több lett az egynyári pázsitfűfélékhez tartozó gyom (Digitaria sanguinalis, Eleusine indica, Echinochloa colona)
- az évelő gyomok stagnálást mutatnak.
Argentínában 2005-ben jelent meg az első glifozát-rezisztens gyombiotípus, a fenyércirok (Sorghum halepense) esetében, mára a lista 13 fajt számlál, ebből 8 pázsitfűféle, öt pedig más családba tartozik (zárójelben a megjelenés helye és éve):
- Sorghum halepense (Észak-Argentína, 2005)
- Lolium multiflorum (Buenos Aires provincia délnyugati része, 2007)
- Lolium perenne (Buenos Aires provincia déli része, 2008)
- Cynodon hirsitus (Közép- és Észak-Córdoba, 2008)
- Echinochloa colona (Közép- és Dél-Santa Fe, 2009)
- Eleusine indica (Közép- és Észak-Córdoba, 2012)
- Amaranthus quitensis (Dél-Córdoba és Santa Fe, 2013)
- Brassica napus (Buenos Aires provincia déli része, 2013)
- Uruchloa panicoides (Tucumán, 2014)
- Brassica rapa (Buenos Aires provincia déli része, 2014)
- Digitaria insularis (Közép- és Észak-Argentína, 2014)
- Conyza bonariensis (Entre Ríos, 2015)
- Conyza sumatrensis (Entre Ríos, 2015)
A kutatómunka célja egy olyan integrált szemlélet meghonosítása, ami a gyomnövények elleni föllépésben az eszközök legszélesebb tárát használja, ideértve a növénybiológiát, az agrotechnikai eszközök alkalmazását és az okszerű és észszerű gyomirtást eltérő hatásmechanizmusú és molekulájú szerekkel.
Kel a szója a totális gyomirtóval kezelt, direktvetett táblában (Balcarce)
A Pergamino-ban alkalmazott vetésforgó kifejezetten intenzív termesztéstechnológiáról tanúskodik, ami magyarországi – sőt európai – viszonyok között szinte elképzelhetetlen. A november közepén térdig érő (egyébként GMO – az országban megtermelt kukorica 80 %-a GMO-fajtákat takar) kukorica szeptember közepén került a földbe, az előveteménye szója volt. A szalmát – vagy egyéb szármaradványokat – általában a tarlón hagyják, mivel ez védi a talajt a napsütéstől[1], majd vetés előtt glifozáttal gyomirtanak, a tápanyagot vagy a vetéskor, vagy a kukorica hatleveles stádiumában juttatják ki. A kukorica áprilisi betakarítása után újra búza következik június-júliusi vetéssel és decemberi aratással. Még decemberben elvetik a búza után a glifozát rezisztens szóját, amit májusában takarítanak be.
Szeptemberig tarlón marad a terület, majd újra kukorica kerül a földbe és újraindul a vetésforgó – ezt a pergamino-i kutatók fejlesztették ki, törekedve a szakmai szempontok érvényesítésére, ám a termelők nem kedvelik, mivel „nem hoz elég pénzt”. Hátránya egy van – legalábbis argentin fogalmak szerint –: jelentősen tömörödik a talaj, a szántóterület 80 %-án viszont nem alkalmaznak szántást (szántott, vagy legalább megtárcsázott területet szinte alig lehet úton-útfélen látni). Noha a területre közel 1000 mm éves csapadék jellemző, december-januárban sokan vízpótló öntözést alkalmaznak, mivel hiába van elég nedvesség a talajban, a nagyon magas nappali és éjszaka sem alacsony hőmérséklet kiváltotta légköri aszály miatt a termékenyülés rossz lehet. A probléma azonban alapvetően az, hogy az országban 30 millió hektár szója van, búzából viszont csak alig 5 millió, kukoricából pedig 3 millió. Ilyen arány mellett pedig lehetetlen az optimális (vagy legalább ahhoz közeli) vetésforgót betartani…
Veszélyben a vízbázis (is)
A mértéktelen vegyszerhasználat nem csak a rezisztens gyomnövényfajok számának szaporodását okozza, de a vízbázisra is komoly veszélyt jelent. Az INTA egyik másik állomásán, a szintén a nedves pampán, de Buenos Aires-től 400 kilométerre délre, Balcarce mellett található kutatóállomás talajtani csoportja ezzel kapcsolatosan aggasztó eredményekről tud beszámolni.
Az általuk végzett vizsgálatok szerint a felszíni és felszín alatti vizek nagyon komoly növényvédőszer-terhelésnek vannak kitéve, a vízminőség ismerete emiatt nagyon fontos, hiszen ezeket a vizeket használják öntözésre és ivóvíz-előállításra is. Mindennél többet elmond, hogy glifozátból évente három részletben összesen akár hat litert is kijuttatnak az argentin gazdák egy-egy hektárra, összességében pedig Argentína-szerte 5,5 kg/ha/év aktív hatóanyag-kijuttatásról lehet beszélni csak herbicidekből! Az atrazin egyelőre még engedélyezett hatóanyag (miközben a világon sok helyen már tiltott szer), a szó európai értelmében különösebb szabályok nincsenek a hatóanyagokra, viszont a társadalom végre egyre érzékenyebb ebben a kérdésben. A teljes argentin növényvédőszer-használat 78 %-a herbicid (ennek 63 %-a glifozát), 10 %-a inszekticid, 4-4 % atka- és gombaölő, a fönnmaradó 4 % pedig egyéb vegyszer.
A labor víz-, talaj-, üledék- és növénymintákból 48 féle szermaradvány kimutatását képes elvégezni, liziméter-telepükön pedig a vegyszerhasználat következményeit (bemosódás, sodródás stb.) tudják modellezni. Az eredmények elég aggasztóak. A talajminták 90 %-a szennyezett atrazinnal (35-1500 µg/kg) és AMPA[2]-val (30-2250 µg/kg). Az üledékeknél a glifozát a minták 65 %-ában (2,7-221,2 µg/kg), az AMPA 85 %-ban (5,1-235 µg/kg) van jelen, a talajvízből – szerencsére – eddig csak kevés mintából (a vizsgált tételek 5 %-a) mutattak ki glifozátot (0,5-4 µg/kg) és AMPA-t (0,5-2-3 µg/kg).
Aggasztó viszont, hogy egyes középső és északi tartományokban a felszíni vizek – a mintavételi helyektől és a vizsgálati időszaktól függően – 40-100 %-a szennyezett már atrazinnal! A Santiago del Estero provinciában egy éven keresztül végzett talajvízvizsgálatok sem jártak jobb eredménnyel: a minták 30-100 %-a mutatott ki valamilyen növényvédőszer-maradékot. Az is nagyon elgondolkodtató, hogy a szélerózió által szállított talajrészecskék is jelentős glifozát– és AMPA-tartalommal bírnak és ezeket a szermaradványokat a szél képes igen messzire is elszállítani és ezzel mezőgazdaságilag nem művelt területeket is beszennyezni.
Egyre nagyobb gond a gabonaféléknél ez a szulákféle (Balcarce)
[1] A budapesti Francia Intézetben tartott konferencián ugyanez hangzott el, ám a folytatás egészen más volt: a szármaradványok valóban megvédik a talajfelszínt a napsugárzástól, ami egyébként szinte sterilizálná a talaj legfölső részét, elölve a talaj termékenységét adó talajéletet. A vetés előtti gyomirtás viszont már összeférhetetlen azzal a szemlélettel, ami azt szorgalmazza, hogy lehetőleg csak a szemestermény kerüljön le a tábláról, minden más szerves anyag maradjon ott, egyszerre biztosítva a minél hatékonyabb talajfedést és táplálva a talaj élővilágát és amikor csak lehet, zöld növénytakaró is borítsa a felszínt, lehetőleg pillangós fajokkal (is).
[2] aminomethylphosponic acid, a glifozát elsődleges, aktív bomlásterméke.
A cikkben található növényvédő szerekre vonatkozó információk tájékoztatásul szolgálnak, az aktuálisan engedélyezett készítmények engedélyokiratai a Nébih Növényvédő szerek adatbázisában érhetők el.
Az Agrofórum átszerkesztett változata Dr. Somogyi Norbert, Dr. Anton István, Megyery Szandra: A herbicid-rezisztens gyomnövények megjelenése és térhódítása Argentínában (2016. E65 szám 24. old.) című írása alapján
