Sorozatunk utolsó részében a legveszélyesebb kertészeti kártevőkkel fogunk foglalkozni. Jelenlétük örökre megpecsételi egy ültetvény sorsát, sem kerítés, sem villanypásztor nem nyújt hatékony védelmet ellenük.
Egyre gyakrabban okoznak halálos baleseteket a közutakon, az ezzel járó költségeket viszont sok esetben a sofőrök fizetik meg. Ezek a hazai nagyvadak az európai dámvad (Dama dama), az őz (Capreolus capreolus) és a gímszarvas (Cervus elaphus).
A hazai vadgazdálkodásban mind a három faj nagy jelentőségű, az európai vadászati hagyományok szerves részei. Életmódjukkal járó kártételükkel azonban súlyos problémákat okozhatnak a haza gazdálkodók számára.
Hogyan okoznak kisebb-nagyobb károkat, és milyen közvetlen és közvetett sérülések érhetik a hazai ültetvényeket? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a következőkben.
Nagy gondot jelentenek a rudlik
A felsorolt nagyvadak elszórtan szinte mindenhol előfordulnak a hazai és az európai vadpopulációk részeként. A növényevők közül ezeknek az állatoknak a szervezete igényli a legnagyobb mennyiségben a bevitt tápanyagot a megfelelő fejlődéshez.
Egy kifejlett gímszarvas bika súlya akár két-, de akár háromszáz kiló is lehet. A dámvad bika átlagosan 125-135 kg-os is lehet. Életmódjukból adódóan sosem, vagy csak nagyon ritkán láthatóak egyedül. Kedvelik a patakok és folyóvizek közelségét, illetve az árnyékos erdőket. Vadászatuk engedélyezett a hazai vadásztársaságoknál, de az orvvadászatot a törvény szigorúan tiltja.
A legnagyobb probléma a rudlik kialakulásakor kezdődik, amely nagy létszámú csordát jelent, olykor több száz egyed is tartozhat ide. A rudlik vonulásakor szinte semmilyen mesterséges akadály nem okoz gondot az állatoknak. A hatalmas, gyorsan mozgó tömeg átszakítja a kerítéseket, villanypásztorokat.
Egy jól karban tartott ültetvénynél ez akár végzetes is lehet. Tavasszal a gyümölcsfák hajtásai és rügyei megduzzadnak, felgyorsul a tápanyagáramlás, és a folyamatos biokémiai reakciók hatására megnövekszik a fiatal növényi részek szervesanyag-tartalma is.
A fejlődésben lévő állatoknak pedig első osztályú takarmányt jelent. Nem csak az őszibúza vetéseken láthatóak a foltokban „lecsipegetett” tövek. A metszés után lévő ültetvényekben a fiatal rügyek száma is rohamosan csökken a rágások hatására.
Akár teljes pusztulást okozhatnak
A fiatal fák törzse is ki van téve a vadak kártételének. A fiatal őzbakok tavasz végén dörzsölik le a növekedés miatt elszáradt bőrt az agancsukról. Ehhez a bokrokat, cserjéket, illetve a fák törzsét használják. A folyamatos dörzsölés azonban olyan mély sebet okoz a fiatal csemetéken, hogy az a fa teljes pusztulását is okozhatja.
A lerágott rügyek nemcsak a termést csökkentik, hanem felborítják a növények hormonháztartását is. Júliusig, amíg meg nem kezdődik a hajtásvégzáródás, a rügyek és a termések hormonvonzó centrumokként funkcionálnak. Ha ezek a pontok eltűnnek a gyümölcsfákról, csökken a növény hormontermelése is. Ez kihat a következő évi termésre is.
Természetesen tájegységenként változik a vadállomány terhelése, és eltérő a kártétel mértéke. A vadőrök, és a vadászmesterek folyamatos munkájának köszönhetően mesterségesen is tudják szabályozni a vadállományt. A természetes ragadozók pedig – a természet önszabályozásaként – szintén gyérítik az állományt.
A gazdák is sok megelőző intézkedést tehetnek, erre példa a hangágyú kihelyezése, amely riasztóan hathat. Különböző irritáló szagminták szintén riaszthatják az állományt, a kisebb vadak ellen pedig hatásos lehet a jól karban tartott kerítések kiépítése is.
Kisebb vadkár esetén nem lesz jelentős anyagi kár, ha azonban nem pótoljuk a kiszáradt csemetéket időben, nem javítjuk az ültetvényt körülvevő kerítést, ez a kár csak hatványozódni fog.
