Az utóbbi években azonban gyakran találkoztam a hódok kártételével, illetve az azokról tudósító fotókkal, cikkekkel. A problémák száma, ez jól kirajzolódik, a rágcsálók számának intenzív gyarapodásával arányosan növekszik. Valóban csak problémát jelent számunka ez a faj? Mint látni fogjuk, igen összetett problémáról van szó.

Hazánkban a fejtörést vagy/és örömöt az eurázsiai hód (Castor fiber) okozza.

Eurázsia legnagyobb termetű rágcsálója, Európában és Ázsiában a hódfélék családjának (Castoridae) egyetlen őshonos képviselője, közeli rokona a kanadai hód (Castor canadensis). Jó, ha tudjuk, hogy külső jegyek alapján rendkívül nehéz köztük különbséget tenni.

Visszatérve az eurázsiai hódra, az emlősök osztályába, rágcsálók rendjébe, hódfélék családjába tartozik, hossza farokkal (20-30 cm) együtt 100-120 cm. Bundája sötétbarna, fiatalabb egyedeké világosabb színű.

Kizárólag növényeket fogyasztanak, jellegzetes rágcsáló fogazatuk van. Tavasszal, nyáron vízinövényekkel, lágyszárú növényekkel táplálkoznak, ősszel, télen pedig a fák kérgét rágják (főként).

Vízpartok mellett, néha lápokban, territoriálisan élnek, 0,5-5 km hosszú partszakaszon, vagy néhány ha-os területen, melyeket védenek a fajtársaikkal szemben. Mivel veszély esetén a vízbe merülnek, a parttól általában 20-30 méteres sávban mozognak, ritkán merészkednek el messzebbre.

Az eurázsiai hódok ritkán ugyan, de építhetnek várat, nagy részük azonban partfalba ásott üregekben lakik. Járataik hossza 0,8-11 m lehet, a lakóhelyiség átmérője 50-80 cm, a kotorék bejárata pedig a víz alatt található.

Mivel nem szeretik az 1 m-nél alacsonyabb vízszintet, gátakat építve megemelik azt, biztosítva ezzel a bejárat víz alatt maradását. Gátat abban az esetben is építenek, ha túl gyors sodrású a folyó, amelyet választanak.

A hódvár magassága elérheti a 3 m-t, melyeket általában akkor épít, ha a vízszint megemelkedik, vagy ha a partoldal lejtése túl kicsi, valamint ha a járatrendszer magasítása során beszakad az üreg teteje.

Hazai sikertörténet(?)

A faj a Kárpát-medencében, így hazánkban is általánosan elterjedt volt, de vadászat következtében 1984-re kipusztult. A WWF Magyarország 1996-2008 között elkezdte a visszatelepítését, 234 példányt engedett szabadon a Hanságban, Gemencen, a Tisza és Dráva mentén. Mindemellett a szomszédos országokból is vándoroltak át példányok.

Napjainkra nagyobb folyónk, tavaink, patakjaink mellett előfordulnak hód lábnyomok, illetve egyéb jelei annak, hogy a méretes rágcsáló ott megtelepedett. Főként a puhafás cserjés növényzetet, lassú folyású, nyugodt vizet kedveli.

Ennek a megtelepedésnek a mértékéről pontos adatunk nincs, de egyes becslések szerint a hazai állomány akár 10 000 egyed is lehet. Természetes ellensége a szürke farkas, amely ugyan egyre nagyobb számban fordul elő hazánkban, de ez még közel sem olyan mértékű, hogy az intenzív növekedést szabályozni tudná.

Így a nem is olyan régen még ritkaságszámba menő hódokkal ma már számolnia kell a gazdálkodóknak, a vízügyi szakembereknek és a természetvédelemnek is.

Károk, károk és megint csak károk

Ebben az esetben a „leglátványosabb” káruk az erdőgazdálkodóknak van, a hódok ugyanis a csemetékkel és több méter átmérőjű fákkal is megbirkóznak. Érthető módon nem kerülik ki a védett fajokat sem, így az őshonos fűzfák és a nyárfák is a fogaik közé kerülnek, azok, amelyek megóvása természetvédelmi cél (lenne).

A hódgátak, amelyek a vízfolyásokon épülnek, nem kedveznek a halak hosszirányú vándorlásának, ez pedig a számuk csökkenését okozhatja. A vízügyi szakemberek és a hódok konfliktusáról jó képet rajzol a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Lapjában megjelent cikk.

A Veszprém Megyei Szakaszmérnökség megfigyelései szerint „gátolják a vizek zavartalan levonulását, megváltoztatják az áramlási viszonyokat és megnehezítik a fenntartási munkálatokat.

Sok helyütt a kisvízfolyásokon nem okoznak jelenlétükkel problémát, ám egyes esetekben, például településekhez közel, nem szerencsések a nagyméretű torlaszok a patakokban. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatósághoz is érkeztek már kérések az állatok által épített gátak elbontásával kapcsolatban.

Fenntartási munkálatok, kaszálások során a beszakadó üregek szintén nehézséget és károkat okoznak akár a fenntartó gépekben is. A beszakadt rézsűt pedig helyre kell állítani. Elsőrendű védvonalakba vájt nagyméretű üregeik a töltések állékonyságát ronthatják, növelve ezzel az árvízi kockázat.”

Mindezeket még azzal lehet kiegészíteni, hogy a hód természetesen az útjába kerülő kultúrnövényeket is örömmel fogyasztja, amelyek ugyancsak fellelhetőek patakok, folyók és tavak mellett.

Hasznok, hasznok és hasznok

Ez az érme egyik oldala. Jöjjön most a másik.

A hódok építőmunkájának eredményei a tavacskák, ezekben az idő múlásával egyedi ökoszisztémák alakulnak ki, igen sok vízi és vízközeli életmódot folytató, akár védett, fokozottan védett állatfajnak biztosítanak ezzel megfelelő élőhelyet.

A visszaduzzasztással létrehozott tavaknak a vízvisszatartási hatása pedig kimutatható a környezet talajvízszintjében. Juhász Erika, az ELTE Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszékének doktorandusza által vezetett kutatás a faj táplálékkeresési és fadöntési szokásainak megismerésével foglalkozott. Eszerint a hód rágásának hatása az élőhely vízellátottságának függvényében változhat. Kétféle kimenetele is lehet, vagy a fa elpusztulásához vezet, vagy intenzív sarjadásra készteti az.

Kártalanítás

Mindent figyelembe véve kijelenthető, hogy a hódok létszáma gyarapodik Magyarországon, ennek mértékről, az egyedek számláról pontos adatok nincsenek, csak becsülni tudjuk azt.

Az információ hiánya miatt hozta létre az Ökológiai Kutatóközpont a HódTérképet, amelyen a lakosság észleléseit töltik fel a központ munkatársai. A tapasztalatokról, véleményükről is kérdezik a beküldőket. (https://hodterkep.hu/).

Mindemellett az is tény, hogy a hódok az el nem vitatható hasznok mellett károkat is okoznak. Az pedig közel sem tisztázott, hogy az okozott kárt kinek a feladata megtéríteni az azt elszenvedőnek.

A védekezés tárháza 

bőséges ugyan, de közel sem tökéletes, ellenben igen költséges. Mint más fajok esetében, a hódok távolságtartására is lehet kémiai és mechanikai módszereket alkalmazni. Ilyen pl. a terület elkerítése, azzal a kitétellel, hogy a kerítés egy részét érdemes a föld alá helyezni, mivel ennek a fajnak a képviselői remekül ásnak.

A fák dróthálós körbekerítésére is találhatunk javaslatot, ennek megvalósítása azonban ismét kétséges némileg. A WWF tájékoztatása szerint külföldön homokkal és speciális ragasztókeverékkel vegyített hódriasztó kemikáliát kennek a fákra, amely távol tartja a rágcsálót.

A szervezet azt is javasolja a károk csökkentésének az érdekében, hogy a védendő terület tulajdonosa növelje a hód által kedvelt vízinövények állományát, a vízparton pedig 10-15 méteres sávban olyan fákat ültessen, amelyeket a hód kifejezetten kedvel, így az a part mentén tartható.

Bizonyos feltételek mellett gyéríthető

 A 20/2022. (VII. 29.) AM rendelet szerint az eurázsiai hód gyérítését az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése, mérséklése érdekében a természetvédelmi hatóság engedélyezi, október 1. és március 31. között.

Ezzel a jogszabály-módosítással a hód lekerült ugyan a hazai védett állatok listájáról, de továbbra is természetvédelmi oltalom alatt áll, értéke továbbra is ötvenezer forint. A gyérítés pedig nem egyenlő a vadászhatósággal, a hód nem szerepel a vadászható fajok listáján sem, így a vadgazdálkodó nem fizet utána vadkárt.

Továbbra is a természetvédelem hatáskörébe tartoznak fajjal kapcsolatos döntések. A gyérítés mellett bizonyos esetekben a gát elbontásával is lehet védekezni.

„Ha a hódgát elbontása nem közvetlen közegészségügyi vagy közbiztonsági okból történik, akkor az elbontás csak abban az esetben engedélyezhető, ha a hódgát által megváltoztatott élőhelyeken élő védett és fokozottan védett fajok védelmének szempontjai nem sérülnek” – határozza meg a rendelet, amely kitér arra is, hogy az engedélyezés során mérlegelni kell a vízellátottságára gyakorolt hatásokat.

A vízügyi szakemberek tapasztalatai vegyesek, az állatok a legtöbb esetben a gátak visszaépítését hamar megkezdték, ezért rendszeres bontásra volt szükség, amely költségekben komoly terhet jelentett.

Abban az esetben pedig, ha a hódok felhagytak az újjáépítéssel, akkor új élőhelyet kerestek maguknak, ahol értelemszerűen újabb építkezésbe kezdtek. Csak remélni lehetett, hogy az alkalommal megfelelő helyen.

Mint sok esetben, jelenleg sem körvonalazódik a megnyugtató megoldás a felek között. Félő, hogy végső soron ezt a hazatelepítettek fogják megszenvedni.

Az a bizonyos meghatározó ifjúsági regény

„Élt egyszer egy skót kisfiú – úgy hívták: Archie Belaney – aki annyira rajongott az indiánokért, hogy elhatározta… indián lesz. Alighogy iskoláit befejezte, áthajózott az óceánon, és bevetette magát Kanada őserdeibe.

Az indiánok szívesen fogadták maguk közé, nevet is adtak neki. Így lett Szürke Bagoly, és ezt a nevet megtartotta haláláig. Népének nagy barátja, szószólója volt. Tudós természetkutató.

Különösen a hódok életét tanulmányozta nagy elmélyültséggel. Cikkeket, regényeket írt az indiánokról, előadásokat tartott – népszerűsége nőttön nőtt. Mindenki indiánnak tartotta, csak halála után derült ki, hogy valójában fehér ember. 1880-ban született, és 1937-ben halt meg. Legnépszerűbb ifjúsági regénye a Két kicsi hód.”