Házikert

Így lesz télen is ehető a burgonya: tárolási tippek

Agrofórum Online

Megtermeltük, kitermeltük és mehet a pincébe. Hogyan tároljuk a burgonyát jól, otthoni körülmények között? Erre hoztam ma bevált praktikákat.

Már gyermekkoromban is alapvető feladat volt a termények hatékony betárolása. Bár relatíve kis kertünk volt, de budapesti viszonylatban nagynak számított. Sokszáz tő paradicsom, paprika, rengeteg szőlő, és az olyan helyekre, ahová nem tudtuk mit ültessünk, oda burgonya ment. Az egész család termelte és közösen kitermelte, és aztán együtt betároltuk, feldolgoztuk.

Elősütött hasábburgonyaként is kiváló

Az volt a szabályunk családilag, hogy két krumpliszsáknyit elősütött hasábburgonyaként kellett betárolni a mélyhűtőbe, mert a szülők sokat dolgoztak, és így csak elő kellett kapni. A kifejezetten sütésre való burgonyát hámozzuk meg, mossuk meg alaposan, szeleteljük fel hasábburgonyának, majd fagyasztós zacskókba porciózzuk ki és fagyasszuk le! Ilyenkor a mosás után célszerű lecsepegtetni, hogy a plusz víztől ne fagyjon össze tömbbe.

Télen majd forró zsiradékban pikk-pakk kisüthető és élvezhetjük a nyáron megtermelt javakat.

Hosszabb tárolás zsákosan

Csapadékos időben a burgonyavész (Phytophthora infestans) és a fekete szártő  és nedves gumórothadás (Erwinia sp.) okozzák a legtöbb minőségi problémát, tárolási veszteséget gumórothadások formájában. Ha ezeket ki tudjuk védeni, akkor nagyon szépen tárolható a krumpli egész télen. Emellé még társul a megfelelő fajtaválasztás is, mert nem minden fajtát érdemes hosszan tárolni.

Csak a jó minőségben betakarított burgonya tárolható be minőségromlás nélkül télire (fotó: Pexels)

Szeptembertől október végéig tart a téli betárolásra szánt burgonya felszedésének és betárolásának ideje. Csak a jó minőségben betakarított burgonya tárolható be minőségromlás nélkül télire. Mivel a burgonyagumó élő szervezet, így sok vizet, közel 75%-nyit is raktároz, tehát a fertőzésektől való védelme elsődleges feladat.

Betakarításkor csökkentsük a sérüléseket a burgonyagumókon, tehát a félbevágott, sérült krumplikat inkább használjuk el friss fogyasztáskor, mint télire eltéve. Különválogatva és az ép gumókat leszárítva a párától, nedvességtől már nagy lépést tettünk előre a jó téli tárolásért.

A tárolóban a hőmérsékletet olyan alacsonyan tartsuk, amennyire csak tudjuk, de fagypont felett legyen.

Egyéb módok, inkább konyhában tevékenykedőknek

A krumplit sokféle egyéb módon is eltárolhatjuk. Abban az évben, amikor sok terem, akkor készíthetünk belőle chipszet, előre fagyasztható szilvásgombócot és nudlit is. Ilyenkor ezeket a félkész ételeket csak zacskóba téve fagyasztani kell és felhasználáskor már csak készre főzni. Persze manapság az elektromos áram kapcsán többnyire egyre kevesebb mélyhűtős megoldásban gondolkodunk, de így is bőven van polcra tehető verzió is.

Van aki leaszalva porrá őrli és télen krumplipüréként főzi meg. De rengeteg jó receptet lehet találni készételek tartósításához is, mint a paprikáskrumpli, krumplifőzelék, ami szintén lehetőséget ad a téli egyéb betárolási módoknak. Ez utóbbiakhoz azért egy befőzőautomata, vagy jó dunsztolási technika már elengedhetetlen lesz. Cserébe viszont áram nélkül is télire tartósítható verziókat kapunk a kamrapolcra.

Kiemelt kép: Pexels

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 érv, hogy ne vágjuk vissza télre az évelőket!

2024. december 18. 05:40

Nézzük meg az érveket a "mindent hagyunk úgy, ahogy van télen, hiszen a természet sem kaszál és vagdos" kertészeti elképzelés mellett!

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

Csehországban a tavalyinál kevesebb gabonát tárolhatnak be az idén

2018. augusztus 14. 06:24

Az egy hónapja kiadott becslés még 8,2 százalékos gabonatermés-csökkenéssel számolt. Ennek ellenére az idei termés a harmadik legrosszabb lesz az utóbbi évtizedben.

Mángold: salátaként, főzelékbe, élelmiszerként és gyógynövényként is alkalmazható

2024. szeptember 19. 14:40

A mángold tele van tápanyagokkal, így egész évben friss vitaminforrást biztosíthat. Legyen szó salátáról, főzelékről vagy köretként való felhasználásról, a mángold kiváló alapanyag.

Hamarosan befejeződik az őszi árpa betakarítása

2019. július 11. 16:32

Őszi árpa esetén a legmagasabb termésátlagokat Tolna megyéből jelentették 6,6 tonnával hektáronként, kiemelkedik még Vas megye 6,3 tonnával és Fejér megye 6,1 tonnával.

Az ukrán termés hektáronként átlagosan 4,41 tonna

2021. október 11. 05:36

Az ukrán gazdaságok 49,4 millió tonna gabonát takarítottak be a vetésterület 70,2 százalékáról.