Házikert

Ribiszke a kertben: aktuális ápolási munkák

Agrofórum Online

A júniusi hónap a bogyósgyümölcsök érési ideje elsősorban, így most a ribiszke ápolási munkáit vesszük sorra, mit érdemes megtenni ahhoz, hogy ízletes gyümölcsöt szüretelhessünk.

Víz, víz és víz

A víz elengedhetetlen a ribiszke számára is, mert ahogy beköszöntött a nyári kánikula, a cserjés növények is ugyanúgy igénylik a vizet, mint a lágyszárúak. Ha szomjasak a növények az érés során, akkor a gyümölcsök minőségén is érezni lehet majd a problémát, kicsi és töppedt bogyókat hoznak, netán ízetlenek is lesznek. A legyengült növényeket a kártevők is jobban megtalálhatják. A gyümölcsöt érlelő növényeknek sokkal nagyobb a vízigényük is ebben az időszakban. A piros ribiszke a feketénél igénytelenebb, nagyobb terméshozamú. A zsendülés és termésérés idején, június közepe-végén végzett öntözés a termésmennyiséget befolyásolja. 50-70 %-al lehet növelni a termésátlagot.

Tápanyagok utánpótlása

A gyümölcsérlelés tápanyagigényes folyamat, így nem árt, ha erre is odafigyelünk.  A piros ribiszke káliumigénye, míg a fekete ribiszke nitrogénigénye kimagasló. Mivel a rügydifferenciálódás is nyáron történik, így az érés után a tápanyagokra ugyanúgy szükség lesz, mint az érési időszakban. Ha a nitrogén alaptrágyát márciusban kijuttattuk, akkor a következő részletét augusztusra betervezhetjük. A tápanyagok kijuttatásánál fontos, hogy a ribiszke sóérzékeny, ezért max 0,1 %-os tápoldat töménységet kell használni. A tápanyagok 80%-át a hajtásnövekedéskor és az éréskor célszerű kijuttatni.  A kálium minőséget is meghatározó tápelem, mert javítja a termés tárolhatóságát, segíti az íz és zamatanyagok kialakulását.

Poloskaízű ribiszke

Sajnos az utóbbi években gyakori probléma, főleg a biokertekben, hogy a poloskákkal nem tudunk mit tenni. Az érő gyümölcsöket is rendre szívogatják és a gyümölcs sokszor poloskaszagú, poloskaízű lesz. A növényvédelem sarkallatos pontja ebben az időszakban a poloskák távol tartása.

Bár a levéltetvek továbbra is megjelenhetnek, ha a májusi levélpirosító ribiszkelevéltetű ellen eredményesen védekeztünk, akkor nagy baj levéltetű fronton nem ér minket. A biokertekben a poloskák ellen a rovarhálóval való befedés nyújthat megoldást, mert a nap így rendesen éri az érő gyümölcsöket, viszont a rovaroktól védettebbek a termő bokrok. Érő gyümölcsöknél a rovarölő szerek alkalmazása már nem javallott, de ha mégis azt választanánk, akkor az élelmezési várakozási időket mindenképpen tartsuk be, akár ráhagyással is!

Lombritkítás

Ha vontatottan érnek a gyümölcsök és ebben az időjárás sem nagy partner, akkor egy zöldmetszést is megtehetünk, hogy a napsugarak jobban átjárhassák a cserjék belsejét. Az érés és szüret után viszont egy komolyabb hajtásválogatást is megtehetünk, ha szükségét érezzük. Ez nemcsak a növény tehermentesítése végett lehet érdekes, de a későbbi növényvédelmet is megkönnyíti, ha a szél is átjárhat a lomb között, az eső után jobban meg tudnak száradni a levelek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 érv, hogy ne vágjuk vissza télre az évelőket!

2024. december 18. 05:40

Nézzük meg az érveket a "mindent hagyunk úgy, ahogy van télen, hiszen a természet sem kaszál és vagdos" kertészeti elképzelés mellett!

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

Már számítani lehet a kártevők, kórokozók megjelenésére a bogyós gyümölcsű növényeken

2018. március 30. 13:00

Ha a ribiszke bokrokban elhalt vesszőket találunk, akkor feltételezhetően a szitaszárnyú ribiszkelepke károsít a vesszők belsejében.

Milyen rovar lárvája károsít a ribiszke vesszőjében?

2023. március 31. 11:13

Ribiszke metszése közben több olyan ágat is találtam, aminek a közepében hernyó élt. Milyen rovar lárváját találtam meg? Lehet ellene védekezni?

Mivel permetezzek ribiszke levéltetű ellen?

2020. március 30. 08:41

Sz. Istvánné kérdése: Mivel permetezzek kora tavasszal a levélpirosító ribiszke levéltetű ellen?

A munkaerőhiány is hatással van a bogyós gyümölcsök termesztésére - körkép

2021. május 2. 07:56

A kereskedelem holtponton van, mivel a húsvétot megelőző időszakban élénkülő kereslet az elmúlt hetekben jelentősen megcsappant.