Növénytermesztés

A facélia vetőmagtól a növényvédő szerek kivonásáig – A Pannon-Mag-Agrár Kft. szakmai rendezvényén jártunk

Agrofórum Online

Január 24-én délelőtt, Mosonmagyaróváron tartotta szezonnyitó szakmai rendezvényét a Pannon-Mag-Agrár Kft., amelyen szép számmal vettek részt a környékbeli termelők. A 2004-ben alapított cég vetőmag termeltetés és feldolgozás mellett növényvédő szer és műtrágya forgalmazással, bértisztítással és bércsávázással foglalkozik. A szakmai programon több témáról is szó esett – például a partner gyártók és nemesítők újdonságairól is.

 

Lengyelek rontják a piacot

Házi Sándor ügyvezető a rendezvény elején elmondta, hogy ezúttal is bővült a cég árlistája, a főbb kultúrák esetében megfelelő áron tudnak jó minőségű termékeket ajánlani a gazdálkodóknak. Hozzátette: követték az AKG és a zöldítés kapcsán felmerülő igényeket is. A tapasztalatok szerint az általuk forgalmazott vetőmag-keverékek jól teljesítettek az elmúlt időszakban.

Kovács-Csomor Zsolt, a Pannon-Mag-Agrár Kft. másik ügyvezetője a vetőmag termeltetés aktualitásairól számolt be a megjelent gazdálkodóknak. Mint kiderült, a facélia, a mustár és az olajretek ára is rendkívül alacsony a túltermelés és a lengyelek piacátvételi törekvései miatt. A szakember hozzátette, hogy nem csak az ár csökkent, de a termeltetésbe bevonható terület is 1/3-ával kevesebb, ami néhány hét múlva már el is fogyhat.

A Pannon-Mag-Agrár Kft-nél a közelmúltban szárítóépítésbe kezdtek, ami mellett egy 2000 négyzetméteres raktár is lesz, ezzel pedig a cég bővíti szolgáltatásait a kukorica, napraforgó és szója kereskedelmének irányába is.

Rezeg a léc a triazoloknál

Pusztai Gábor, a Bayer Hungária Kft. területi képviselője elsőként a cégnél bekövetkező változásokról beszélt a megjelent termelőknek. Mint mondta, ha a versenyhivatal rábólint a Monsanto megvásárlására, akkor is leghamarabb a negyedik negyedévben történhet bármi változás, amit a termelők észlelhetnek. Addig a Bayer és a Monsanto képviselői külön-külön keresik fel a gazdálkodókat.

A szakember a növényvédelem jövőbeli helyzetéről is beszélt: többek között felhívta a figyelmet arra, hogy „a triazoloknál meglehetősen rezeg a léc, várhatóan több ilyen hatóanyaggal rendelkező szert is ki fognak vonni a forgalomból”. Pusztai Gábor ezt követően a Bayer 2017-es védelmi technológiáját ismertette.

Fagyos tél után sem árt az odafigyelés

Bálint Sándor, a DuPont Magyarország Kft. területi képviselője a cég innovatív szemléletét emelte ki előadásában. A szakember bemutatta a gyártó SX technológiáját, amely gyorsabb és erőteljesebb gyomirtást eredményez egységnyi növényvédő szer esetében.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a Granstar® Superstar és a Pointer® Star esetében is változni fog a csomagolás; miközben több lesz a hatóanyag, a hektárköltség nem fog emelkedni.

A szakember szerint 2017-ben a hideg télnek köszönhetően várhatóan nem kell számolni sárgarozsdával, az odafigyelés azért nem árt. Előadásában hangsúlyozta, hogy a termésmennyiség növekedéséhez a kalászosok lombvédelem járul hozzá leginkább, a kalászvédelem leginkább a minőséget befolyásolja.

Bálint Sándor mindemellett felhívta a figyelmet a kukoricamoly kártételére, és a védekezés megfelelő ütemezésére is, hiszen a közvetlen károkozás mellett a moly tevékenysége akár a gombák megjelenését, így a toxinképződést is segítheti. Erre a DuPont a Coragen® növényvédő szert ajánlja.

Védeni kell talajt!

Tálas László, az idén 15 éves Natur Agro Magyarország Kft.-től egy rövid cégbemutatás után arra hívta fel a figyelmet, hogy az általuk gyártott és forgalmazott termékek mind saját kutatások és fejlesztések eredménye.

„Ahol intenzív mezőgazdaság zajlik, ott komoly veszélyben vannak a talajok” – fogalmazott a szakember, aki elmondta, hogy egyes becslések szerint évente 75 milliárd tonna talaj veszik el világszerte, ami 60 év múlva nagyon komoly gondot jelent majd.

Előadásában hangsúlyosan kitért a földi giliszták fontosságára. A „föld teheneinek” is nevezett élőlények évente 1 hektár szántóföldön 20-30 tonna ürüléket (humuszt) termelnek és 50 tonna talajt forgatnak át – de csak akkor, ha megfelelő az agrotechnológia, és van elég szervesanyag-utánpótlás. Hozzátette, a baktériumok és gombák jelentősége is legalább ekkora.

Tálas László előadásában részletesen ismertette a tarlómaradványok tápanyag-tartalmát. Ha a szalma nem kerül le a területről, az hatékony alap trágyázást jelenthet. Ehhez ajánlotta a gombatartalmú Natur Micro készítményüket, amely a hatékony szárbontást segíti, hiszen alkalmazásával a természetes úton 2-3 év alatt lebomló kukoricaszár már a következő évben hasznosul.

Ősszel még használhatunk triaszulfuront

Kovács István, a Syngenta Kft. területi képviselője is a cég tulajdonosi változásával kezdte előadását, ugyanis – mint arról az Agrofórum is beszámolt – a ChemChina minden bizonnyal megvásárolja a céget. Az ausztrál és az amerikai versenyhivatal már rá is bólintott az üzletre, Európában áprilisban várható döntés. Mint azt a szakember elmondta, a Syngenta neve nem fog változni, és várhatóan csak kisebb átszervezések lesznek.

A szakember előadásában bemutatta a Syngenta növényvédő szer és vetőmag ajánlatait is. „A vetőmagtól végigvisszük a növényvédelmi technológiát egészen az aratásig” – fogalmazott. Kukorica esetben újdonság az SY Batanga, ami a korábbiaknál modernebb, stabilabb hibrid. Az intenzívebb területekre ajánlják a SY Photon hibridet, és szintén újdonság a SY Zephir.

Arra a Syngenta Kft. területi képviselője is kitért, hogy az idei kemény tél csökkenti ugyan a károsítók mennyiségét, ám érdemes lesz odafigyelni, és idén is megfelelő időszakokban védekezni ellenük.


Kovács-Csomor Zsolt ügyvezető – Pannon-Mag-Agrár Kft.

Kovács István beszélt a triaszulfuron hatóanyag visszavonásáról is, amely a Syngenta két termékét, a Logran 20 WG és a Lintur 70 WG növényvédő szereket is érinti. Mint kiderült, ezek még 2017. március 31-éig megvásárolhatók, és szeptember 30-ig fel is használhatók. Hozzátette, a Logran esetében a határidő ráadásul október 31-éig is kitolódik. Aki ősszel még szeretné ezeket az anyagokat használni, tavasszal megvásárolhatja, a kereskedőknél van készlet belőlük.

Újdonságok és a zászlóshajó

Ofenbeck János, a LimagrainCentral Europe területi képviselője beszámolójában elmondta, hogy a házigazda Pannon-Mag-Agrár Kft. az LG egyik vetőmag-előállítója.
A Limagrain gazdag országos termékkínálatából a szakember újdonságként a FAO320-as LG 30.315 hibridet mutatta be. A korai betakarítás miatt azoknak ajánlják, akik a jó termés mellett azt szeretnék, hogy kalászos kövesse a kukoricát. A Limagrain zászlóshajója a 4 éve bevezetett, jól alkalmazkodó Limanova, amely 2015-ben és 2016-ban is a cég legnagyobb területen vetett kukorica volt. Nem véletlen, hiszen az elmúlt évek kísérletei azt mutatják, hogy a termék felveszi a versenyt a legnagyobb nemesítők kukoricáival is.

Idén is népszerű a szója

A szakmai rendezvény Szűcs Ádám előadásával zárult, amely során a szójatermesztés technológiai sajátosságairól hallhattak információkat a megjelent termelők.

A zöldítésnek köszönhetően az elmúlt évekhez hasonlóan idén is jelentős az érdeklődés a szója vetőmag iránt. Az utóbbi években egyre több termelő kezdett foglalkozni ezzel a növénykultúrával, a siker azonban sok esetben elmaradt a helytelen termesztéstechnológia miatt.

A szója magas utóvetemény-értéke mellett termesztési támogatása miatt is versenyképes növény a magyar vetésforgókban. Különösen annak fényében, hogy termelési költsége valamivel kukorica és a repce költsége alatt tartható, míg a fehérje iránti növekedő kereslet biztos piacot jelent a jövőben is. A sikeres szójatermesztéshez azonban elengedhetetlen a szakértelem, a megfelelő technológia alkalmazása, és nem utolsó sorban a megfelelő genetika.

Szója fajtakínálatukban az igen korai fajtáktól a középkorai éréscsoportig megtalálhatók Magyarország meghatározó fajtái, amiket ebben a régióban sikerrel lehet termelni. 

—————————————

A Pannon-Mag-Agrár Kft. teltházas rendezvényére számos gazdálkodó érkezett, főként Győr-Moson-Sopron megyéből. Szűcs Zoltán, a Szűcs Bt. tulajdonosa Mosonmagyaróvár környékén mintegy 1200 hektáron foglalkozik növénytermesztéssel. A gazdálkodó régóta ápol jó kapcsolatot a Pannon-Mag-AgrárKft.-vel, az együttműködésük alapja a vetőmag-előállítás.

Mely főbb kultúrákkal foglalkoznak ezen az 1200 hektáron?
A cég életében kiemelt szerepe van a búza vetőmag előállításnak, ami korábban hibridkukorica vetőmag termesztésével is kiegészült. Ez utóbbit most átmenetileg szüneteltetjük, és árukukoricát, repcét vetünk a területre.
Emellett minden évben termesztünk facélia és olajretek vetőmagot. Az arányok a vetésforgótól és a piaci helyzettől is függnek, a tavalyi 600 hektár után idén például mindössze 150 hektáron lesz facélia, míg az olajretek is 200-ról 100 hektárról csökken. Ezzel párhuzamosan természetesen nagyobb területen lesz búza, kukorica és repce.

Pontosan minek köszönhető ez a nagy változás?
Változik a facélia vetőmag piaca, amely főleg a lengyelországi térhódításnak köszönhető. Azt figyelhetjük meg, hogy az északabbra fekvő területeken is eredményesen állítják elő a facélia vetőmagot, méghozzá nagy mennyiségben. Ez pedig az árakra is rányomja a bélyegét. Emellett a piac szokásos hullámzása is befolyásolja a vetésterületeket. Ha egyik évben a kalászosoknak és a kukoricának jó ára van, akkor a következő évben már túlvetést figyelhetünk meg ezekből, ami azt eredményezi, hogy kevesebb zöldtrágya vetőmagot vásárolnak a gazdák. Ezt próbáljuk mi is lekövetni.

40 éve ismerem a facéliát. Mióta gazdálkodunk, minden évben termesztettük. Volt olyan év, amikor csak hektáronként 4 mázsa tisztított vetőmagot takarítottunk be, de olyan is, amikor 12 mázsát. Gépészmérnök vagyok, így gépészeti oldalról megközelítve folyamatosan próbálunk alkalmazkodni a növény igényeihez, hogy minél kisebb vesztességgel takaríthassuk be a vetőmagot.

Hogyan kapcsolódik a Szűcs Bt. életéhez a Pannon-Mag-Agrár Kft.?
A facéliát velük szerződve termesztjük, ők vásárolják fel tőlünk az előállított vetőmagot. Régi, baráti kapcsolat fűz hozzájuk, és megvan a bizalom is, hiszen eddig mindig korrekt volt az együttműködésünk. Egy gazdálkodó ember számára a biztos piac, az időbeli számlakiegyenlítés és a szavahihetőség a legfontosabb, ezek pedig a Pannon-Mag-AgrárKft.-nél megvannak.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ideális választás a törpebúza: nagyobb kalász, alacsony szár

2024. december 13. 16:10

Az innovatív mezőgazdasági megoldások eredményeként több mint egymilliárd ember menekült meg az éhezéstől.

A DEKALB genetika sikerei idén

2024. december 12. 11:40

Az állandóan fiatalodó portfólióból 8 hibrid is bekerült a TOP20 legnagyobb vetésterülettel rendelkező hibridek rangsorába.

Talajkímélő, innovatív csávázási technológiák a nagyobb hozamokért

2024. december 11. 17:10

A talajra gyakorolt terhelést enyhítő gyakorlatok, különösen a vetőmagkezelés, jelentős teret nyertek Közép- és Kelet-Európában.

Válasszon megbízható napraforgót, ami kis trükkel még többet ad!

2024. december 10. 12:10

A hozambiztonságot fenyegető szélsőségek erősödése miatt csak a megfelelő fajtaválasztás és tőszámhasználat képes megalapozni a sikert.

Minden, amit a termelő szeretne - Rugalmas megoldás, széles hatásspektrum, kedvező hektárköltség kukoricában

2019. május 17. 09:06

Néhány évtizeddel ezelőtt nem volt kérdés, hogy mikor végezzenek gyomirtást a kukoricában. A leggyakrabban alkalmazott technológia a kukorica preemergens gyomirtása volt, amivel arra a tenyészidőszakra – az évelő gyomokat leszámítva – nagyjából meg is lehetett oldani a problémát. De ahogy mondják, „azóta már sok víz lefolyt a Dunán” – rengeteg változás következett be a felhasználható hatóanyagok, termékek körében, éghajlatban, gyomflórában. Ehhez pedig a termelőknek, a szakembereknek is alkalmazkodniuk kellett.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fertőző gombabetegségek jelenléte a gabonán

2023. április 11. 09:38

Az elmúlt hetek szélsőségesen változékony időjárása igencsak próbára tette az élőlények tűrőképességét.

Mezőgazdasági területekre, különösen kukoricaállományokra jellemző nagygomba előfordulások

2018. november 13. 16:37

A lágyszárú kultúrákban a nagygombáknak jelen ismereteink szerint nincs gyakorlati jelentőségük, ugyanis nagyon kevés ismert nagygomba-kórokozó fordul elő lágyszárúakon, így kártételük is elenyésző. A gyümölcsösök esetében már más a helyzet, itt számos, igen veszélyes kórokozó előfordulhat. A gyümölcsösökben, réteken, kaszálókon, legelőkön és a szántóföldjeinken (különös tekintettel a kukoricatáblákra) felbukkanó nagygomba-fajokat mutatja be az írás.

Inváziós kártevők: a burgonyabogár

2019. január 25. 04:36

Az inváziós kártevők című sorozatunkban ez alkalommal a burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata) rendszertani helyét, morfológiáját, földrajzi elterjedését, tápnövényeit és az ellene való védekezés lehetőségeit mutatjuk be.