26℃ 14℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra
Növénytermesztés

Mit tehetünk a szárazsággal szemben? Öt nemesítő cég képviselőjét kérdeztük az aszályról

Agrofórum Online

Milyen megoldásokkal tudják a nemesítők segíteni a termelőket az egyre fokozódó aszályban? Ez volt a központi kérdés az Agrofórum január 26-án megrendezett kerekasztal beszélgetésén, amit a 2019-es AGROmashEXPO és AgrárgépShow fórumszínpadán hallgathattak meg a gazdálkodók.

A legfontosabb üzenetek:

  • A megfelelő minőségű vetőmag az alapja mindennek, de önmagában keveset ér
  • Diverzifikált vetésforgó hibridbúzával és borsóval
  • Tervezés és fajtaválasztás a Hydraneo applikációval
  • Szárazságtűrő kukoricahibridek korai virágzással
  • Stresszcsökkentés és gyomirtás
  • Korai vetés, változatos éréscsoportok

„A nemesítők mindent megtesznek azért, hogy ellenálló fajtákat hozzanak létre, hogy a gazdáknak a változó körülményekhez mind jobban alkalmazkodó hibrideket ajánlhassanak. Fontos ugyanakkor, hogy a termelőknek szintén mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy ezek a tulajdonságok ne vesszenek el egy-egy fajta esetében” – hívta fel a gazdálkodók figyelmét Takács Géza, a Vetőmag Szövetség elnöke. Hozzátette: mindennek az alapja a vetőmag, ezért is lényeges, hogy a termelők jó minőségű, fémzárolt anyagot vásároljanak, méghozzá megbízható forrásból. Ez ugyanis egy biztosíték is a gazdálkodó számára, hogy ha problémája van, akkor tud kihez fordulni.

Diverzifikált vetésforgó, segítséget nyújtó applikáció

A SAATEN-UNION nemesítői a növényfajok speciális morfológiai, élettani tulajdonságaiban próbálnak változásokat létrehozni, amelyek révén azok jobban tudnak alkalmazkodni az egyre gyakoribb szárazsághoz. „Minden növényfaj esetében, amiben nemesítést folytatunk, a morfológiai és élettani tulajdonságokra koncentrálunk, illetve a szükséges rezisztenciák kialakításán dolgozunk. Emellett diverzifikált vetésforgóban gondolkodva azokra a növényfajokra is nagy hangsúlyt fektetünk, amelyekre más nagy cégek nem. Ilyen például a takarmányborsó, illetve kalászosokban a hibridizáció” – mondta el Kolop László, a SAATEN-UNION Hungária Kft. régióvezetője.

Magyarországon a gazdálkodók többsége öntözés nélkül termeszt kukoricát, így az aszállyal szinte mindenkinek foglalkoznia kell, a technológiát is ennek függvényében kell kialakítani, amiben a Limagrain szakemberei segíteni is tudják a partnereket. „Önmagában csak egy hibrid nem lehet megoldás az aszályra, azzal teljes egészében nem tudunk garanciát nyújtani, és kivédeni a stresszhatásokat. Éppen ezért figyelni kell az agrotechnika összes többi elemére is. A Hydraneo applikációnk segítségével a termelőkkel közösen, a területeiket megismerve, valamint a 25 éves időjárási adatokat megvizsgálva tudunk hibridet ajánlani egy adott táblára. Emellett az agrotechnikai elemeket megvizsgálva is segítséget nyújthatunk abban, hogy min érdemes változtatni, mi az, ami segíthet az aszálykockázat csökkentésében” – hangsúlyozta a Limagrain Central Europe SE Magyarországi Fióktelepének termékfejlesztési vezetője.

Korai virágzás és hatékony gyomirtás

A szegedi Gabonakutató szakemberei az új fajtajelölteket változatos ökológiai környezetben vizsgálják, különös tekintettel a szárazságnak kitett termőhelyekre. „Cégünk nemesítői arra helyezik a hangsúlyt, hogy a kukoricáinkkal lehetőleg el tudjuk kerülni az aszályt” – mondta el az Agrofórumnak Dr. Nagy Zoltán, a Gabonakutató Nonprofit Kft. osztályvezetője. A fajtakínálatban szerepelnek olyan a kukoricák, amelyek valamivel hamarabb virágoznak, mégis elfogadható termést produkálnak. A másik megoldás, hogy jó alkalmazkodóképességgel bíró fajtákat nemesítenek, amelyek segítségével a gazda aszályos években is megfelelő terméshozamot érhet el.

A fajtaválasztásnál nemcsak a nemesítők munkájára kell támaszkodni, hanem a területét jól ismerő gazdálkodók tapasztalataira is. Az RAGT munkatársai ugyanis fontosnak tartják, hogy a termelőkkel együtt válasszák ki a vetőmagot. Emellett azonban az aszály káros hatásainak csökkentése érdekében a gyomirtás kiemelt fontosságára is rendszeresen felhívják a figyelmet. „A Stressless jelölés nálunk nem csak azt jelenti, hogy egy kukorica bírja a száraz körülményeket, és jól fog teljesíteni aszályos körülmények között is. Azt is jelenti, hogy egyéb stresszhatások mellett is kiemelkedőt nyújthat az adott területeken” – fogalmazott az aszálytűrő hibridjeikkel kapcsolatban az RAGT Vetőmag Kft. régióvezetője, Sík Imre. Hozzátette: a másik nagyon fontos tényező a megfelelő gyomirtás, amire a DuoSystem technológiát ajánlják. „Amikor szeretnénk magas hozamot elérni, a stresszt minél jobban el kell kerülni. Ennek érdekében viszont nekünk is sokat kell tennünk, kezdve a talaj-előkészítéssel, vagy a területünk tisztán tartásával.”

Termelési biztonságot is nyújt a Syngenta

Szintén csökkenthető a kockázat, ha a termelők nem kizárólag egy hibridet vetnek, hanem többféle éréscsoportból válogatnak, hiszen nem lehet tudni, mikor lesz aszályos időszak. Emellett a hibridek korai vetése is nagyobb biztonságot nyújthat. Ehhez viszont olyan vetőmagra van szükség, ami alacsonyabb hőmérsékleten is jól csírázik. Ezt segíti elő a Syngenta Maxim Quattro kombinált csávázószere, ami a kukorica gyökérfejlődését is segíti. „Természetesen a cégünk nemesítés szempontjából fontosnak tartja, hogy stressztűrő hibrideket hozzon a piacra, ezeket Artesian márkanév alatt forgalmazzuk. Mindamellett, hogy ezek a kukoricahibridek jól szerepelnek stresszes körülmények között, a magas termőképesség és a magas terméspotenciál is bennük van” – tudtuk meg Szanyi Istvántól, a Syngenta Kft. vetőmag üzletágvezetőjétől. A szakember hozzátette: további segítség a gazdálkodóknak a Syngenta AgriClime nevű időjárási garancia szolgáltatása. „Ez nem biztosítás, de egy olyan eszközt ad a termelők kezébe, hogy ha egy bizonyos ideig nem esik csapadék, vagy a hőmérséklet a kritikus pontok fölé megy, akkor visszatérítést kaphatnak” – fogalmazott az üzletágvezető.

Az Agrofórum interaktív vetőmag fórumán a szakemberek egyetértettek abban, hogy a jövőben is hatalmas kihívást jelent majd a klímaváltozás és az aszály, ami még fontosabbá teszi a megfelelő vetőmagválasztást. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a problémát kizárólag komplexen lehet hatékonyan kezelni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Repcéink egy lépéssel a klímaváltozás előtt járnak

2025. július 11. 14:10

A nemesítésnek több genetikai tulajdonságot egyszerre kell megcéloznia, hiszen ezek együttese biztosítja, hogy a hibridek a stresszhatások széles körének ellenálljanak.

Így válasszon hatékony és stressztűrő repcehibridet!

2025. július 8. 14:10

Sokan felteszik a kérdést maguknak: biztosan jól hasznosítja a műtrágyát a választott repcém? Pedig az eldöntése pofonegyszerű.

Megvan a megoldás a repcetermesztés kihívásaira

2025. július 4. 11:10

A repcetermesztés új korszakba lépett: a RAPOOL hibridjei stabil termést és nagyobb rugalmasságot kínálnak a változó körülményekhez.

Hyvido Neo- vírusrezisztens hibrid árpák a Syngenta-tól

2025. július 3. 13:10

A gabonákat támadó vírusok esetében az enyhe telek is közrejátszanak abban, hogy növekszik a vírusnyomás az ősziárpa-állományokban.

2025 mezőgazdasági kihívásai: fókuszban a talajélet

2025. január 30. 16:10

Az elmúlt 10 évben azt lehet mondani, hogy felgyorsult és folyamatos a klímaváltozás és az átlaghőmérséklet emelkedése. Ez globális szinten 2024-ben 1,5 Celsius-fokkal volt magasabb, mint az 1850-es évek környékén.

Proceed, elektromos no-till vetőgép, IDEAL kombájn – Videón az AGROmashEXPO kiállítottjai

2023. január 31. 10:24

Gépdömping az AGROmashEXPO-n! Az idei rendezvény sem telhetett el anélkül, hogy ne készítsünk szakmai videókat a kiállítók körében, legyen szó Massey Ferguson traktorokról, no-till vetőgépekről vagy épp a Väderstad díjnyertes Proceed eszközéről. Hamarosan vágott videókkal is jelentkezünk, de addig is összegyűjtöttük a kiállításon felvett élő közvetítéseinket.

Együttműködés a Pöttinger és a Magtár Kft. között

2018. november 15. 05:48

A Magtár Kft., a Pöttinger prémium kategóriás szálastakarmány betakarító gépeinek forgalmazásán túl, a szerviz és alkatrészellátás hátterét is biztosítja.

AGROmashEXPO: azonnal elérhető, készletes gépekkel készül a Massey Ferguson

2023. január 14. 05:26

Az Austro Diesel GmbH. évtizedek óta elkötelezett partnere az AGROmashEXPO-nak, és 2023-ban is rendkívül komoly és teljes értékű Massey Ferguson gépkínálatot mutat be a kiállításon.