Növényvédelem

Aggasztó jelek a leveleken: veszélyben a közterületi növények!

Agrofórum Online

Fagy és szárazság. Talán így lehetne összefoglalni az előző hetek időjárását. Lassan már nem is csodálkozhatunk ezen, évek óta hasonlóan gondokkal küzdünk.

A fagy az ország kétharmadán virágzásban talált meg több gyümölcsfajt is. Szerencsére a közterületi növényeinket nem a termésükért nevelgetjük és egy bizonyos mértékig az esőt is tudjuk pótolni. Talán az ágyásokban még eredményes lehet az öntözés, de a mélyebb talajrétegekbe, a fák gyökeréhez már mi sem tudjuk eljuttatni a vizet. A költségekről nem is beszélve…

Úgy látom, hogy jelenleg négy károsítónál jöhet szóba a védekezés, a permetezés. Erről írok az alábbiakban.

Levéltetvek: lassú indulás után erősödő jelenlét

A hideg miatt későbben ébredtek fel, de egyre több növényen károsítanak a levéltetvek. Ma a rózsán is megtaláltam az első kolóniákat, a borbolya antociános levelei pedig már csillognak a tetvek mézharmatától.

A borbolya antociános levelei

A fotón a katicabogár lárváját is megfigyelhetik. A múlt héten lepermetezett bangita sövényen pedig ismét megjelentek. Nem tudom, hogy betelepültek vagy a tojásokból keltek ki, de itt vannak. Az előző évek tapasztalata alapján, a száraz, forró időjárás megakasztja a terjedésüket. De addig figyelni kell rájuk.

Platán apignomónia: bizonytalan fertőzési kockázat

A platán apignomóniás levelét 04. 22-én fotóztam. A kibontakozó levélkék száradása mellett már a levélérbarnulás tünetét is megtaláltam. Egyelőre nem látok erős induló fertőzést a városi fákon, de az időjárás változásával beindulhat a gomba. A met.hu szerdától esőket jósol, ez kedvez az apignomónia terjedésének.

A platán apignomóniás levele

2021-ben, sok városban 90%-os lombhullást is okozott a kártétele az érzékenyebb platánfajokon. Mint a legtöbb kórokozó gomba esetében, itt is csak megelőzéssel védekezhetünk ellene.

Permetezni vagy kivárni?

Az íróasztal mellől könnyen kongathatnám a vészharangot és javasolhatnám a gyors permetezést. De jogosan tehetik fel a kérdéseket:

  • A szélsőségesen változó időjárásunknál biztosan esni fog a rám bízott parkban, fasorban is?
  • Nem jelenet elegendő védettséget a fáim számára az, ha már ősszel elszállítottam a lehullott fertőzött leveleket?
  • A rezes lemosó permetezéssel/ permetezésekkel is gyérítettük az ágsebekben áttelelő gombaképleteket, kell ennél több védelmet biztosítanom az idén?

A választ csak Önök tudják megadni. Aki „biztosra akar menni”, az a kolléga permeteztesse meg a fákat. Nehezíti a döntést az is, hogy a kiszámíthatatlan időjárás miatt, kiszámíthatatlanok a nyári fertőzések is. Milyen növényvédelmi kiadásom lesz még?

Fontos azt is tudni, hogy ezzel a korai, csupán az apignomónia fertőzését megcélzó kezeléssel még nem védekezek a platán csipkéspoloska és a lisztharmat ellen. Ezek későbbi megjelenésével is számolni kell.

A munka megrendelése szempontjából, könnyű döntési helyzetben van az a kolléga akinél pl. a polgármesteri hivatal udvarán is áll egy platán. Itt mindenképpen permetezni kell, mert ugye ez a fa nem lehet beteg. 😊 Szükséghelyzeti engedéllyel az egy réztartalmút és egy jól bevált felszívódó gombaölőt is használhatunk a közterületen is. Kérdezzék a növényorvosukat!

Vadgesztenye: még tünetmentes, de veszélyben

A platánnál elmondottakat szinte szóról-szóra meg lehetne ismételni a vadgesztenyék guignardiás levélbarnulásával kapcsolatban is, azzal a különbséggel, hogy még nem láttam a tüneteit. A döntés szempontjából ugyanazokat a kérdéseket kell megválaszolniuk. Ha megtörténik a fertőzés pl. a polgármesteri hivatal udvarán álló vadgesztenyén 😊, akkor a foltos levelek látványa miatt egészen lombhullásig hallgathatják a panaszáradatot. Tavaly egy 1.48 perces kisfilmet is készítettem ebben a témában.

A vadgesztenyék esetében azért is könnyebb a döntési helyzet, mert az aknázómoly rajzása is megindult. A moly ellen mindenképpen védekezni kell és néhol már el is kezdték a permetezéseket! A rovarölő mellé csupán be kell keverni a megfelelő gombaölőket. A legtöbb vállalkozónál, ez már az árajánlatukban is így szerepel.

Lisztharmat a juharon

A lisztharmatok is megjelentek, ma juharsövényen fotóztam. Ezeket a lisztes leveleket a következő sövénynyírás még leszedi, de később valószínűleg védekezni kell.

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Már nem elég a megszokott permetezési program: változik a zöldségek növényvédelme

2026. október 14. 07:10

Változik a betegségek megjelenése és a növényvédőszer-kínálat is. A jó időzítés ezért egyre többet ér a zöldségtermesztésben.

Októbertől februárig négy növényvédő szer használható szükséghelyzeti engedéllyel a pöttyös lámpahordó-kabóca ellen

2026. október 14. 05:40

A Nébih ismételten felhívja a figyelmet a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezés fontosságára, és négy növényvédő szer is használható már a kártevő ellen.

Ezért alakul ki rezisztencia a kártevőkben a piretroidokkal szemben

2026. október 13. 16:10

Csökken a felhasználható növényvédő szer hatóanyagok száma, egyre kevésbé tudják a termelők váltogatni a rovarölő szereket a növénytermesztés során. Ennek következménye a rezisztens kártevők megjelenése.

Rágcsálók ellen használatos készítmények

2026. október 13. 07:10

Nem mindegy, hol és mivel irtjuk a rágcsálókat! A rosszul megválasztott szer nemcsak hatástalan, hanem súlyos veszélyt is jelenthet.

Nagyon kitettek a gyümölcsösök a károsítóknak, kórokozóknak

2018. május 23. 08:03

Az időjárási körülmények most főként a kártevők szaporodásának kedveznek a kertészeti kultúrákban, de a helyi körülmények néhány kórokozó terjedésének is kedvező feltételeket teremtenek.

Lisztharmat ellen házilag, hogyan előzzük meg és kezeljük hatékonyan?

2023. július 12. 09:10

Tudjon meg mindent arról, hogyan ismerje fel, miként előzze meg és miképpen kezelje a növényeken előforduló lisztharmatot a már jól bevált, organikus és természetes módszerek segítségével.

Olvasóinktól: Fejér megyében is egyre több a rozsda és a lisztharmat

2018. január 30. 19:50

A lisztharmat és rozsda a Fejér megyei kalászos gabonákon is megjelent, ahogy repcében szárormányossal is lehet már találkozni. 

Mitől fehéres és furcsa alakú a kihajtott almafa levele?

2023. április 30. 04:39

Kérem szépen szakvéleményüket! Mitől fehéres és furcsa alakú a kihajtott almafa levele?