Növényvédelem

Alma: megindult a varasodásfertőzés

Agrofórum Online

Ha a márciusi időjárás átlagos lesz, már akár március 20-30. között számítanunk kell a varasodásfertőzés megindulására. Az előző év őszi fertőzése nyomán képződnek azok az áttelelő gombatestek, melyekben kialakulnak a tavaszi fertőzést elindító ivaros spórák. A spórák gyorsan kifejlődnek akkor, ha a tél folyamán nincs hosszan tartó fagy: előrejelzés Zsigó György növényorvos alapján.

A gomba fertőzött vesszőkről is indíthatja a támadását, a körte és az alma esetében is. Az elmúlt tél kifejezetten enyhe volt és nem takarta hóréteg az őszi lombot. A spórák kipattanásához és az első fertőzési hullám beindításához pedig nedves felületű levelek kellenek. Az elmúlt hetek időjárása nyomán és a talajpára hatására ez a feltétel is teljesült. Végül – és nem utolsó sorban – már egérfüles, zöldbimbós sőt néhol már virágzó állapotúak az alma és a körtefák. Tehát a jó erőben áttelelt, beérett ivaros spórák már fertőzésre alkalmas növényi felületeket találhatnak. Már a zöld bimbókat és a kis leveleket, az „egérfüleket” is megfertőzhetik. A várható időjárásra sem lehet panasza a kórokozó gombának. Húsvét környékére apró esőket és felmelegedést jósolnak a meteorológusok, berobbanhat a fertőzés.

A varasodás tünetei almán (Fotó: Zsigó György)
Varasodás tünetei almán (Fotó: Zsigó György)

Sajnos az a kertész sem pihenhet aki már ősszel megsemmisítette a beteg leveleket és elvégezte a rezes lemosást, mert ezek a kezelések önmagukban nem biztos, hogy ki tudják védeni az enyhe tél utáni csapadékos tavaszon induló a varasodást. Továbbra is csak a réztartamúak közül választhatunk és a cégek ajánlásában zöldbimbóig, virágzásig használhatjuk ezeket a kontakt gombaölőket. Ajánlom az „újabb típusú rezeket” pl. a réz-hidroxid, a tribázikus réz-szulfát, a réz-oxid hatóanyagúak vagy a nano technológiával előállított rezek pl. a réz-oxiklorid. Ezeknél a perzselésnek is kisebb a valószínűsége. A kezeléseket ismételni kell, az időjárás függvényében 5-7 naponta.

Perspektivikus „bioszerek” a VitiSan SP, a Kumar és a Karma. A hatóanyaguk a kálium-hidrogén-karbonát, melyet jól ismerünk pl. a sütőporból és az élelmiszerek csomagolásán lévő címkéről is: ez az E 501. A növény felületén lúgos kémhatást alakít ki, ezzel a varasodás és a lisztharmat terjedését is meggátolja. A kálium pedig tápanyagként hasznosul a növényekben. Nem ajánlatos a réztartalmúakkal keverni. A felsoroltak kontakt gombaölők és a kontakt készítményeket használóknak ismételniük kell eső után, és akkor is ha a növények intenzíven növekednek. Ugyanis ekkor „kinőhetik” a permetszer védő bevonatát és a fedetlen felületeken, a „lyukakon” újra fertőzhetnek a károsítók.

A tünetek miatt értékesíthetetlenné váló termés (Fotó: Zsigó György)
A tünetek miatt értékesíthetetlenné váló termés (Fotó: Zsigó György)

A fogékony fajtáknál és „erős fertőzési nyomásnál” már az első kezelésnél is használhatunk felszívódó készítményeket, de általában a virágzás után szoktuk indítani a felszívódó (szisztemikus) gombaölőket. Ekkor már nagyok a levelek, nagy a felszívódást biztosító lombfelület. A diónyi termésnagyságig, a gyümölcs viaszosodásáig a rézzel különben is vigyázni kell, mert megperzselheti a kis gyümölcsöket. Mivel az alma és a körte jelentős gazdasági növények, ezért a növényvédős cégek sok növényvédő szert engedélyeztettek a varasodásra. Varasodásra és a lisztharmatra is bevethető pl. a Difcor 250 EC, a Difeno 25 EC és a Fontellis 20 SC. Szintén kettős hatású pl. a Topas 100 EC (de inkább a lisztharmatra ajánlják) és a Score 250 EC, mely főleg a varasodás ellen hatásos. A Cyflamid csak lisztharmatra, a Qualy és a Chorus 50 WG csak varasodásra engedélyezett stb.

A felszívódó készítményekkel szemben a gombákban kialakulhat a rezisztencia. Ezért időnként kontakt szerekre kell váltanunk, vagy egyből keverjük be ezeket a felszívódók mellé. A varasodás ellen rézzel, a lisztharmat ellen pedig valamelyik kontakt kéntartalmú szerrel egészíthetik ki a felszívódós permetlevet.

Az egyszerű anyagok közül a fűzfakéreg és a mezei zsurló lisztharmatra és varasodásra is, a szódabikarbóna és a talkum a varasodásra engedélyezett az almában. A mezei zsurló, a lecitin már bizonyítottak, a gazdaboltokban a lombtrágyák között keressék ezeket.

A varasodás körtén is súlyos kórképeket eredményez (Fotó: Zsigó György)
A varasodás körtén is súlyos kórképeket eredményez (Fotó: Zsigó György)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Beltéri dísznövényeink kártevője, a hosszúfarkú viaszospajzstetű - II. rész

2024. december 18. 11:10

Bemutatjuk a Viaszos pajzstetvek családját, a Pseudococcus nemet, majd részletesen ismertetjük a hosszúfarkú viaszos pajzstetű (Pseudococcus longispinus) fajt.

Veszélyes raktári kártevők: a zsizsikek

2024. december 16. 07:10

A zsizsikek alapvetően a szemes termények károsítói, a fő kártételt a lárvák okozzák, amelyek a szemek belsejében élnek és táplálkoznak.

A napraforgó olajtartalmát befolyásoló poloskafajok jelentősége

2024. december 10. 16:10

Számos poloskafaj jelenléte kíséri végig a napraforgó szikleveles állapotától egészen a kaszatérésig a növény fejlődését.

Vetőmagvédelem a kezdetektől – Interjú Monika Joss-sal, Corteva Agriscience

2024. december 9. 12:40

A gazdálkodó számára kiemelkedően fontos, hogy a csírázás és a kezdet fejlődési fázisában megvédje a növényt a kedvezőtlen hatásoktól.

Az alma legjava: népszerű a magyar cider

2018. szeptember 18. 08:56

Sok ideig úgy tűnt, hogy a cider és a magyar ember közti fagyos viszonyt nem lehet megtörni, amíg aztán a kétezres évek elején óvatos enyhülés kezdődött, majd egyszer csak megtört a jég, és a forró nyarak elképzelhetetlenné váltak nélküle.

Stresszoldástól a bioalma tárolásáig

2020. október 13. 14:38

Kávássy László 17 hektáros, jéghálós, jánkmajtisi bioalma ültetvényében tartott szakmai rendezvényt a Seedplus Kft. a nyár folyamán. A nyírségi helyszínválasztás természetesen nem véletlen, hiszen a kertészetben már két éve a Green Has Italia olasz gyártó készítményeire alapozott tápanyag-utánpótlási technológiát alkalmazzák - eredményesen.

Gyümölcs Videó

A nyári hőstressz ellen is védelmet nyújt a jégvédő háló

2018. február 14. 08:06

A távérzékelésre alapozott technológia lehetővé tette, hogy a gyümölcsösök vízháztartását olyan eszközökkel is mérjék, melyekhez nem szükséges laboratóriumi felszerelés.

Goёmar BM 86 a növénykondicionáló készítmény

2018. április 26. 09:59

A készítményről bátran elmondhatjuk, hogy a kiváló minőségi termés előállítását megcélzó, intenzív termelést szolgáló technológia fontos eleme.