A különféle mezei rágcsálók mind szabadföldön, mind pedig a humán környezethez már alkalmazkodott társaikkal kiegészülve az épített környezetben is hatalmas károk okozására képesek. Kártételük nem csak az általuk táplálékként elfogyasztott, illetve ürülékükkel, stb. beszennyezett mezőgazdasági termények értékéből áll.
Mivel több, emberre is veszélyes betegséget is képesek terjeszteni, így közegészségügyi kártevőknek is minősülnek. Ez sajnos mind a mai napig okoz némi problémát az ellenük való védekezés során, amely súlyos büntetéseket, hatósági eljárásokat is vonhat maga után.
Melyik faj ellen is védekezünk?
Hazánkban a különféle, kártételre képes rágcsálók száma meglehetősen magas. Elméletileg ugyan két csoportra, a „mezei rágcsálókra”, illetve az „emberi környezetben élő rágcsálókra” oszthatóak fel, de ez a felosztás eléggé mesterkélt és gyakorta nem is igazán fedi a valóságot.
A mezei rágcsálók csoportján belül hazánkban a legtöbb helyen a mezei pocok (Microtus arvalis) a leggyakoribb faj, de pl. a Dunántúl területein ezt a fajt a valamivel nagyobb testű, szürkésbarna szőrzetű csalitjáró pocok (Microtus agrestis) váltja fel. Hozzájuk gyakorta társulnak különböző egér félék, mint pl. a pirók egér (Apodemus agraricus), a nagytestű sárganyakú erdei egér (Apodemus flavicollis), vagy az Alföldön igencsak gyakori güzüegér (Mus musculus spicilegus).
Rágcsálók az épített környezetben
Az épített környezetben ugyanakkor hazánkban a házi egér (Mus musculus) általában a leggyakoribb, amely mellett gyakorta felbukkan a vándorpatkány (Rattus norvegicus) is. Ugyanakkor e két fajcsoport között soha, sehol sem alakul ki éles határvonal a megjelenés és elterjedés tekintetében. Különösen igaz ez a mezőgazdasági létesítmények (épületek, raktárak, stb.) esetében, amelyek sokszor közvetlenül határosak a mezőgazdasági területekkel.
A két élőhelyre jellemző fajok között az átjárást az ég adta világon semmi sem korlátozza. Így gyakorta előfordulhat, hogy vándorpatkány bukkan fel valahol a szántóföldi táblák környezetében (főleg vizes élőhelyek közelében), vagy pedig mezei pocokkal, vagy sárganyakú egérrel találkozunk a raktárakban, netán az irodában. Éppen ezért a mezőgazdasági üzemekben a mezei rágcsálókkal gyakorlatilag bárhol, bármely területen találkozhatunk. Viszont az ellenük való védekezést jogi és igazgatási szempontból nem az adott rágcsáló faja, hanem a megvédendő terület jellege határozza meg!
Mezőgazdasági területen csak növényvédő szer használható!!
Egy nem régen megjelent, biocid készítményt leíró reklám anyagban tűnt fel, hogy konkrétan leírták, hogy az adott készítmény az egyetlen olyan biocid, amely felhasználási engedéllyel rendelkezik mezei pocok ellen. Ez önmagában nem baj, viszont könnyedén arra csábíthat a kártevő irtási szakmában járatlan embereket, hogy az adott készítményt bevessék mezőgazdasági területen mezei pocok ellen. Ez viszont tilos, hiszen a készítményben található brodifakum hatóanyag miatt a szekunder mérgezések valószínűsége a sokszorosára emelkedhet a jogtalan használat következtében.
Az, hogy egy adott készítmény – legyen az növényvédő szer, vagy közegészségügyi irtószer, azaz biocid – engedélyezett egy adott kártevő ellen, vagy sem, az a gyakorlatban messze nem jelenti azt, hogy ne lehetne az adott kártevő jelenléte esetén felhasználni. Vélhetően senki sem lesi kamerával, nagyítóval sem a szántóföldön levő rágcsáló járatot, sem pedig a raktárban, épületekben elhelyezett rágcsálóirtó szerelvény környékét, hogy meghatározza az ott levő rágcsáló faj miben létét. Éppen ezért a gyakorlatban nem sok jelentősége van annak, hogy egy adott készítmény mely jószágok ellen rendelkezik engedéllyel.
Eltérő viselkedés, eltérő irtás
Ez éppen úgy érvényes a növényvédő szerekre és részben a biocidekre is. Ha például a vöröshátú erdei pocok (Myodes glareolus) helyett egy másik rágcsáló faj jelenik meg és védekezünk is ellene, az messze nem probléma akkor, ha ezt a jogszabályainknak megfelelően mezőgazdasági területen egy erre engedélyezett növényvédő szerrel tesszük. Biocidek használata esetében annyi eltérés van csak, hogy a legtöbb készítmény esetében egér, vagy patkány van célszervezetként feltüntetve.
Mivel e két eltérő méretű károsító csoport ellen eltérő méretű rágcsálóirtó szerelvények (etető ládák, vagy dobozok) használata kötelező, így e két fajcsoport között a szelekció nagyrészt működik. A patkány biztosan nem jut hozzá az egérre engedélyezett méreghez, mivel nem fér bele a dobozkába. Az elkülönítést egyébként az irtószereknél az indokolja, hogy az egerek nagyon kényelmes, de ínyenc jószágok. Ha tehetik, egész életüket egy szobányi térben leélik, viszont a táplálék iránt igényesek. A vándorpatkány viszont mozog, felderít és messze nem olyan kényes.
A legfontosabb az, hogy emberi tartózkodásra szolgáló épületekben és azok közvetlen környezetében használhatunk csak biocideket. Ezeket már eleve csak egészségügyi fertőtlenítő, vagy egészségügyi gázmester vásárolhatja meg és használhatja fel! Függetlenül attól, hogy mely rágcsáló fajokra szól a készítmény engedélye. Mezőgazdasági területeken viszont kizárólag növényvédő szerek használhatóak. Még akkor is, ha döntően a mezőgazdasági területen előforduló károsító ellen van egy biocidnak is engedélye. Az ugyanis nem arra a területre szól!! A biocidek használata mezőgazdasági területeken tilos!!
A képek a szerző felvételei.
