27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Növényvédelem

Napraforgó – Betegségekre legérzékenyebb szántóföldi növényünk

Agrofórum Online

A 2016-os év sok napraforgó-termesztőnek kellemetlen meglepetést hozott. A nyár közepéig szinte termőhelytől függetlenül rekordtermést ígértek az állományok. Majd megjöttek az esők, velük együtt a gombabetegségek is. A termelők keserű száj ízzel vették tudomásul, hogy a várt 35-40-45-50 q/ha termésátlagok helyett 10, rosszabb esetben akár 20 q-val is kevesebbet tudtak learatni. Ez a terméskiesés 100-200 ezer forint/hektár ár be vétel bizonyos esetekben jövedelem-kiesést jelentett.

A szár közepi szklerotíniafertőzés következménye

Ha betakarítás előtt szemléztük az állományunkat, akkor azt tapasztaltuk, hogy a napraforgó tövén, szárközepén találtuk meg a betegségek tüneteit. Leggyakrabban fehérpenészes (szklerotínia), majd alternáriás és fómás szárölelő foltokat láthattunk.

Ezeknek a szárölelő foltoknak az a tulajdonsága, hogy tönkreteszi a napraforgó edénynyaláb-rendszerét, így a víz- és a tápanyag szállítás sérül, végül idő előtt meg szűnik. A növény fejlődésének korai időszakában az a következménye, hogy a napra forgó virágzásra hervadni kezd, és elpusztul. Virágzáskori tünetek esetén szintén hervad a növény, majd idő előtt elszárad. A tányérokban a kaszatok kicsik és léhák, termést nem, vagy alig adnak.

A napraforgó-termesztők jelentős része két védekezéssel tervez. Mindkettő a betegségek megelőzésére szolgál. Az első védekezést a napraforgó 6-8 levélpáros állapotában, míg a második permetezést a virágzás kezdetén végzik el. A Picasso® (200 g/liter dimoxistrobin + 200 g/liter boszkalid) gombaölő szert 0,3-0,5 liter/ha-os dózisban használhatjuk mindkét fenológiai állapotban. A két hatóanyag széles hatás spektrumú, a napraforgó szinte minden betegsége ellen hatékony.


Sclerotinia fertőzési gyakoriság az egyes növényi részeken
Syntech, Hódmezővásárhely, 2016. 09. 09.

A Picasso® a meglévő kezdeti fertőzéseket is jól blokkolja, hosszantartóan és megbízhatóan véd az újrafertőzésekkel szemben is. A boszkalid hatóanyag vándorol a szárban a föld felé is, így a permetlé által nem érintett területek is védettek lesznek. A strobilurin-tartalma miatt pozitív élettani hatásokat a még magasabb hozamban tapasztalhatjuk meg.

A napraforgó mint olajos növény igényli a bór mikroelemet. A Wuxal® Boron Plus lombtrágya nemcsak nagy mennyiségű bórt tartalmaz, hanem a komplex mikro elemsoron kívül jelentős mennyiségű foszfort is.

A virágzás és a megtermékenyülés nagyon energia igényes folyamat, a könnyen fel vehető és rögtön kézzel fogható foszfor fokozza a megtermékenyülést. Természetesen a Wuxal® Boron Plus minden olyan tulajdonsággal (tapadás fokozás, szuper kelatizáció, pH-puffer, párolgás csökkentés, újranedvesedő képesség, felszívódás fokozás) rendelkezik, ami egyedivé teszi a Wuxal®-t.

További részletek a Kwizda Wuxal® Boron Plus termékéről >>>

További részletek a Kwizda Picasso® termékéről >>>

(Kwizda Agro Hungary Kft.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Amerikai kukoricabogár: megjelentek az imágók!

2025. július 7. 08:10

Megjelentek az amerikai kukoricabogár imágói – a kártétel főként a csemege- és hibridkukoricásokban lehet gazdaságilag is számottevő.

Zengőlegyek rajzása: így segíthetjük a kert barátait

2025. július 4. 13:10

A zengőlegyek nemcsak látványosak, hanem hasznos segítők is a levéltetvek ellen – de a nyári hőség komoly veszélyt jelent rájuk.

Nyári invázió: itt a lepkekabóca!

2025. július 3. 08:10

Ragacsos nyomok, károsodott lombozat – a viaszpáncélos amerikai lepkekabóca egyre több növénykultúrát veszélyeztet hazánkban is.

Színes, de veszélyes: a poloska, amely tönkreteszi a fűszereinket

2025. július 2. 11:10

Virágzás idején veszélybe kerülhetnek a fűszernövények a csíkos pajzsos poloska miatt – védekezni csak körültekintően lehet.

Amit az oregánóról tudni kell

2022. október 16. 08:37

Az oregánó, más néven vadszurokfű, vadmajoránna a legalapvetőbb faj a konyhakertben. Mit érdemes tudni az oregánóról?

Növénybetegségek korai felismerése a robotika segítségével

2021. szeptember 12. 04:38

A Cornell Egyetem kutatói kifejlesztettek egy BlackBird nevű kamerarendszert, amely az optikai mikroszkópokkal egyenértékű információt képes összegyűjteni a növény leveleinek felületéről.

Frisspiaci cseresznye termesztése „kompakt váza” koronán

2019. március 24. 06:18

Hazánkban egyre több termelő kacérkodik a cseresznyetermesztés gondolatával. Vonzó az érésidejéből adódó korai árbevétel, a viszonylagos magas eladási ár, valamint a régmúltra visszanyúló termesztési hagyomány.

A repcét károsító rovarok elleni védekezésről

2020. március 14. 08:47

Az őszi káposztarepce termesztésének sikerét nagyban befolyásolja a kártevők elleni védekezések hatékonysága. A repce szár- és becőormányos elleni védekezést viszont nehezíti a klórpirifosz hatóanyag kivonása, a fénybogár ellen pedig a piretroid rezisztens populációk megjelenése okoz problémát. Mi alapján dönt akkor a felhasznált hatóanyagokról és milyen jövőt jósol a repcetermesztőknek? - erről kérdeztük a gyakorló növényvédelmi szakembert, Dömötör Istvánt, az Agrárközpont ügyvezetőjét, növényorvosát.