Növényvédelem

Ritkább, de veszélyes betegségek az árpában

Agrofórum Online

Az őszi árpa kalászolása után, de főleg a virágzást követően rosszabb esetben néhány olyan kórokozó károsításával is lehet találkozni, amelyek eddig is jelen voltak – gyakorlatilag láthatatlanul, tünetektől mentesen – a növényekben, de most látványos tünetekkel jelzik jelenlétüket és az általuk okozott kártétel sem éppen elhanyagolható.

A szóban forgó károsítók közül az első az árpa porüszögje (Ustilago nuda hordei), amely látszólag meglehetősen gyakori kórokozó és tipikusan virágfertőző üszöggomba. Ez a kórokozó kizárólag a virágzás során képes megfertőzni az árpát és ennek eredményeként a gomba folyamatosan, külső tünetek nélkül a továbbiakban együtt él és fejlődik a növénnyel. A kalászok kialakulása során viszont aktivizálja magát a kórokozó és néha csak részben, de általában egészben elpusztítja a tápnövény kalászát. A szemek helyén vékony, ezüstös színű hártyával (ez igen gyorsan szétfoszlik, eltűnik) szénfekete színű fedett spóratömeg alakul ki, amely az éppen akkor virágzó kalászokat tudja megfertőzni. Egy ilyen kórokozó esetében a kártétel nyilvánvaló, az üszögspóra csomóvá átalakult kalász nem ad termést. Még akkor sem, ha csak a kalász egy részét érintette a fertőzés, mivel a maradék szemek általában olyan csököttek, hogy a legelső rostálásnál a szemétbe kerülnek.

Árpa porüszög tünetei

A baj persze nem jár egyedül. Van egy, a rendszertanban az árpa porüszögjétől igencsak messze elhelyezkedő kórokozó, az árpa helminthospóriumos levélcsíkoltsága (Drechslera graminea, ivaros alak: Pyrenophora graminea), amely nagyon gyakran a porüszöggel együtt jelenik meg az őszi (és időnként sajnos a tavaszi) árpa állományokban. A két kórokozó nem igazán kedveli egymást, így egyáltalán nem ez az oka a gyakori közös előfordulásnak. Életmódjuk rendkívül hasonló, így tulajdonképpen versenytársak, a virágzó árpa szemekért versenyeznek egymással és a harc alapvetően az embrió szöveteinek teljes körű kolonizálásáért folyik.

A levélcsíkoltság kórokozója – hasonlóan a porüszöghöz – a virágzás során, vagy a szemtelítődés időszakában fertőzi meg az árpát. Ebben segítségére van az, hogy a fertőzött növényeken a hosszában csíkos levelek mellett a kalászok is fertőzöttek és ezek a kalászok szinte léhák, nagyon könnyűek, sokszor messze az egészséges kalászok szintje fölé emelkednek. Egy ilyen fertőzött állományban a kiemelkedő, fertőzött kalászokról származó inokulum a szél útján messzire juthat és sok, addig érintetlen növény kalászát képes megfertőzni.

A virágfertőző üszöggombák és a helminthospóriumos levélcsíkoltság kórokozóját így vetéskor a vetőmaggal együtt juttatjuk ki a talajba. Pontosabban fogalmazva a vetőmag belsejében, hiszen mindkét kórokozó a szem belsejében fejlődő embriót fertőzi meg. Éppen ezért tehát elsődleges védekezési lehetőségként mindenképpen ki kell hangsúlyozni, hogy az államilag ellenőrzött (tehát több szántóföldi szemlézésen átesett és megfelelt!), valamint fémzárolt (ez jelenti az állami garanciát arra, hogy a zsákban levő magok eredete, minősége, teljes mértékben megfelel a címkén feltüntetett adatoknak) használata a legegyszerűbb és legkönnyebb megoldás ezen kórokozók hatékony leküzdésére.

Sajnálatos módon még mindig sok, döntően kisebb területen és kisebb tőkeerő birtokában levő gazdálkodó dönt a saját vetőmagfogás és a saját eszközparkkal elvégzett csávázás mellett. Az ilyen házilagos kivitelezés a csávázás során már önmagában rejt bizonyos veszélyeket. Ha az árpaszemek a kezelés után tényleg folyamatosan egymásra kenve a csávázó szert, folyamatosan gurulhatnak át egymáson, akkor a házilagos csávázás is rendben működik. Sajnos, az esetek döntő hányadában messze nem ez a helyzet, nem véletlenül hívják az árpa porüszögjét sok helyen a szakemberek a trehány csávázás indikátorának.

Ugyanakkor az sem mindegy, hogy milyen csávázószert használunk a vetőmag védelmére. Ezek a kórokozók a nyár végén, a csávázási időszakban már benn vannak a vetőmag belsejében, az embrió szövetei között. Onnan csak olyan készítménnyel lehet kipusztítani őket, amelynek hatóanyaga maga is bejut a szem belsejébe, felszívódik az embrió szöveteibe és ott képes elpusztítani a jelen levő kórokozókat. 

Helminthospóriumos levélcsíkoltság őszi árpa állományában

Ha végignézünk az engedélyezett csávázószerek során, akkor láthatjuk, hogy meglehetősen sok készítmény engedélyezett az árpa csávázására. Ezen a körön belül igen sok készítmény (döntően valamilyen azol hatóanyagúak) hatékonyak és engedélyezettek is az árpa vetőmag csávázására úgy, hogy képesek elpusztítani a szem belsejében levő kórokozókat is.

Ugyanakkor fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy a csávázás hatékonysága csak részben függ a felhasznált készítménytől. Ahhoz, hogy az adott csávázószer ténylegesen ki tudja fejteni a hatását, ahhoz mindenképpen szükséges az, hogy a csávázószer minél egyenletesebben be tudja vonni a kezelt magok felületét. Ebben a tekintetben a házilagosan elvégzett csávázások iszonyatos hátrányban vannak a vetőmagüzemekben elvégzett kezelésekhez képest.

A gyatra, egyenetlen csávázás eredménye nagyon gyakran az, hogy méreg drága készítményekkel kezelt vetőmagtételekben a vetés után felbukkannak ezek a kórokozók. Ez egyértelműen a csávázás során vétett technológiai – technikai hibára utal, amelyet minél hamarabb ki kell küszöbölni, mivel más kultúráknál is felléphetnek hasonló jellegű problémák a technikailag hibásan elvégzett csávázás következményeként.

Ami biztos: a porüszög, illetve a helminthospóriumos levélcsíkoltság fellépése esetén a lombozatra kijuttatott fungicides kezelések kizárólag az önköltség növelésére és a haszon csökkentésére alkalmasak. Ezek ellen a kórokozók ellen kizárólag a felszívódó hatóanyagot (is) tartalmazó csávázás ad hatékony védelmet. Állománypermetezéssel kár próbálkozni. Ezek a kórokozó csak úgy szoríthatók vissza, ha a csávázást tényleg szakmailag nagyon komolyan vesszük, illetve fémzárolt és egy megbízható vetőmagüzemben csávázott vetőmagot használunk fel a termesztés során.

Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Már nem elég a megszokott permetezési program: változik a zöldségek növényvédelme

2026. október 14. 07:10

Változik a betegségek megjelenése és a növényvédőszer-kínálat is. A jó időzítés ezért egyre többet ér a zöldségtermesztésben.

Októbertől februárig négy növényvédő szer használható szükséghelyzeti engedéllyel a pöttyös lámpahordó-kabóca ellen

2026. október 14. 05:40

A Nébih ismételten felhívja a figyelmet a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezés fontosságára, és négy növényvédő szer is használható már a kártevő ellen.

Ezért alakul ki rezisztencia a kártevőkben a piretroidokkal szemben

2026. október 13. 16:10

Csökken a felhasználható növényvédő szer hatóanyagok száma, egyre kevésbé tudják a termelők váltogatni a rovarölő szereket a növénytermesztés során. Ennek következménye a rezisztens kártevők megjelenése.

Rágcsálók ellen használatos készítmények

2026. október 13. 07:10

Nem mindegy, hol és mivel irtjuk a rágcsálókat! A rosszul megválasztott szer nemcsak hatástalan, hanem súlyos veszélyt is jelenthet.

Megszólalt a vészcsengő – Európai együttműködés a szárrozsda ellen

2019. április 26. 04:36

A szárrozsda ismételt fellángolása mellett a búza egy másik rozsdabetegsége is fokozódó problémát jelent. A sárgarozsdának ugyanis egy új agresszív rassza tört be a Európába.

Védelem a virágzás időszakában is

2021. április 22. 10:47

A repce fejlődésével a tavaszi védekezés újabb szakaszába lép – a szárat, a virágzatot és a becőket károsító, jelentős terméskiesést előidézni képes kórokozók és kártevők elleni védelem lesz a fő feladat.

Megjelent a Nufarmer Magazin 32. száma!

2022. április 5. 10:37

Magazinunkban azokat a gyomirtó, gomba- és rovarölő termékeket, valamint technológiákat mutatjuk be, amelyek tavasszal hatékonyan használhatók a szántóföldi kultúrákban, szőlőben és gyümölcsösökben.

Miért és milyen meszezőanyagot juttassunk ki?

2022. június 20. 05:34

A kalcium nemcsak a talajok vázát alkotja, hanem fontos tápanyag, és mint kicserélhető kation, segíti más tápanyagok felvételét.