Növényvédelem

Sclerotinia sclerotiorum, a szártól a tányérig képes tönkretenni a napraforgót

Agrofórum Online

Van egy őshonos gombaféle a talajainkban, ami hazánkban 408 lágyszárú kétszikű növényt képes megtámadni. Ennek a gombának például a repce, szója, mustár is gazdanövénye a napraforgón kívül, valamint – a szinte mindenhol megtalálható – parlagfű is. Mivel szeklerócium a talajban kisebb nagyobb mennyiségben mindig ott van, azt a környezeti hatások (leginkább a meleg csapadékos idő) aktiválják. Egy „időzített bombával” van dolgunk.

Azt tudja a gazda, hogy a területen mikor volt utoljára a gombának gazdanövénye, és abban az évben milyen volt a fertőzési helyzet, mennyi az alap fertőzöttsége a táblának. De azt, hogy az adott évi csapadék hatására mennyi aktivizálódik, azt előre nem lehet tudni.

Ha egy csapadékos évben kerül a felső 6-8 cm-be egy csapadékos évben megtermelt fertőző anyag, akkor a gazdasági kár szinte elkerülhetetlen, mert a talajba a leghatékonyabb növényvédő szerek sem tudnak behatolni, ezért ott a gomba zavartalanul meg tudja fertőzni a növényt. Az ilyen növények már nem képesek megfelelő termést hozni, el is pusztulhatnak, és ezáltal jelentős anyagi veszteséget okoznak a termelőnek.

Védekezni egy talajból támadó gomba ellen legsikeresebben a talajból lehet. A problémát ott kell megoldani, ahol az keletkezik. Erre maga a természet kínál megoldást a Trichoderma gomba formájában. Ennek a hasznos gombának másik előnye, hogy nemcsak a Sclerotiniát semlegesíti a talajban, hanem a többi káros gombát is. A Trichoderma koncentrációja nem biztos, hogy elegendő a káros gombák leküzdéséhez, így biztosabb, ha arra rásegítünk egy magasabb Trichoderma koncentrációval.

További részletek a Kwizda Trifender termékéről >>>

(Kwizda Agro)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A komposztról derült ki szenzációs újdonság – eggyel több ok, hogy bajlódjunk vele

2025. december 17. 13:10

A talaj tápanyagtartalma, szerkezete szempontjából nagyon hasznos anyag a komposzt. Úgy tűnik, növényvédelmi szempontból is vannak kedvező tulajdonságai.

Mezei pocok elleni védekezés: amit sokan még mindig rosszul csinálnak

2025. december 16. 07:10

Biocid vagy növényvédő szer? A helytelen választás nemcsak hatástalan, hanem jogsértő is lehet mezőgazdasági területen.

Mitől ritkul meg télen az őszi vetés? Vizes élőhelyek téli kártevői

2025. december 10. 07:10

A fagyos hónapok különös kártevőket hoznak a földekre: védett madarakat és egy harcias betolakodót, amelyet nem tanácsos megközelíteni.

Rejtett védelmi rendszer: a növények nem hagyják magukat

2025. december 9. 07:10

Egyre több bizonyíték mutatja, hogy a növények saját „gyógyszereket” termelnek. De mire elég ez a természetes védekezés?

Burgonyabogár-gyűjtő gép

2021. augusztus 23. 11:37

A bogárgyűjtő eszköz a traktor homlokfüggesztő berendezésén helyezkedik el és négy bakhát szélességben dolgozik 3-5 km/h sebességgel haladva.

Hogyan termesszünk sikeresen szóját?

2019. január 17. 10:04

Az Agrofórum szervezésében interaktív szója fórumot tartunk az AGROmashEXPO-n a nyitás napján, január 23-án szerdán, 11.00 órai kezdettel, a G pavilon fórum színpadán.

Mitől barnult meg a díszalmafa bimbója?

2018. május 7. 07:35

Van három díszalmafánk, levelei és virágai bíbor színűek, csodálatosak virágzásban. Idén számos virág nem nyílt ki, a bimbó megbarnult, a szirmok nem hullottak le. Mi ez, mi okozza? Nagyon félek, hogy fáinkon elhatalmasodik ez a kór.