Növényvédelem

Tafrinás levélfodrosodás: időszerű az őszibarack védelme

Agrofórum Online

A különféle kertészeti növények esetében sok esetben előfordul, hogy egy adott betegség elleni védekezés sikeressége, vagy sikertelensége döntő hatással van a termésre, illetve akár a kultúra további életére.

Így van ez pl. a meggy esetében a csonthéjasok moníliájával is, és hasonlóan veszélyes helyzet áll fenn az őszibarack (Prunus persica) és betegsége, a tafrinás levélfodrosodás (Taphrina deformans) esetében is. Ez a kórokozó mindamellett, hogy rendkívül ronda tüneteket okoz a növényen, fellépésével nemcsak a termést képes megsemmisíteni, hanem a fák elpusztítását is képes elérni.

Amit a kórokozóról tudni érdemes

Az őszibarack tafrinás levélfodrosságát okozó tömlősgomba mindenütt elterjedt szerte a világban, ahol őszibarack termesztése folyik. Szerencsére más gyümölcsfajunkra, a mandula kivételével, nem jelent veszélyt, de éppen elég az a probléma, amelyet az őszibarackon végzett pusztításával előidézni képes.

A kórokozó képes aszkospórái útján is áttelelni a vesszők, ágak, de akár a támrendszer elemeinek felületén is. Mindemellett a fertőzött vesszők héján micéliumos alakban is túlélheti a telet.

Ez a kórokozó nagyon nedvesség- és hidegkedvelő. A fertőzés általában a kora tavaszi, rügyfakadás körüli időszakban már megtörténik. Ilyenkor a kórokozó inkubációs ideje nyilvánvalóan igen hosszú, akár két hét is lehet.

Tafrinás fertőzés tünete őszibarack levelén
Tafrinás fertőzés tünete őszibarack levelén

Amikor megjelennek a szabad szemmel is látható tünetek, a levelek fodrosodása, akkorra a gomba már teljesen kolonizálta a megfertőzött növényi szöveteket és a védekezés legfeljebb a fertőzés további terjedését képes lassítani.

A fertőzés folyamata és hatása a növényre

A tafrinás levélfodrosodást okozó gomba a leveleket fertőzi meg elsősorban, de előfordulhat, hogy egy rügyben a kifejlődő levelek folyamatos fertőződése eléri a tenyészőcsúcsot is. Ez a fertőzött rügy ettől kezdve már csak fertőzött leveleket fog kinevelni, amíg el nem pusztul.

Súlyos tafrinás fertőzés
Súlyos tafrinás fertőzés

A kórokozó a termést nem bántja. Viszont levelek, azaz asszimiláló felület híján a fertőzött fa elrúgja a fejlődő terméseket is a fertőzött levelekkel együtt. Ráadásul, ha a fertőzés során bekövetkezett levélhullás a nyár folyamán is fennáll, akkor a rügydifferenciálódás időszakában ez a levélhiány a jövő évi virágrügyek mennyiségének drasztikus csökkenésében nyilvánulhat meg. Kevesebb virág pedig potenciálisan kevesebb gyümölcsöt, azaz kisebb termést jelent.

Miért „dérgomba”?

A tafrinás levélfodrosodás a teljes vegetációs időszakban képes fertőzni az őszibarack zöld növényi felületeit. Száraz, meleg időjárásban a fertőzési folyamat leáll, mivel a körülmények nem kedveznek a kórokozónak. De a legelső hűvösebb, csapadékosabb periódusban ismét újraindul.

A kórokozó aszkospórái termőtestek képződése nélkül a fertőzött növényi felületen képződnek olyan hatalmas tömegben, hogy emiatt a fertőzött levélzet molyhosnak, deresnek tűnik. Innen is kapta ez a kórokozó a dérgomba elnevezést.

Hogyan védekezzünk?

Az őszibarack tafrinás levélfoltossága elleni védekezés alapja a gondos metszés, amelynek során minden fertőzöttnek tűnő vesszőt, ágat lemetszünk a növényről és megsemmisítjük, de legalább is eltávolítjuk a gyümölcsfák közeléből.

Fontos a rezes lemosó permetezés, amelyet legjobb ősszel a lombhullás idején és tavasszal, még a rügyfakadás előtt is alkalmazni. A betegség kórokozója ugyanis rendkívül fogékony a rézre! Ezekkel a lépésekkel a fertőző anyag mennyiségét, vagyis a fertőzési nyomást tudjuk nagymértékben csökkenteni.

Sajnálatos módon az őszibarack a rügyfakadás utáni időszakban már nem kezelhető rézzel a fitotoxicitás veszélye miatt. Ez megjelenhet levélperzselés formájában is, de gyakoribb, hogy csak a botrányosan rossz gyümölcskötődés, a virágok, illetve a fiatal gyümölcsök tömeges elrúgása jelzi, hogy a növénynek nem tetszett a rézzel való találkozás.

Szerencsére néhány felszívódó, triazol típusú hatóanyag (tebukonazol, difenokonazol) jó hatékonysággal alkalmazható a zöld, fungicid hatóanyagok felvételére képes, növényi felületeken.

Ezek a hatóanyagok, illetve a belőlük előállított készítmények ugyanakkor már „nem mai gyerekek”, így ellenük a rezisztencia kialakulásának veszélye meglehetősen nagy. Ezért célszerű a kórokozó ellen szintén hatékony kontakt hatóanyagú (ditianon, kaptán) készítményekkel kombinációban történő alkalmazásuk.

Mikor kezdjük a védekezést?

Gyakorlatilag már a napokban szükséges lehet a tafrinás levélfodrosodás elleni fungicides védekezés, mivel az őszibarack rügyei már kipattantak és sok rügy végén már szabad szemmel láthatóak a zöld, megfertőzhető lomblevelek csúcsai. Ez a felület meglehetősen kicsi ugyan, de már képes a kórokozó aszkospóráinak „fogadására”.

A tafrinás levélfodrosodás már ilyen fiatalon fertőzhet
A tafrinás levélfodrosodás már ilyen fiatalon fertőzhet

A minél jobb hatékonyság érdekében erősen ajánlott tapadásfokozó adalék alkalmazása. A permetlé mennyiségét is úgy válasszuk meg, hogy ezekre a picike kis felületekre is kellő mennyiség jusson! Ne feledjük, hogy a hatóanyagok csak a zöld növényi felületeken képesek felszívódni, az ágak, vesszők felületén nem!

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Pocokveszély a földeken: most érdemes védekezni

2026. október 7. 07:10

Ősszel tetőzhet a mezei rágcsálók egyedszáma. Most jól láthatók a járatok, ezért különösen időszerű a védekezés.

A víz és a terményfertőtlenítés kapcsolata

2026. október 2. 08:10

A túl sok és a túl kevés víz egyaránt gondot okozhat a terménytárolás és -fertőtlenítés során. De hol van az egyensúly?

Őszi növényvédelem: ezeket a teendőket ne halogassa!

2026. szeptember 22. 07:10

Az aszály a gyümölcsfák áttelelését is veszélyeztetheti. Mutatjuk, miért fontos az őszi lombtrágyázás, és hogyan menthető a diótermés.

Szomjaznak a fák, most különösen fontos a kálium

2026. szeptember 19. 07:10

Az aszály a fákat is megviselte: a zöld lombon keresztül még segíthetjük tápanyagellátásukat és téli felkészülésüket

Mi okozhat daganatszerű kinövéseket az őszibarackfa gyökerein?

2023. február 8. 04:37

Pár éve vásárolt őszibarackfám kiszáradt, kihúzva a talajból a gyökerein nagyobb méretű kitüremkedéseket, daganatszerű kinövéseket találtam. Mi okozta ezt?

A nektarinok is őszibarackfajták? Milyen nektarinfajták ajánlhatóak termesztésre?

2021. január 26. 13:32

A nektarinok céltudatos nemesítése az 1930-as években indult el, jobb áruminőséget adó fajtáik pedig az 1950-es évektől kezdtek elterjedni. Magyarországon az őszibarack termésmennyiségéből jelenleg kb. 15–20%-kal részesednek a nektarinok.

Az őszibarack metszése szakszerűen - Ezzel a módszerrel lehet sok termés a nyáron

2019. március 19. 08:57

Hogyan kell megmetszeni tavasszal az őszibarack fát, hogy bő termésünk legyen? Az Agrofórum metszésiskolája hasznos tippeket ad dr. Szalay László közreműködésével.

Gyümölcs Videó

Így érdemes metszeni az őszibarackot + VIDEÓ

2026. március 10. 16:10

Azért, hogy az őszibarack bőven teremjen, évente meg kell metszeni. Dr. Szalay Lászlóval, a MATE egyetemi tanárával néztük meg, hogyan érdemes ezt a munkát elvégezni.

Gyümölcs Videó