Növényvédelmi előrejelzés

Erős a levéltetvek kártétele – nagy az esélye a vírusfertőzések átadásának

Agrofórum Online

Az átlagosnál jóval szárazabb október után november első hetében csapadékosabb periódus vette kezdetét. A növénytermesztés minden ágazatára alaposan ráfér egy kiadós áztató eső, mert a talajokból teljes mértékben eltűnt a nedvesség, így az őszi vetésű növények csak az éjszakai harmatból tudtak némileg táplálkozni. A tartós nedvességhiány elsősorban az őszi árpát és a búzát kínozta, ezért fejlődött annyira kiegyenlítetlenül a növényállomány. A mostani esők azonban akár néhány nap alatt képesek helyrehozni a heterogén növekedést. Az áztató csapadék jó hatással lesz az év hátralevő talajmunkáira is, mert az eddigi műveletek nem a legjobb minőségűek.

A növények fejlődésével párhuzamosan az őszi káposztarepcében, az árpában és a búzában egyaránt erős levéltetű-fertőzés kialakulásának lehetünk szemtanúi. Ennek oka elsősorban az átlagosnál jóval melegebb nyár és ősz. A szárnyas levéltetű egyedek már az árvakelésű növényeken és a zöldítésre szolgáló keresztes virágú növényeken viszonylag korán kifejlődtek, így már az elsőként kikelt vetéseken rövid időn belül megjelentek. Az őszi káposztarepcén és az árpán már jó ideje erősödik a levéltetű-fertőzés, az őszi búzán pedig napjainkban is folyamatos az első levéltetű-kolóniák kialakulása.

Szárnyas levéltetű árpán

A növényorvos kollégák fotói alapján világosan látszik, hogy az 1-2 leveles növényeken a szárnyas ősanyák mellett hogyan gyarapodnak a levéltetű lárvák. Most még telepenként néhány lárva látható, de a kellemes időjárás és a tápdús zsenge táplálék elősegíti a levéltetű-kolóniák növekedését. Minél tovább tart a levéltetvek fertőzése, annál nagyobb az esélye a vírusfertőzés átadásának. A fertőzött növények egész nyáron jelen voltak környezetünkben, hiszen nagyon sokan elhanyagolták a tarlók rendszeres ápolását, ami az elsődleges melegágya a vírusok fennmaradásának.

Árpa helmintosporiózis

A száraz ősz ellenére a fejlettebb őszi árpa- és búzavetéseken máris megjelentek az első gabonalisztharmat és helmintospóriumos (dreslera) levélfoltosság betegségek tünetei. Bár a fertőzés most még csak a fejlettebb növényállományokban, és tüneti szinten jelentkezik, az esőzések miatti nedves növényállományokban a megbetegedés szintje várhatóan erősödni fog. A tartós nedvességborítás elsősorban a levélfoltosságot okozó betegségek számára kedvező, de a további enyhe időjárás elősegítheti a gabonalisztharmat telepek számának növekedését is.

Csócsárló kártétele búzán

A tartós szárazság nem kedvezett a gabonafutrinka fertőzés kialakulásának, a kártevő ugyanis ilyen körülmények között nem rakja le tojásait. A nyár folyamán pedig a tarlókon igen sok vándorló imágóval lehetett találkozni, ennek ellenére most nincs „csócsárló” fertőzés még az önmaguk után vetett gabona táblákban sem. A fejlettebb növényállományban kikelt lárvák már kevésbé veszélyeztetik a növényeket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: nyár végi kettős fenyegetés

2025. augusztus 11. 14:10

Augusztusban kórokozók és kártevők fenyegetik a kerteket – itt a friss helyzet és a legfontosabb védekezési tanácsok.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: szárazság és betegségek

2025. augusztus 10. 13:10

Aszály, gyomok, kártevők és betegségek: augusztusi növényvédelmi helyzetkép a szántóföldeken.

Házikerti teendők: a kánikula felébreszti a rejtőzködő kártevőket

2025. augusztus 8. 14:10

Károsítók, betegségek és várható veszélyek: augusztusi növényvédelmi figyelmeztetés minden kerttulajdonosnak.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: egyre több rothadó gyümölcs

2025. augusztus 5. 13:10

A kórokozók háttérbe szorultak, de a gyümölcsmolyok, atkák és kabócák erősen támadnak – védekezni most kulcskérdés lehet a termésmentéshez.

Növekvő kihívásokkal kell szembenézni – Ma van a növényegészség nemzetközi napja

2023. május 12. 12:41

Az ENSZ május 12-ét a Növényegészség Nemzetközi Napjának választotta.

A mángold kisüzemi termesztésének tapasztalatai

2020. április 29. 05:38

Mivel a mángold üzemi termesztése nem jellemző sem hazánkban, sem Európában, így kevés irodalmi adat található meg arra vonatkozóan, hogy milyen technológiával célszerű dolgozni a növény esetében.

A Mospilan 20 SG rovarölő szer kapott elsőként engedélyt hazánkban drónos kijuttatásra

2023. augusztus 18. 05:40

Az acetamiprid hatóanyagú Mospilan 20 SG az első növényvédő szer Magyarországon, amely engedélyt kapott pilóta nélküli légi járművel történő alkalmazásra.

Az EU-ban 6 százalékkal csökkent a növényvédő szerek értékesítése

2021. április 27. 07:04

Az Európai Unióban 2019-ben értékesített növényvédő szerek mennyisége elérte az adatsor kezdete óta látható legalacsonyabb szintet.