Növényvédelmi előrejelzés

Lassan nyugalomba vonulnak a poloskák – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

November első napjaira gyökeresen megváltozott a kárpát-medencei időjárás. Az egymást váltó délnyugat-északkelet irányú időjárási frontok több hullámban nedves levegőt és csapadékot szállítottak. A front mentén bőséges eső hullott, de a dél-alföldi tájegységek ismét kevesebbet kaptak. A hőmérséklet visszaesett ugyan, de még így is meghaladja a sokévi átlagot, éjszakánként pedig elkerülnek bennünket a fagyok.

A kedvező nedvességi viszonyok miatt a meztelen csigák aktivitása nem csökken, sőt nemcsak éjjelente, hanem nappal is rendszeresen táplálkoznak. A károsító fajok száma a legutóbbi vizsgálatok szerint 26, ebből pedig 7 tekinthető a hazai faunára idegenhonos, azaz invazív kártevőnek.

Ezen fajok közül a legkártékonyabbnak tekinthető a spanyol meztelencsiga (Arion vulgaris). Napjainkra országosan elterjedtnek tekinthető, hatalmas károkat okoz, főként házikerti viszonyok között. Terjedését a nemzetközi árukereskedelem döntően elősegíti, de ugyanez mondható el a többi idegenhonos fajról is.

A jelenlegi helyzetben a fiatal, nyár végén kikelt, néhány cm-es csigákkal találkozunk, kártételük kiterjed a leveles- és gyökérzöldségekre egyaránt. A mostani védekezési megoldásokkal csökkenthetjük ugyan létszámukat, de a kikelt csigákon túlmenően a lerakott petékből tavasszal újabb egyedek kelnek ki.

Fejlett spanyol csiga

Lezajlott a selyemfényű puszpángmoly idei rajzása, mely az átlagosnál melegebb év hatására egyes helyeken jóval meghaladta a korábbi évjáratokat. A június közepén kezdődött rajzás kis szünetekkel október közepéig tartott, komoly károkat okozva a még meglévő puszpáng bokrokban.

Az októberi napokban rajzó és tojásrakó lepkék lárvái már csak kisebb károkat okoztak, de tavasszal folytatják táplálkozásukat a növényeken, így érdemes áprilistól kezdődően átvizsgálni a puszpáng bokrokat, illetve feromonos csapdával figyelni a lepkék rajzáskezdetét.

Fiatal selyemfényű puszpángmoly lárva

A hosszúra nyúlt „vénasszonyok nyara” miatt az ázsiai márványos- és zöld vándorpoloskák még most is aktívan táplálkoznak, közben pedig a kifejlett imágók keresik téli búvóhelyüket. Mindennapos probléma, hogy a legapróbb réseken is bejutnak a lakásokba, más, védett helyekre.

Élénk röptükkel bárhol találkozhatunk, most nyugalomba vonulnak, de a tél folyamán a lakáson belül is aktívak lehetnek. Ha kitessékeljük a lakásból, a fagyos időben elpusztulnak.

Zöld vándorpoloskák
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: nyár végi kettős fenyegetés

2025. augusztus 11. 14:10

Augusztusban kórokozók és kártevők fenyegetik a kerteket – itt a friss helyzet és a legfontosabb védekezési tanácsok.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: szárazság és betegségek

2025. augusztus 10. 13:10

Aszály, gyomok, kártevők és betegségek: augusztusi növényvédelmi helyzetkép a szántóföldeken.

Házikerti teendők: a kánikula felébreszti a rejtőzködő kártevőket

2025. augusztus 8. 14:10

Károsítók, betegségek és várható veszélyek: augusztusi növényvédelmi figyelmeztetés minden kerttulajdonosnak.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: egyre több rothadó gyümölcs

2025. augusztus 5. 13:10

A kórokozók háttérbe szorultak, de a gyümölcsmolyok, atkák és kabócák erősen támadnak – védekezni most kulcskérdés lehet a termésmentéshez.

Az EFSA élelmiszerekben található peszticid-maradékokkal kapcsolatos adatokat tett közzé

2021. május 31. 07:37

A nemrégiben közzétett tudósítás szerint a peszticid-maradékok megengedett határértéket meghaladó koncentrációjú előfordulása csökkent 2019-ben.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: erősödött a moníliás gyümölcsfertőzés

2022. augusztus 31. 09:15

Az elmúlt időszak változékonyabb időjárása kissé emelte a talajok nedvességtartalmát.

Parlagfű: mikor és hogyan védekezzünk ellene?

2019. május 25. 15:36

Ma már nem kétséges, hogy a parlagfű elleni védekezés csak kaszálással nem oldható meg. Az összeállításban választ találnak arra a kérdésre, hogy miért szaporodott el a parlagfű, továbbá melyek a hatékony védekezés sarokkövei.

Új biológiai növényvédelmi eljárás hidropóniás rendszerben

2021. május 25. 05:37

Az eddigi eredmények nagy jelentőséggel bírnak a Paenibacillus xylanexedens felhasználásának további optimalizálása és előnyös tulajdonságainak kiaknázása tekintetében.