Növényvédelmi előrejelzés

Sok a gabona-levéltetű a kalászos állományokban

Agrofórum Online

A márciusi szárazság után április első hetében is elkerülték hazánkat a csapadékot szállító frontok. Helyette több éjszakán keresztül fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, ami leginkább a korábban virágzó gyümölcsfélék termését tette tönkre, de éreztette hatását a kalászos gabonákban és az őszi káposztarepcében. Őszi árpánál és búzánál a levélcsúcs kisárgulása, elbarnulása a tipikus fagyástünet, míg repcében a szár hosszanti felrepedése jellemző. Ezt a növények többé-kevésbé kiheverik minden maradandó károsodás nélkül. Ha virágzik a kökény, akkor itt a kukorica vetés ideje. Voltak, akik már korábban nekikezdtek, de a munka dandárja most jön el.

A fagykárok mellett a hűvösebb időben lelassult a kalászos gabonák betegségeinek terjedése, de a felmelegedéssel párhuzamosan az eddig is jelenlevő kórokozók fertőzési potenciálja megnő. A lisztharmat minden táblában jelen van, a szeptóriás fertőzés közepes szintű, a növények 10-50 százalékát fertőzte eddig.

Fagykár búzán

A sárgarozsda fertőzésnek kedvezett volna a hűvös, de mivel eddig elmaradt az eső, így nem volt képes terjedni. Remélhetőleg a felmelegedés megakadályozza a járvány kialakulását. Árpában a törperozsda egyelőre nem okoz gondot, mellette viszont több a rinhospóriumos és a hálózatos levélfoltosság, de ezek a kórokozók sem igénylik még a növényvédő szeres beavatkozást.

Árpa rinhospóriumos fertőzése

 

Árpa hálózatos levélfoltosság tünete

A vetésfehérítő bogarak egyelőre mérsékelt egyedszámban vannak jelen, de az ismételt felmelegedéssel együtt újra aktivizálódnak egyrészt a betelepedésben, másrészt pedig a tojásrakásban. Jellemzően sok a gabona-levéltetű, amit jelez a kalászosok sárgulását előidéző komplex vírusfertőzés gyakori előfordulása. A kártevő szaporodásának és a vírusok terjesztésének kedvezett a hosszú és enyhe ősz és a tél. Már előfordul a kalászosokban gabonapoloska is, de csak szórványos a jelenlétük. A tavaszi árpa és zab vetésekben a szárazság következtében a földibolhák hámozzák a leveleket, így oltják szomjukat.

Levéltetű árpán

Az őszi káposztarepcében a szárormányos imágó fertőzés mérsékelt szintre csökkent, a szárakban viszont a kikelt lárvák közepes mértékű károkat okoznak. A repce bimbós állapota a korábbi hűvös idő miatt elhúzódó, a felmelegedés viszont elhozza a virágzás kezdetét. Most fénybogárból a csapdák 3 naponkénti fogása eléri a 18-20 darabot, míg hálózással 3-4 imágó a fogás 10 csapásban.

Repcefénybogár

Az elkövetkező napok a napraforgó és a kukorica vetéséről fognak szólni. A tavalyi negatív tapasztalatokon okulva feltétlenül indokolt a területek talajlakó kártevő fertőzöttségével tisztában lenni, mert a korábbi inszekticides csávázások igen jelentős gyérítő hatása után rövid időn belül szaporodásnak indult a pattanóbogár populáció.

Drótféreg kukoricában

A több évig fejlődő drótférgek már tavaly is sok kárt okoztak, ezért szinte mindenütt indokolt lehet a talajfertőtlenítés. A védekezési küszöbérték 2-3 drótféreg négyzetméterenként.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Kezdődik a növényvédelmi szezon a szántókon, gyümölcsösökben

2018. március 23. 07:13

Kell még jó néhány nap, hogy bármiféle talajmunkát lehessen végezni a határban.

Itt a tavasz! - Fel kell gyorsítani az aktuális tennivalók elvégzését a kertben

2020. február 26. 15:06

A kertekben fel kell gyorsítani a teendőket, különösen a metszési munkálatokat, a talajerő visszapótlását és a tél végi lemosó permetezések elvégzését.

Csak a lakott járatokban irtsuk a mezei pockokat! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2023. október 5. 08:40

Október első napjaiban folytatódott a csendes kora őszi időjárás, csupán egy gyenge hidegfront vonult át a Kárpát-medencén. Csapadék szórványosan esett, de nem áztatta át a talaj felszínét. Az időjárás elősegítette az őszi kalászosok vetőágy-előkészítését, valamint a kukorica betakarítását.

Fuzáriózis, kukoricamoly, alternária - nem könnyű most a szántóföldeken

2020. június 23. 14:47

Az elmúlt napokban tovább folytatódott a viharokkal, felhőszakadással tarkított nyári időjárás. A helyenként bőséges csapadék több helyen jéggel érkezett, és okozott kisebb-nagyobb károkat. A nagyobb felhőszakadások centrumában a korábbi aszályt belvíz váltotta fel, ahol a növényzet befulladását idézte elő. Az aratás előtt álló kalászos gabonák sok helyen összekuszálódva fekszenek a felázott talajon. Az ilyen fekvő gabonán a kórokozók, elsősorban a kalászfuzáriózis fertőzésveszélye fokozott mértékben jelentkezik.