Növényvédelmi előrejelzés

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: szinte minden növénykultúrában terjednek a levéltetű fajok

Agrofórum Online

Május utolsó hetében túlnyomórészt időjárási frontoktól mentes, mérsékelten meleg, gyakran szeles időjárás uralkodott.

A hőmérséklet általában éjszakára sem csökkent 10 C0 alá, a nappali maximumok pedig 20 fok felettiek voltak. Csapadék csak szórványosan esett, kisebb záporok formájában. A viszonylag magas relatív páratartalom és az erős harmatképződés miatt sok betegség és kártevő terjedése tovább erősödött.

Szinte minden növénykultúrában erősnek mondható a levéltetű fajok terjedése, a kolóniák kialakulása. A levegőben szinte már zavaróan sok a szárnyas levéltetű alakok mennyisége, emiatt újabb növények fertőződnek meg.

A kalászos gabonák betegségei közül továbbra is uralkodó a sárgarozsda, bár a terjedés a számára már magasnak mondható hőmérséklet miatt lecsökkent, de még nem szűnt meg. A többfelé jellemző 40-50 %-os levélfertőzés így is magasnak tekinthető, és a másik jelentősen fertőző lisztharmattal együttesen még a többszöri védekezésben részesített árpa és búzatáblák sem tekinthetők egészségesnek. A lazább szerkezetű talajokon az őszi árpa már „szőkül”, de a búzával együtt a kalászfuzáriózis veszélye továbbra is fennáll, különösen a korábbi viharok által megdöntött táblarészeken. A mérsékeltnek mondható vetésfehérítő lárvafertőzöttség elhúzódónak tekinthető, mert L1-től L4-es lárvafokozatig változó a lárvák fejlettsége. A levéltetű fertőzöttség a zászlósleveleken és a kalászokon itt is általános jelenség, főként újabb és újabb kis kolóniák megjelenése jellemző.

Fuzáriumos kalász

A tág határok közötti fejlettségű napraforgón folyamatosan telepszik be a fekete levéltetű, a növények 40-50 %-án alakultak ki a kezdődő kolóniák. A korai fertőzés erősödése a nagyszámú szárnyas alak miatt elkerülhetetlennek látszik. A mérsékelt drótféreg fertőzöttség a napraforgóra és a kukoricára továbbra is jellemző. A lárvák fejlettsége igen eltérő lehet, szinte növényenként változó, a legfejlettebb lárvákból viszont már megjelentek a pattanóbogarak. A fény-és feromon csapdák folyamatosan és emelkedő létszámban fogják a vetési- és gyapottok bagolylepkéket, ezért fontos a veszélyeztetett növénykultúrák rendszeres ellenőrzése, különösen ott, ahol erős a gyomosodás, mert az ilyen területek kedveznek a peterakásra.

A szépen fejlődő repcetáblák kártevő fertőzöttsége lecsökkent, kártevő jelenlétre inkább csak a deformálódott és becőszúnyoggal fertőzött termések utalnak. Magasabb fertőzést inkább csak a táblaszéleken lehet találni, de a gombás eredetű (fóma, botritisz, alternária, szklerotinia) betegségek tünetei levélen, száron és a termésen kisebb-nagyobb mértékben egyaránt megtalálhatók. A védekezés szükségességéről táblaszinten kell dönteni, a fertőzöttség mértékétől függően.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság, perzselés, kártevők

2025. július 6. 13:10

Június utolsó hetében az extrém meleg és száraz időjárás kedvezett a kártevőknek, viszont a kórokozók visszaszorultak.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomok, atkák, bogarak

2025. július 5. 13:10

A forróság, az aszály és a kártevők is komoly nyomást gyakorolnak a nyári állományokra – figyelni kell minden részletre!

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság és vízhiány

2025. június 29. 08:10

A tartósan aszályos, forró időjárás nemcsak a kártevőknek, de a kertészeti kultúrák érési és stresszfolyamataira is komoly hatással van.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: aszály és betegségek

2025. június 28. 08:10

A forróság és a szárazság súlyos károkat okoz a szántóföldi kultúrákban. A betegségek és kártevők is szaporodnak – súlyos szezon elé nézünk.

Hogyan különböztethető meg az őshonos és a harlekinkatica?

2022. május 28. 04:37

Miként tudom megkülönböztetni az őshonos katicabogarak és a harlekinkatica példányait?

Időszerű a repceállományok regulátoros kezelése

2020. október 14. 04:36

Az őszi kalászosokban a szárnyas levéltetvek betelepedése most megállt, de a korábbi fertőzésből származó szárnyatlan alakok zavartalanul szívogatnak, akárcsak a kabócák.

Levéltetvek: időzítés és előrejelzés

2025. március 18. 08:10

Sok esetben a levéltetvek elleni védekezés kulcsa nem a felhasználandó készítmény kiválasztásában, hanem a kezelések minél jobb időzítésében keresendő.

Figyeljünk a vírusvektor rovarokra a kalászosokban!

2022. október 31. 06:37

Az őszi vetésű kalászos gabonák esetében a vírusos eredetű megbetegedések gyakorisága, valamint az általuk okozott károk nagysága évről évre szisztematikusan növekszik.