-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Szőlő-Bor

Rooftop Reds, avagy borszőlő a tetőn – Tudósítás Brooklynból

Agrofórum Online

December közepén New Yorkban járva, hirtelen jött az ötlet, hogy az „urban farming” (városi gazdálkodás) szőlészetet érintő újdonságát Brooklynban felkeressem.

Kilátás a tetőről: jól látható az 541 méteres, 104 szintű One World Trade Center új toronyépülete is

Bár tél van, s hűvös szél fújt az East River felől, és lombok sem voltak már a vesszőkön, az ügyvezető igazgató – Mr. TJ Provenzano – mégis szívélyesen fogadott és kalauzolt körbe a hat emeletes, egykori gyár- és raktárépület nyitott tetején létrehozott szőlőültevény tenyészedényei között.

Az ötlet a két tulajdonostól, Mr. Devin Shomakertől és társától, Mr. Chris Papalia-tól származik. Az egykori tengerészeti bázis, a Brooklyn Navy Yard elhagyott raktárépületeinek egyikét szemelték ki és határozták el, hogy szőlőlugast telepítenek a tetőn, amelyik fantasztikus panorámát (is) nyújt a folyó túlpartján lévő Manhattan  felhőkarcolóira, többek között a háttérben megcsillanó, 541 méteres, 104 szintű One World Trade Center új toronyépületére.


A tenyészedények sora a tetőn

A 43 tenyészedénybe egyenként 3-4 tő szőlőt telepítettek, kizárólag a tipikus Bordeuax-i fajtákból: Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Merlot, Petit Verdot és Malbec. Ezért kapta az ültetvény a „Rooftop Reds” elnevezést, azaz a „Vörösök a tetőről” címkét. A teljes terület 1/4 acre (1000 m2), ami könnyedén körbesétálható. A talajt gondos válogatás után a Finger Lakes-i borvidékről hozták (New York állam), de a „művelés” egyéb részleteit mély hallgatással védelmezik. Annyit azért elárultak, hogy a környezetkímélő és organikus szempontok döntő szerepet játszanak.

Az első szüret késő szeptemberben történt meg, s a műanyag ládákba helyezett gyümölcsöt (kifejezetten a „fruit” szót használják) hűtött rakterű gépkocsiban szállították Finger Lakes-be, ahol rögtön fel is dolgozták. Terveik szerint – ha eljő’ az idő – palackonként 1.000 USD-ért fogják eladni, és ha igaz a hír – mert „Fama volat” (azaz szárnyal a hír) –, a teljes mennyiséget már le is foglalták.


Az egykori tengerészeti bázis, a Brooklyn Navy Yard

Bízom benne, hogy egy kóstolásnyi mennyiség talán marad a tudósítónak is.

(Dr. Séllyei Gábor – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A bor nem akar tovább forrni? Ezzel indítható újra!

2025. november 20. 08:10

A megakadt erjedés nem a világ vége: ha tudjuk, miért állt le a folyamat, a bor legtöbbször biztonságosan megmenthető.

Mit kérjen, ha nem ismeri a borlapot? Így lesz könnyű a választás

2025. november 15. 08:10

A borrendelés gyakran feszültséggel jár, pedig néhány szabályt követve magabiztosan eligazodhatunk bármelyik étterem borlapján.

A vulkánok íze a poharunkban: tűzben született borok titka

2025. október 23. 11:10

A vulkanikus talajból születő borok a föld energiáját hordozzák – mélyek, tüzesek és utánozhatatlanul magyarok.

Palackba zárt marketing: amikor a bor külseje dönt helyettünk

2025. október 19. 14:10

Forma, szín, címke, kupak: a borospalack minden részlete üzen a vásárlónak. De vajon mennyire hagyjuk magunkat befolyásolni?

Kevesebb a szőlő, több a gyepterület

2020. augusztus 9. 13:17

A megyei átlagárak alakulását az adott évben forgalomba kerülő földek ára határozza meg. A föld minőségétől és egyéb tényezőktől függően a megyék közötti és a megyéken belüli árkülönbségek jelentősek is lehetnek.

Hihetetlen, de a globális szőlőtermesztés felülmúlja a banánét, narancsét, almáét is

2024. augusztus 18. 08:10

A szőlőtermesztés több fejhosszal más gyümölcsök előtt jár: a világ ugyanis évente 72 millió tonna szőlőt termel.

Mi ez az újabb betegség a szőlő fürtjén és bogyóján?

2019. augusztus 22. 07:36

K. János kérdése: A szőlőm fürtjein és bogyóin egy számomra ismeretlen elváltozást figyeltem meg. Mi lehet ez az újabb betegség?

Mitől foltosodik a szőlő levele?

2018. július 12. 06:43

B. Éva kérdése: Szeretném megtudni mitől foltos a szőlő levele? Nem volt permetezve.