Tápanyag-utánpótlás

Nitrogénműtrágyák és startertrágyák – Tápanyag-gazdálkodási szakmai nap (I. rész)

Agrofórum Online

A Magyar Növényorvosi Kamara Pest megyei Szervezete és a résztvevő 11 cég a II. Pest megyei szakmai nap a tápanyag-gazdálkodásról című szemináriumra várta a Szent István Egyetemen az érdeklődőket 2018. február 15-én. Az elhangzott előadások e szakmai terület számos részletére kiterjedtek. Szakmai beszámolónk első része.

A tudományos alapok ismertetése mellett a gazdálkodók a legújabb termékek széles kínálatával és az egyes kultúrák tápanyag-utánpótlási technológiájával is megismerkedhettek. A konferencia levezető elnöke Erdész Ferenc a Magyar Növényorvosi Kamara Pest megyei elnöke volt.

Nitrogénműtrágyák

Jánoska Tünde, a Borealis L.A.T Hungária Kft. szaktanácsadója a szintetikus műtrágyák előállításának történetével kezdte az – A különböző nitrogénműtrágya típusok jellemzése című – előadását. Ismertette a 20. század elején kifejlesztett klasszikus HaberBosch-eljárást, amelynek során a levegő nitrogénjéből állítanak elő ammóniát, majd áttért a műtrágyák különböző szempontok így például az összetétel, halmazállapot, gyártástechnológia szerinti csoportosítására.

A műtrágyák egyik jellemzője a szórhatóság, amelyet nagy mértékben befolyásol a gyártási eljárás. E tekintetben legfontosabb az egyenletes szemcseméret. Kerek, sima, kemény és nehéz szemcsék – ezek az optimális kijuttatáshoz szükséges szemcsetulajdonságok. A szilárd nitrogénműtrágyák mellett egyre nagyobb tért hódítanak hazánkban a folyékony nitrogénműtrágyák is. Az előadó bemutatta a főbb nitrogénműtrágyákat: a mész-ammon-salétromot, az ammónium-nitrátot, a karbamidot, a karbamid-urea-ammónium-nitrátot és az ammon-szulfátot.

A talajon keresztül történő tápanyag-felvétel jól kiegészíthető a gyors hatású lombtrágyázással, amelynek előnyei között szerepel, hogy ebben az esetben nem kell az ionantagonizmus jelenségével számolni. A Borealis L.A.T műtrágya-kínálatában a gyors oldódású, egyenletes szemcseméretű és tápanyag-összetételű hagyományos granulált műtrágyák (N, NP, NPK, PK), az egyszerűen tárolható, hideg vízben is gyorsan oldódó vízoldékony lomb- és öntöző műtrágyák (L.A.T SUPREMO W) és az egyszerűen felhasználható, növényvédő szerekkel is keverhető folyékony műtrágyák (L.A.T SUPREMO L) is megtalálhatók.

Tápanyag-antagonizmusok

Tóth Milena a YARA Hungária Kft. előadásának középpontjában a tápanyag-antagonizmussal kapcsolatos kérdések és a relatív tápanyaghiány okai álltak. A harmonikus és hatékony tápanyag-ellátás feltétele a növény tápelem-igényének, a tápelem-felvételi dinamikájának ismerete. Emellett a tápelemek szerepét, hatását, valamint a talaj tápanyag-szolgáltató képességét ismerni kell, illetve figyelni kell a megfelelő tápelem-arányok kialakítására is.

A növények tápelemfelvételét a gyökérzóna nedvességtartalma, a talajoldat koncentrációja, a talaj pH-ja, az oxidációs és redukciós viszonyok, a növényfaj, valamint az ionkölcsönhatások (antagonisták–szinergisták) és ionarányok határozzák meg.

A tápelemhiánynak két nagy csoportja különböztethető meg. Abszolút hiány esetén nincs a talajban elegendő mennyiségben az adott tápelem, ez a helyzet könnyen kezelhető tápanyag-kijuttatással. Relatív hiány esetén azonban a kérdéses tápelem a talajban van, a növény mégsem tudja felvenni. Az okok között szerepelhet például a mikroelem-túladagolás, a talajhőmérséklet, tápelemek növényen belüli mozgása.

A talajok megfelelő tápanyag-tartalmának biztosítására a YARA új termékét, a YaraLiva Tropicote és a YaraVera Karbamid kombinációjából származó, 34% nitrogént, valamint 10,6% kalciumot tartalmazó SUPERSTART-t ajánlotta az előadó. A kalcium-nitrát és a karbamid együttes alkalmazása csökkenti a károsanyag-kibocsátást, stabilizálja a karbamidot. Tóth Milena felhívta a figyelmet a Yara ingyen letölthető CheckIT mobil applikációjára, amely 14 növényfaj esetében a hiánytünetek azonosítására használható.

Startertrágyák

A startertrágyák típusairól, jellemzőiről és hatékonyságáról Varga Gábor, a Timac AGRO Hungária Kft. szaktanácsadója beszélt. A startertrágyák vetéssel egy időben kijuttatott műtrágyák. A startertrágyákat összetétel (NP, NPK, +mezoelem, + mikroelem, + biostimulátor) és specifikáció (talaj- és növényspecifikus) alapján lehet csoportosítani.

Használatukat az indokolja, hogy kelés után a növények gyér gyökérzete még nem elég hatékony, a korai fejlődést a koncentrált kijuttatás jobban támogatja, gyorsabb kezdeti fejlődést eredményez. Kiemelt jelentősége van ekkor a gyökérzónából könnyen kimosódó nitrogén, lekötődési viszonyok miatt nehezen hozzáférhető foszfor és a gyökérnövekedéshez elengedhetetlen cink, valamint kalcium pótlásának. Startertrágyák esetén nitrogénből előnyösebb az ammónium forma, foszforból a védett hatóanyagforma használata ajánlott.

A Timac AGRO válasza a foszforpótlás nehézségeire a folyamatosan hozzáférhető foszfor a tenyészidőben. A védett foszfor hatóanyagú (TOP-PHOS) cink- és biostimulátor-tartalmú DUOFERTIL TOP termékcsalád lúgos talajokra, míg a cink- és biostimulátor-, valamint MESCAL talajjavító tartalmú EUROFERTIL TOP termékcsalád savanyú talajokra ajánlott.

Folytatás következik!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mogyoróültetvények tápanyagigénye

2025. május 6. 08:10

A hazai mogyoróültetvények fenntarthatóságához tápanyag-utánpótlás, növényvédelem és korszerű talajkezelés szükséges.

Napraforgó és/vagy a kukorica!?

2025. május 5. 13:10

Napraforgó és kukorica tápanyagellátása hatékonyan: célzott Yara technológiák a jobb termésért és stressztűrésért.

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025. április 30. 15:10

Létezik univerzális és biztonságos N pótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Igen, lehetséges.

A nagy BactoFil®-sztori

2025. április 29. 16:10

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon.

Alba Milagro Hungária Kft. - professzionális partner a növénytáplálás és talajaktiválás területén

2019. május 24. 09:53

Az Alba Milagro termékportfóliójának kialakításában sok éves tápanyagtervezési tapasztalatuk volt az irányadó. Olyan termékeket kerestek szerte az európai piacon és Magyarországon, melyek megoldást jelentenek a hazai problémákra.

Csernozjom talajok bemutatása I.: öntés és kilúgzott csernozjom

2021. november 3. 05:36

Most a csernozjom talajtípus kategóriába tartozó két altípus kerül bemutatásra, az öntés és a kilúgzott csenozjom talajok.

Miért fontos a kálium és a magnézium esetében a harmonikus tápanyagellátás?

2018. október 5. 06:01

A harmonikus tápanyagellátás fogalmán azt értjük, hogy a termesztett növény számára olyan mennyiségben és arányban biztosítjuk a létfontosságú tápelemeket.

Hogyan tudunk 4800 forintból 84 000 forintot csinálni hektáronként?

2018. március 17. 15:37

A Dr. Szabó Agrokémiai Kft. standján Dr. Szabó Balázs válaszolt erre a nem mindennapi kérdésre. A válasz kiderül az AGROmashEXPO-n készített videónkból.