Tápanyag-utánpótlás

Repce alapozás időben, magas minőségben!

Agrofórum Online

Az elmúlt évek alapján minden figyelmet megérdemel a repce agrotechnikája, különös tekintettel az alaptrágyázásra. Az olajos növények, így a repce is a leggazdaságosabban termeszthető növények között szerepel, ezért is érdemes kiemelten foglalkozni vele. Nem lehet elégszer hangsúlyozni az alaptrágyázás jelentőségét , a teljes technológiára gyakorolt hatását, amit a későbbiekben már semmilyen mértékben és formában nem lehet korrigálni, pótolni, javítani, kiegészíteni.

A Yara Hungária Kft által forgalmazott YaraMilaTM műtrágyacsalád minden szempontból ideális választás, akár a magas hatóanyag tartalom, a kiváló minőség, a széles NPK arány, vagy mezo-mikroelem kiegészítés oldalról nézzük. A három makroelem közül első helyen a nitrogént említve, a Yara termékek által biztosított 20-30 kg/ha mennyiség vetés előtt kijuttatva a kezdeti fejlődéshez elegendő, természetesen ha sok a szármaradvány, vagy nagyon intenzív az őszi fejlődés, akkor mindenképpen szükséges a kiegészítés, de ezt mindenkinek esetileg kell kezelni. A repce elsősorban kálium igényes növény, ezt kell összhangba hozni azzal a ténnyel, hogy a magyarországi talajok viszont foszforban gyengébben ellátottak. Az általunk kínált termékekben a legfontosabb P/K arány a 4:1, 1:1, 1:2, valamint az ezek közötti értékek, tehát minden kombináció megtalálható, amire magyarországi viszonyok között szükség lehet. A termékek több, mint 50%-a makroelem tartalmukkal is kiemelkednek a mezőnyből. Ezen felül még megemlíteném a kiváló minőségű foszfort, melynek a teljes mennyiségisége a növény számára felvehető formában található (víz-, és citrát oldható), ezen belül pedig átlagosan több, mint 85%-a könnyen és gyorsan, folyamatosan elérhető vízoldható rész. Ritkábban említjük, pedig igen fontos a különböző mezo- és mikroelem kiegészítés. A konkrét termékek közül első helyen a YaraMilaTM 9-12-25 szerepel, ez a termék követi legjobban a repce átlagos NPK igényét. A termékben 2% MgO, 6,5% kén-trioxid, illetve bór található még. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, amikor valaki a termékek hatóanyag árát hasonlítja össze, akkor ezt is vegye figyelembe, hiszen ezek tényleges, a növény számára értékes , felvehető mezoelemek). Másodikként említem a YaraMilaTM 8-24-24 összetételű alaptrágyánkat, amely a makroelemek mellett ként (5%), vasat, mangánt, cinket és bórt is tartalmaz. A termék népszerűségét igen jól mutatja, hogy ott, ahol egyrészről egy magasabb kálium igény jelentkezik, másrészt pedig rosszabb a foszfor ellátottság, leggyakrabban ezt a terméket választják. A széles P/K arányú termékek közt még egyet kiemelnék, mégpedig a YaraMilaTM 16-27-7 összetételt, amely 5% kén mellett cinket is tartalmaz. A termék kiemelkedő foszfortartalma a magas kálium ellátottság, vagy külön kálium kijuttatás mellett alkalmazandó. A fent említett termékek átlagosan javasolt dózisa 250-350 kg /ha között van, a megcélzott termés, a talaj tápanyag tőkéje, elővetemény, stb., függvényében.

Abban az esetben, ha már a nyárvége, ősz folyamán van lehetőség a nitrogén beszerzésére, minden alkalommal kérjen ajánlatot a magas minőséget képviselő YaraBelaTM család nitrogénes termékeire is, különös tekintettel a YaraBelaTM Sulfan-ra.

Zárásként két dologra hívnám fel a figyelmet, vásárlás előtt mindenképpen számoljon, elemezzen, hasonlítsa össze a termékeket részletesen, vagy hívja szaktanácsadó kollégáinkat.

Gyuris Kálmán
Yara Hungária Kft.
+36 30 383 9341

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sárgul a rózsa levele? Mielőtt keserűsóhoz nyúl, ezt nézze meg!

2026. szeptember 27. 07:10

Sárgul a rózsa levele? A keserűsó nem mindig megoldás. A tünetek helye és mintázata sokat elárul arról, mi áll a háttérben.

Augusztus végén még szükség lehet tápanyagra a zöldségeskertben

2026. augusztus 31. 07:10

Augusztus végén még lehet helye a nitrogénpótlásnak a zöldségeskertben. A növény állapota és a korábbi trágyázás dönti el, szükség van-e rá.

Frissen trágyázott gyep: mikor engedhető rá a gyerek és a kutya?

2026. augusztus 9. 08:10

A gyep rendszeres tápanyag-utánpótlása látványos eredményt hozhat, de mikor használható ismét biztonságosan a pázsit?

Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa

2026. augusztus 7. 08:10

A repce termésbiztonságát a talajvizsgálatra épülő, kiegyensúlyozott őszi tápanyagellátással alapozhatjuk meg.

Őszi kalászos növények vetése előtt mérjük fel a talajlakó kártevőket!

2018. szeptember 25. 08:50

Az őszi kalászos növények tekintetében nagy területen kerül vetőmag a földekbe önmaga után. A kalászos gabonákat általában jó talajlakó kártevő „nevelő” növényeknek tekinthetjük.

A kínai kereslet miatt drágult a szójabab

2020. augusztus 27. 09:07

A szójabab ára az Egyesült Államokban több mint hét hónapos csúcsra ugrott azt követően, hogy élénkült a kínai kereslet az amerikai szójabab iránt.

Lejtmenetben a kukorica, de minden ár csökkent a kánikula enyhülése miatt

2024. július 27. 07:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

„Elértük már az 5,7 tonnát is” - Kiváló tapasztalatok az UMBERTO KWS repcével! (Nyárlőrinc)

2019. július 24. 10:07

„A repcetermesztést 2008-ban kezdtük, azóta szépen emelkedik felfelé a terméseredmény, elértük már az 5,7 tonnát is”