A természetben a foszfor legnagyobb része apatitokban és amorf foszfátkőzet-telepeken található. Bár a kitermelés igen nagy (évi 151 millió tonna foszforkőzet, ami 20 millió tonna tiszta foszfornak felel meg), a becslések szerint a jelenlegi felhasználás mellett a telepeken található foszfor több évszázadra elegendő.
Az emberi szervezetben nagy mennyiségben található (700-800 g/felnőtt). Szükséges a csontok, fogak felépüléséhez, az idegrendszer működéséhez, a fehérje-, szénhidrát-, zsíranyagcseréhez, a fehérjeszintézishez és az enzimek működéséhez.
A foszfort (P) kalcium-foszfátból (Ca3(PO4)2) állítják elő. A kalcium-foszfátot kvarchomokkal és szénnel keverik össze, majd a levegőt kizárva hevítik.
A három fő tápelem közül a foszfor megfelelő arányú alkalmazását övezik leginkább bizonytalanságok. A foszfor a talajoldatban, a kalcium, magnézium, nátrium és kálium kationokkal ellentétben negatív töltésű ion (anion) formájában van jelen, ebből adódóan könnyen kötődik pozitív töltésű ionokhoz, például a kalciumhoz. A kalcium-foszfát kötések nehezen bonthatók, különösképpen az alacsony biológiai aktivitású talajokon, ebből adódóan nagy mennyiségű foszfor lehet jelen lekötve a talajban a növények által nem felvehető formában.
Minden növényi szövet tartalmaz foszfort, azonban a magnak, a virágzatnak és a fiatal hajtásoknak különösen fontos alkotóeleme. Ezeken túl enzimek, aminosavak építőeleme és részt vesz a szénhidrát-anyagcsere és a fotoszintézis létfontosságú lépéseiben. Foszfor nélkül csökken a sejtosztódás mértéke és a növény növekedése, ezzel összefüggésben a növény fogékonyabbá válik a betegségekre, illetve csökken az állomány gyomelnyomó képessége. A foszfor az antagonizmusok és a lekötődés miatt egy tipikusan relatív hiányban lévő tápelem, tehát a lombtrágyázás indokolt a növény szükségleteinek megfelelő pótlására. Szükséges mennyisége körülbelül átlagosan 50-60 kg/ha.
A növények szükségletét meghaladó foszfor és kálium tápelem-mennyiség alkalmazásánál a talajban a tápanyag-készletének növekedése tapasztalható. A növények által fel nem vett foszfor és kálium a talajban akkumulálódik, növelve annak nemcsak összes, hanem könnyen oldható tápanyag-tartalmát is. Az így felhalmozódott tápanyagnak még évek múlva is kedvező utóhatása tapasztalható. A növények szükségletét meghaladó műtrágya alkalmazásánál a kijuttatott hatóanyag a trágyázás időpontja után még jó ideig megmarad. A rendszeres műtrágyázás nyomán, amennyiben több tápanyagot juttatunk ki, mint amit a növénnyel kivonunk, a talaj fokozatosan gazdagodik e tápelem vonatkozásában.
A talajban visszamaradt foszfor és kálium mennyiségének becslése a talaj egyszerűsített tápelem-mérlegének felhasználásával történik.
A talajba került foszfor- és káliumműtrágya vagy szerves trágya hatóanyag-mennyiség további sorsát elsősorban a termesztett növények tápelemfelvétele befolyásolja. Ennek figyelembevételére használjuk a tápelem-mérleg egyenleg fogalmát és értékeit, amit a talajba adott műtrágya/szerves trágya hatóanyag-mennyiség és a termesztett növényekkel onnan felvett tápelem-mennyiség különbségéből számítunk ki. Az így számított és ténylegesen a talajba maradt műtrágya hatóanyag-mennyiség a későbbi években hasznosítható a növények számára, de kimutathatóságát további tényezők erőteljesen befolyásolhatják. Elsőként az alkalmazott oldószer, illetve a vizsgált tápelem talajtulajdonságoktól függő oldhatóságát kell megemlíteni. Más és más oldhatóságot – sőt ezen felül növényi felvehetőséget mértek meszes, illetve nem karbonátos és a kötött, illetve laza talajokon.
Forrás:
