Egyre többen kongatják a vészharangot a talajaink állapota miatt, és egyre több termelő ismeri fel, hogy előbb vagy utóbb, de tényleg lépnie kell. Az évtizedek alatt megszokott technológiák mára nem feltétlenül hozzák a megfelelő termésbiztonságot, a szélsőségesen kevés csapadék radikális megoldásokat sürget. Az egyik ilyen a lassan ugyan, de mégis szemmel láthatóan terjedő no-till, vagyis a talajművelést teljesen elhagyó rendszer, amiről az Agrofórum HEKTÁR podcastjában több mint két órán keresztül beszélgettem szakemberekkel. 12 interjúalanyom mellett 3 stúdióvendégemmel számos kérdést feszegettünk. Beszélgetőpartnerem volt Berend Ferenc somogyi no-till gazdálkodó, Diriczi Zsombor, a többek között takarónövényekkel foglalkozó Démétér Biosystems Kft. ügyvezetője, és a technológiába üzemi, valamint kísérleti szinten egyaránt belekóstoló Lajos Mihály, az Agrofil-SZMI Kft. ügyvezetője. A podcastból készített cikkem első részében az alapoktól indítunk. Mi is a no-till, milyen kísérletek zajlanak hazánkban, és hogyan érdemes elindulni? Ezúttal ezekre a kérdésekre kaphat választ az olvasó.
Mi is az a no-till?
A podcast elején fontos volt tisztázni, hogy pontosan mi is az a no-till, mert hazánkban sok más fogalomhoz hasonlóan itt is érezhető egy kis zűrzavar. Ha csak arra gondolok, hogy a Google elsőnek feldobott találata szerint az a „szántás nélküli gazdálkodás”, akkor érzékelhető az alap probléma. Hozzáteszem, megnyugtató, hogy a folytatásban több találat is az Agrofórum általam szerkesztett szakmai videóira visz a témában.
A no-till, vagy ahogyan Magyarországon hívjuk, a direktvetés, egy olyan talajművelési rendszer, ahol két növény vetése között, pontosabban az előző főnövény betakarítása és a következő főnövény vetése között semmilyen talajművelés nem történik. Ennek a gyökerei az 1940-es évekig nyúlnak vissza, de valójában csak a második világháború után kezdték el nagyobb területen alkalmazni. Szigorú definíció szerint a no-tillbe semmilyen talajművelés nem fér bele, tehát csak vetés, aratás, vetés, aratás ciklikusság van. Nyilván a gyomirtás egy megengedett technikai művelet
– kezdte a meghatározást Diriczi Zsombor.
Hozzátette, hogy sokszor felmerül a kérdés, hogy a lazítás például belefér-e a no-till rendszerbe vagy sem. Mint azt kifejtette, jól érzékelhető, hogy még a tengerentúlon is hígul a technológia, hiszen már no-till lazítókról is lehet hallani. A lényeg viszont egyértelműen az, hogy a talaj bolygatását minimálisra, szinte nullára kell csökkenteni.
Érdekes kérdés az is, hogy vajon no-till rendszerről beszélhetünk-e már akkor, ha a termelő még csak egyetlen szezonban hagyta el a talajművelést.
Az semmiképp sem no-till, ha nem művelem a talajt 2-3 évig, majd utána felszántom. Az viszont, hogy például az első növényemet direktbe vetem egy nem megművelt területen, vagy akár egy takarónövény után, azt a no-till kezdetének lehet tekinteni. De valódi no-till technológiáról szerintem csak akkor beszélhetünk, ha már két-három főnövényen mindenféle talajművelés nélkül túl vagyunk.
Ami a főnövényeket illeti, elméleti oldalról nincsen akadálya annak, hogy bármelyik kultúra sikeres legyen egy no-till rendszerben, Lajos Mihály ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy gyakorlati szinten erre nincsenek hazai tapasztalatok, alapok.
Amit a vetőgéppel be lehet tenni a talajba csírázási szintre, az elvileg termeszthető a módszerrel, az eredményesség viszont egy nagy kérdés.
Mindenki szélsőségekben gondolkodik
A HEKTÁR podcastban Dr. Dobos Endrét, a Miskolci Egyetem docensét és tanszékvezetőjét is megkérdeztem arról, hogy mit gondol a no-till rendszer hazai alkalmazásáról. A szakember megfogalmazott némi kritikát a magyar termelők irányába:
„Én azt gondolom, hogy az irányelvek tiszták: a menetszámot, a bolygatást csökkenteni, a szervesanyag-tartalmat pedig növelni kell. De ezt nem lehet hűbelebalázs módjára úgy, hogy egyik pillanatban még forgatok, majd a következő szezonban azt mondom, hogy én átállok no-tillre, és holnaptól azt fogom csinálni. Ez öngyilkosság. Az a baj, hogy ezt nagyon sokan félreértelmezik Magyarországon. Hangsúlyozom, hogy nem a no-tillel van bajom, azt imádom, mert talajtani szempontból nagyon jó dolog. De nem véletlenül alkalmazunk szántóföldi talajművelést. Azért, mert olyan rossz állapotban vannak talajok, hogy ha azok kapnak 2-3 esőt a vegetációs időszakban, akkor összeesnek, bezárnak, a porozitásuk lecsökken. Amikor lazítunk, tárcsázunk, szántunk, akkor azt azért tesszük, hogy helyet adjunk a gyökereknek, mert különben azok nem tudnak behatolni a tömörödött részekbe” -fogalmazott a HEKTÁR podcastban Dr. Dobos Endre.
Hozzátette: nem arról van szó, hogy a forgatás vagy forgatás nélküli művelést támogatná, mindössze arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy rövidtávon ezek megoldást jelenthetnek, ilyen eszközökkel kezelni lehet a szerkezetromlást.
Ezekkel mesterségesen megteremtem azt a porozitást, ami a vegetációs idő végére eltűnik. Ha újra szeretnék vetni, akkor nyilván újra kell azt csinálnom. Ezzel szemben a másik megoldás, hogy tervezetten, lassan átadom az irányítást a természetes rendszereknek. Ezt viszont csak úgy tudom megtenni, ha minél több gyökeret növesztek, minél több függőleges csatornát alakítok ki a talajban, hogy a víz azokba be tudjon szivárogni. Ahhoz, hogy egy degradált talajból jó állapotút hozzunk létre, nagyon-nagyon kemény, tudatos építkezés kell
– emelte ki, hozzátéve, hogy véleménye szerint a no-till rendszerben is helye van a lazításnak, két-három évente nem árt ilyen eszközzel végigmenni a táblákon.
Pusztakovácsiban így kezdődött
A stúdióbeszélgetés során Berend Ferencet a kezdetekről, átállásról kérdeztem, hiszen nem sok olyan termelő van, aki üzemi szinten már nagyjából 5 éve foglalkozik a no-till rendszerrel.
Először forgatásnélküli műveléssel kezdtünk foglalkozni, ami során rájöttünk, hogy minél kevesebb és sekélyebb művelettel dolgozunk, annál jobbak az eredményeink. Ezek felismeréséhez külső hatások is kellettek: időjárási körülmények, gépromlás, nem megfelelő munkaeszköz használata… Eközben sokat olvastam a különböző megoldásokról, egyre több videót néztem meg a Youtube-on amerikai, brazil, kanadai farmerektől, amikből rengeteget tanulhattam.
Persze a saját kárán is bőven tanult, hiszen a hazai körülményekre alig van megbízható adat, tapasztalat. Sőt, talán azt is kimondhatjuk, hogy gyakorlatilag nincsen magyar no-till szakirodalom.
A Somogyban előforduló homok- és agyagtalajok egyébként is a no-till alkalmazhatóságát ábrázoló képzeletbeli piramis alján helyezkednek el, némiképp feljebb a gazdaságukra szintén jellemző vályogtalajok. Ezeket a csernozjom követi, és így tovább. Minél rosszabb állapotú egy tábla, minél degradáltabb a talaj, annál hosszabb idő szükséges az átálláshoz, ami tényleg nem mehet egyik napról a másikra.
A somogyi gazdálkodó viszont azt is elárulta, hogy egy 2,5 százalék humusszal rendelkező táblájukon szántásos művelés után váltottak no-tillre, és terméseredményben azóta sem maradtak alul a szomszédok hozamaitól. Hozzátette: kényszerből talajművelést hosszú évek után most kell először végeznie a területen – de azt sem a technológiához kapcsolódva, hanem a hatalmas vadkár okán. A vaddisznótúrások olyan mértékűek, hogy azok már a vetőgép állapotát veszélyeztetik, így egy tárcsás talajegyengetést be kellett iktatnia az egyébként vasat ritkán látott részen.
Visszatérve a kezdetekre, Berend Ferenc kiemelte, hogy nem javasolja, hogy az átállás kukoricával induljon, kivéve, ha az előző kultúra lekerülése után még történt egy lazítás. Inkább sekélyen gyökerező kalászosokat érdemes először direktben vetni, amelyek bojtos gyökérzetükkel valamiféle szerkezetet adnak a talajnak.
Fontos, hogy a no-till kezdetén rendbe kell rakni a talajokat tápanyag, pH, szerkezet szempontjából egyaránt
– hívta fel a figyelmet Berend Ferenc.
Tapasztalat- és adatgyűjtés Püskiben
Nekem soha nem volt ekém, mi gyakorlatilag forgatásnélküli módban kezdtünk el gazdálkodni, és így is indítottuk el a kalandunkat a no-till irányába.
Ezt már Lajos Mihály mesélte, aki kisebb üzemi táblákon, illetve egy kísérleti rendszerben is vizsgálni kezdte a min-till, illetve a talajművelést teljesen elhagyó technológiát. Azért, hogy megfelelő alapokat szerezzen, még Amerikába is ellátogatott, hogy megnézze, mit próbálhat átültetni a dunai öntéstalajaira.
„Úgy látom, hogy a kísérlet, amit a lazább részeken kezdtünk el, a talpára esik. Azzal nincsen gond, bár ott is vannak már jelek, hogy a no-till nem többet, hanem kevesebbet terem. De nyilván ebből még nem vonunk le drámai következtetéseket, viszont a kötöttebb területen a technológia eddig nem volt sikeres. Az eredmény látványosan elmaradt a konvencionális műveléstől. Persze itt le kell szögezni, hogy ez még nem egy szabványos vagy szabályos dizájnú kísérlet, hanem egyszerűen csak üzemi próbálkozás.”
Lajos Mihály számára ugyan nagyon fontos a talajvédelem, a no-tillel mégsem elsődlegesen emiatt kezdett foglalkozni. Sokkal inkább a munkaszervezés kérdése indította be a fantáziáját.
A szakember amerikai tapasztalataival kapcsolatban kifejtette: nagy különbség a hazai és a tengerentúli viszonyok között, hogy amíg odaát kemény telek vannak, addig itthon a fagyok egyre inkább elmaradnak. Azok tehát nem végzik el a talajok „megművelését”.
A kötöttebb területeken a talajaink falusiasan szólva nem kelnek meg, mert hiányzik a fagyás-olvadás miatt lezajló talajmozgás
– tette hozzá.
További probléma, hogy főleg az elmúlt években tapasztalt száraz és hűvös tavaszok nem kedveznek a direktvetésnek, hiszen a takarás miatt a területek eleve később melegednek fel optimális hőmérsékletűre.
A no-tillhez nagy türelem kell, meg kell várni például a talaj felmelegedését. Ehhez hozzá kell szokni
– fogalmazott Lajos Mihály.
Pólusváltásra van szükség
Ahogy szintén hozzá kell szokni a szármaradványos területeket látványához. Ez mérhetetlenül sok gazdálkodónak okoz kihívást még a forgatásnélküli talajművelés alkalmazásakor is, nemhogy egy no-till rendszernél… Számtalan olyan interjún, beszélgetésen, szakmai összefoglalón vagyok túl, ahol ezt a termelők kiemelik: nem tetszik nekik az a tábla, ami nincsen feketére művelve, sőt, a szomszédok is rendszeresen negatív megjegyzéssel illetik az olyan termelőt, aki betakarítás után szalmával borítja a tábláit. Ez viszont számos kérdést vet fel, főleg egy olyan évben, amikor az alföldi aratások katasztrofális módon indulnak a csapadékhiány miatt.
Lajos Mihály szerint nem elég egy kis változás a fejekben, egyenesen pólusváltásra lenne szükség.
A termelői tudatban egy szántásra alapozott, csúszócsoroszlyás SPC-vel végződő technológia él, amit harminc évvel ezelőtt belevertek az én fejembe is. A szörnyű az, hogy ebben azóta sem történt változás. A fiam most érettségizett mezőgazdasági gépésztechnikusként, és MTZ 80-as traktorokkal, Kühne ekékkel rendeztek nekik szántóversenyt. A legjobb képességű srácok az országban csak azért nem veszik elő aratáskor a kaszát, mert iskolaidőben, tavasszal nincs mit aratni. Csoda, hogy mondjuk kaszaköszörülésből vagy kaszakalapálásból nem kell nekik gépésztechnikusként számot adni a tudásokról egy szakmai versenyen. És ezek óriási problémák. Ettől a no-till nagyon, nagyon messze van
– fejtette ki tapasztalatait Lajos Mihály.
„Probléma, hogy mi mindent a növénynek rendelünk alá, aminek az a vége, hogy elfogy alólunk a humusz, az egész termőréteg. Mindezt pedig ragyogó szemmel tesszük, mert azt hisszük, hogy így helyes. Pedig hosszútávon ez a szemlélet nem fenntartható. Addig nem volt baj, amíg kettes és négyes ökrös fogatok kis sebességgel, sekélyen húzták az ekét vagy ekének látszó tárgyakat, mert így nem lehetett akkora kárt csinálni. Viszont mára egyértelműen elterjedtek a mélyszántó, mélyművelő rendszerek, és 600 lóerő körül van a traktorteljesítmények vége, ami cibálni tudja ezeket a szerszámokat. Közben gyakorlatilag elvárt lett a 8, de akár a 10-12 kilométer/órás sebesség, ami olyan robbanást hoz létre a talajban, ami teljesen tönkreteszi azt, főleg, ha mindezt rossz időben végzik… Mindeközben pedig tényleg azt hisszük, hogy jót teszünk a talajnak. Nem. A növénynek teszünk jót, a talajnak nem” – húzta alá.
Amerikából jöttem
Bár Amerika valóban sok szempontból különbözik Magyarországtól, értékes tapasztalatokat így is érdemes gyűjteni a tengerentúlról – különösen egy országos rendszer felépítéséről és működtetéséről. Jim Laverick professor emeritus néhány éve a Wisconsini Egyetem Mezőgazdasági és Természeti Erőforrások Tanszékéről érkezett hazánkba, és az Agrofil egyik konferenciáján tartott előadást, amiről akkoriban videót is láthattak és cikket is olvashattak nézőink, előfizetőink.
Magyarországot körbe utazva sok erózió által veszélyeztetett területet láttam. Ezeknek a gazdáknak a no-till technológia nagyon sokat segítene földjeik termőrétegének megóvásában. A no-tillt – először néhány hektáron kipróbálva – meg kell, hogy ismerjék a gazdák, és később akár nagyobb területen is alkalmazhatják
– fogalmazott az akkori beszélgetésünkben a szakember.
Az indulás persze nem egyszerű, hiszen sok a szkeptikus, sokan nem hisznek a technológiában. Így volt ez Amerikában is, ahol a meghozott intézkedéseknek köszönhetően Wisconsin, Minnesota és Michigan államban a no-till már a területek nagyjából 30-40 százalékán működik, ami mellett a nehezebb, kötöttebb talajú területeken nagyrészt sávművelést alkalmaznak a farmerek talajmegőrzés érdekében.
Az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma irodákat hozott létre, amiből minden állam minden megyéjében működik egy. A Termőföldvédelmi Szolgálat és a Természeti Erőforrások Védelmi Szolgálat számára is több évbe telt, hogy közel kerüljön a gazdákhoz, és segítsen nekik bevezetni az új technológiákat. A farmerek először vonakodva fogadták az új technológiát, de aki bevezette a minimum- vagy a no-till művelést, most magasabb hozamokról számol be
– fogalmazott, majd hozzátette: az új technológia bevezetésének módszere az volt, hogy kiválasztottak 3-4 farmert, aki érdeklődött, és ki szerette volna próbálni. Elmentek ezekbe a gazdaságokba, és kisebb területeken segítettek alkalmazni. A helyszíneken aztán szántóföldi nyílt napokat tartottak, ahova meghívták a többi gazdálkodót is.
Az amerikai szakember szerint a no-till nemcsak a profitra van hatással, hanem a jövő generációira is, azzal ugyanis megvédhető a talajt, és fel is lehet javítani azt.
Jim Leverich beszélgetésünk során arról is beszélt, hogy mit javasol a magyar termelők számára. Mivel minden területen más és más a körülmény, így a saját tapasztalatok gyűjtése elengedhetetlen. „Először olyan kultúrát választanék, ahol a gyomirtás könnyen megoldható, és olyan táblát, ahol nincsen sok szármaradvány. Ha esetleg rendelkezésre áll a technológia, és van lehetőség automata sorvezetést alkalmazni, kipróbálnék más kultúrákat is. Azt ajánlom, hogy a terület nagysága ne haladja meg a teljes terület 10 százalékát az első néhány évben. Ha tényleg keményen dolgozol, hogy megvalósítsd az újítást azon a 10 százalékon, akkor össze tudod hasonlítani a maradék 90 százalékkal, és pontosan látod, hogy a no-till milyen eredménnyel alkalmazható a saját rendszeredben.”
Kísérletek Püskiben
Visszatérve a hazai tapasztalatokra, Lajos Mihály és az Agrofil Termelői Klub tagjai az elmúlt években az ország négy helyszínén kezdtek bele tartamkísérletbe, ahol a min-till és a no-till technológiát hasonlítják össze. Ebből az egyik terület Püskiben található. Az osztott parcellákon folyamatos a vetésforgó napraforgóval, kukoricával, egy kalászos kultúrával és borsóval vagy szójával.
Ezt szeretném egyfajta zarándok vagy missziós területként fönntartani az ínyenceknek, ahol akár talaj- vagy egyéb vizsgálatokat lehet majd végezni azzal kapcsolatban, hogy mi történik a különböző rendszerekben mondjuk 5, 10 vagy akár 30 év után
– mondta a szakember.
Ami az eredményeket illeti, Lajos Mihály szerint az indulás biztató volt Püskiben, ami után tavaly volt egy megtorpanás. „Ha ezt egyáltalán megtorpanásnak lehet nevezni, mert a no-tilles árpa parcella szignifikánsan kevesebbet termett ugyan, de így is 9,5 tonnát. Egyik-másik helyszínen, vagy egyik-másik növénynél voltak nyilván mínuszos no-till parcellák, de ilyenekkel Püskiben nem nagyon találkoztunk. A legtöbbször nem volt különbség a no-till és a min-till között. Sőt, alkalmasint előfordult, hogy valamelyik kultúránál éppen a no-till sikerült jobban. De ezeket nem tudtuk tendenciaként mérni. Majd meglátjuk, hogyan alakulnak a jövőben. Nem rövidtávra tervezzük ezt a dolgot, és nem szeretnénk egy-két év eredményei alapján messzemenő következtetéseket levonni. Mindenképpen elindultunk a no-till irányába, de azt még nem tudom, hogy tényleg elérünk-e odáig, vagy pedig maradunk a min-tillnél, esetleg valamiféle vegyes gazdálkodás lesz a megoldás” – fogalmazott az ügyvezető-őstermelő, aki hangsúlyozta, hogy magyar körülményekre tényleg nincsen irodalom, alig akad tapasztalat.
Egyébként, ahogy ez korábban is elhangzott, tényleg kockázatosnak találja a fagy hiányát, de kiemelte, hogy Berend Ferencnél nagyon komoly problémát okoz a vadkár, ami náluk is észlelhető.
Amivel nekem a legtöbb problémám van, az a drótféreg és a madárkár, valamint a mezei pocok, hiszen a no-tilles tábláink azokat rendre összegyűjtik.
KITE kísérletek évtizedek óta
A no-till rendszerrel a KITE Zrt. némi megszakítással ugyan, de már évtizedek óta foglalkozik hazánkban. A talajművelési kísérletek során ezt a technológiát is vizsgálták és vizsgálják, amiről a HEKTÁR podcastban Sojnóczki István technológiai fejlesztési igazgatót kérdeztem.
„Mi úgy látjuk, hogy a no-till eredményes alkalmazása nagyrészt a talaj szerkezetétől függ. Egy szélsőségesen kötöttebb helyen nehezebben megvalósítható, egy lazább szerkezetű talajon viszont mindenképpen érdemes kipróbálni. Úgy gondolom, hogy tényleg lenne jogosultsága Magyarországon. A KITE a kilencvenes évek elején kezdett bele a technológiába, méghozzá amerikai John Deere gépekre támaszkodva. Biztatóak voltak az eredmények, de végül az egész elhalt. Ezt követően a 2010-es években folytatódtak a no-till technológiát is vizsgáló kísérletek két helyszínen, Dalmandon és Nádudvaron. Mi ezt multifaktoros kísérletnek nevezzük, hiszen egy időben egyfajta növénykultúrát többféle talajművelési rendszerben vetünk és termesztünk. Alapvetően a talajművelési rendszer sajátosságait figyelembe véve alakítjuk ki a helyszínt, és a négy-öt leggyakrabban termesztett növényfajt vetjük el ezeken a területeken. Itt aztán van forgatásos, többféle forgatásnélküli, illetve no-till tábla is” – ismertette a KITE kísérleteit Sojnóczki István, aki kiemelte: minél kevésbé műveljük a talajt, minél kevésbé bolygatjuk, annál nagyobb szakértelmet igényelnek a folyamatok, annál jobban oda kell figyelni a legkisebb részekre is. Amíg egy forgatás megengedőbb, és a hibákat könnyebben lehet orvosolni, addig egy min-till vagy egy no-till esetében nemigen van lehetőség hibázásra. A növényállomány fejlődésében, majd a terméseredményben azok nagy eséllyel megjelennek majd.
Nagyon-nagyon oda kell figyelni például a no-till technológiánál a vetésre. De fontos kérdés az is, hogy mi van a vetés előtt. Mi történik a szármaradványokkal? Minden-minden ilyen apró folyamatra oda kell figyelni, méghozzá más szemszögből, mint egy hagyományos technológiánál. Mi nagyon sok mérést végzünk azzal kapcsolatban, hogy mi történik a talaj szerkezetével, biológiájával, önmegújító- vagy önjavító képességével
– tette hozzá.
Sojnóczi István a HEKTÁR podcastban azt a tanácsot adta a hallgatóknak, hogy mindenki a saját szintjén gondolkodjon. Aki tehát egész életében szántott, annak nem feltétlenül kell azonnal no-tillre váltania.
Egy forgatásoshoz képest már egy min-till technológia is nagy előrelépés lehet
– szögezte le.
Folytatás következik…
A HEKTÁR podcast no-till rendszerrel foglalkozó adásában szó esett még a takarónövényekről, de a növényvédelmi kihívásokról, például a gyomirtás nehézségéről is. Cikkem következő részében ezekről is olvashat, de aki nem várná meg az augusztusi Agrofórumot, a különböző platformokon meghallgathatja a több mint két órás szakmai beszélgetést:
