Szerintem ez a mezőgazdasági termelés csúcsa!
Világosan emlékszem arra, hogy jópár évvel ezelőtt a Szentlőrinci Gazdanapok alkalmával odalépett hozzám egy gazdálkodó, és valami no-till módszerről kezdett mesélni. Elővette a telefonját, és mutatott egy drónvideót, ahogy a vetőgépével éppen „fűbe vet”. Ha minden igaz, akkor a felvételen zabba vagy rozsba került kukorica, de az biztos, hogy egészen szürreálisnak tűnt a dolog a szépen megdolgozott magágyakhoz szokott szememnek. Furcsálltam az egészet, elsőre talán kissé hóbortnak is tűnt, de bevallom, hogy nagyon kíváncsivá is tett. A téma egyedisége egyből megtetszett, a gazda lelkesedése pedig magával ragadott. Telefonszámot cseréltünk, és néhány hónap múlva fel is hívtam - Berend Ferencet.
Ellátogattam hozzá, és akkor ismertem meg a talajművelés nélküli technológiát, vagyis a no-till rendszert. Azóta nagyon sokszor ellátogathattam Pusztakovácsiba. Ferinek hála számos cikkem, videóm született a témában még akkor, amikor a regeneratív mezőgazdaság, a talajmegújítás témakörét csak egy szűk kör érezte magáénak. Lassacskán egyre több „no-tilles gazdálkodóval” ismerkedtem meg, és a közelmúltban nyomon követhettem, hogyan fejlődik az egész rendszer.
Nos, ahogy az én tudásom, rálátásom nőtt a témára, úgy Berend Ferencnél is lépésről lépésre haladt előre a módszer alkalmazása. Az itt látható fotót pedig karácsony előtt néhány nappal kaptam tőle, amiben a „szántóföldi” mezőgazdálkodás – szerintem – abszolút csúcsa látható. Egy no-till tábla takarónövényekkel borítva, amin szakaszos legeltetés zajlik. A somogyi termelő ugyanis minden nyűgjével, bajával együtt elindult a regeneratív gazdálkodás talán legnehezebb szintje felé, és egy komplex rendszert valósít meg Pusztakovácsiban.
Szomorú, hogy hazánkban az állattartás nagyon erősen elvált már a növénytermesztéstől, pedig a kettő sok szempontból kiegészíti a másikat. Persze ennek a szétválásnak, azon belül is az állattartás visszaszorulásának megvannak az érthető és sajnálatos okai, amibe most nem mennék bele. Ezekről Feri is tudna mesélni. A körforgáson alapuló, ökológiai szempontból is fenntartható rendszer azonban haszonállatok nélkül – legyen az marha vagy juh – nehezen elképzelhető, miközben azok beillesztése a „vetésforgóba” nem könnyű feladat. Ezzel kapcsolatban egyszer Kökény Attila, a talajmegújítás egyik legjelentősebb hazai alakja, valahogy úgy fogalmazott, hogy ez a regeneratív gazdálkodás 10-es, legfelső szintje.
A képen tehát Berend Ferenc húsmarhái tűnnek fel a távolban, amint azok az augusztus első szombatján őszi búza után elvetett, és az idei őszön nagyon szépen feldúsuló egyedi takarónövény-keveréket legelik. A december 15-én területre engedett állatok tavaszig úgy végzik majd el a növények terminálását, hogy a talaj takarása a kukorica vetéséig megmarad. Az egyéni keverék egyébként facéliát, talajművelő retket, lóbabot, homoki zabot, rozst és olajretket tartalmaz.
Cikkeimben rendszeresen arról írok, és a termelők is arról beszélnek, hogy ez a megoldás jó a talajnak, és ez így is van. A talajélet pezsgő lesz, a gyökerek behálózzák a területet, ezáltal annak vízháztartását javítják, a marhák trágyája pedig szervesanyaggal tölti fel a táblákat.
De arról már kevesebb szó esik, hogy a folyamatos takarás, a marhatrágya, az egész rendszer a biodiverzitás, így többek között az apróvad-állományunk számára is rendkívül kedvező. Ilyenkor, a téli hónapokban ugyanis például a kukorica vagy a napraforgó betakarítása, esetleg az őszi szántásokat követően a mezei nyulat, fácánt, foglyot csak kultúrsivatag, sokszor akár 100-200 hektáros, vagy még nagyobb egybefüggő kopárság fogadja. Ehhez képest Berend Ferencnél ez a kép tárul a szemünk elé, és ez többet ér minden szónál. Hangsúlyozom, hogy a fotó nem egy klasszikus legelőn készült, ami egész évben a marhák takarmány-ellátását biztosítja. Itt búza volt és kukorica lesz, a köztes időszakban pedig takarónövények, amit a húsmarhák legelnek le.
Én őszintén azt gondolom, hogy ez a gyakorlati mezőgazdasági termelés csúcsa, és nagyon jó lenne visszatérni az ilyen rendszerekhez úgy, hogy azok napjainkban is jövedelmezőek, gazdaságosak legyenek – miközben valóban fenntarthatóak is. Az olyan termelők – nem sokan vannak -, mint Berend Ferenc, azért is végeznek elképesztően fontos munkát, mert bebizonyítják, hogy a talajmegújító gazdálkodás nemcsak hóbort, nemcsak szórakozás, bohóckodás, esetleg egy szűk kör mániája, hanem valóban megvalósítható gazdálkodási forma. Hogy tökéletesen működik mindez Pusztakovácsiban? Még nyilván nem. Minden kérdésre adott a válasz? Szó sincs róla. Biztosan ez lesz a tökéletes megoldás? Majd kiderül évek múlva. Tanulási folyamat zajlik Somogy megyében, de ahogy a trendeket látom, úgy talán kijelenthetem: Berend Ferencék könnyen lépéselőnybe kerülhetnek, ha a klímaváltozás ilyen mértékben rúgja ránk az ajtót a jövőben is.
