Az egyik legnépszerűbb és legnagyobb mennyiségben fogyasztott primőrünk a paradicsom, amelynek termőfelülete az elmúlt években lényegesen nem változott, megközelítőleg 400 hektáron hajtatják, az így megtermelt paradicsom mennyiség 130-140 ezer tonna.
Az utóbbi években üzembe helyezett korszerű üvegházak mellett elsősorban fűtött és fűtés nélküli fóliák alatt termesztenek paradicsomot. Piaci ellátás szempontjából még mindig meghatározóak a kisebb, kevésbé korszerű módszerekkel, kései ültetéssel hajtató árutermelő kisgazdaságok, továbbá piacolásra (közvetlen eladásra) és saját fogyasztásra termesztő néhányszáz négyzetméteres fóliák alatt gazdálkodó kertészek és kertészkedők.
Változott a termékszerkezet is. Az üvegházak és korszerű fűtött fóliák mellett a különleges minőségű fajták, fajtatípusok újnak számító termesztését (koktél paradicsom, fürtös fajták, pirostól eltérő színű, cirmos és sárga bogyók stb.) néhány kisebb, korszerűnek kevésbé mondható vállalkozás is próbálja követni.
Kései ültetés
Még mindig számottevő azoknak a gazdaságoknak a száma, amelyek később ültetnek, azaz saláta, retek vagy karalábé után hajtatják a paradicsomot, és termésátlagaik nem érik el a 25-30 kg/m2 mennyiséget (országos átlag 33,5 kg/m2).
Kétségtelen, hogy ezekben a gazdaságokban is sokat javult a technológia színvonala, és köszönhetően a korszerű fajtáknak valamint a nagyobb higiéniai fegyelemnek, egyre kevesebb növényvédelmi probléma jelentkezik.
Tekintettel arra, hogy szabadföldön a friss, étkezési célra történő paradicsomtermesztés gyakorlatilag megszűnt, ezeknek a gazdaságoknak továbbra is szerepük lesz a hazai paradicsom ellátásban, de versenyképességük és jövedelmezőségük várhatóan romlani fog.
Szaklapoknak, mezőgazdasági tanácsadással foglalkozó hírportáloknak nagy szerepe lenne abban, hogy ezt a folyamat lassítsák, a paradicsomhajtató kertészeket rendszeresen hasznos információkkal lássák el.
A paradicsom környezeti igénye
Az egyes élettényezők szoros összefüggésben vannak egymással, egy-egy megváltozása szükségszerűen maga után vonja a többi módosulását is. Azt nem lehet mondani, hogy mindegyik azonos mértékben hatással van a másikra, így például az optimális hőmérsékleti érték esetében – a fény a hővel szorosabb összefüggést mutat, mint például az egyes tápanyagok jelenlétével vagy arányával – de kétségtelen, hogy egy szorosabb vagy lazább kapcsolat valamennyi élettényező (környezeti tényező) esetében kimutatható.
A paradicsomnak, mint más zöldségnövény hőigényét is ennek megfelelően kell értékelni.
Melegigényes növények közé soroljuk, hőmérsékleti optimuma 22 °C, de ez az érték a növény fejlettségétől, a fényviszonyoktól függően jelentős mértékben változik. A magvak csírázása már 9-10 °C-on megindul, de a gyakorlatban (palántaneveléskor) 28-30 °C -on, mint gazdasági oldalról is optimális értéken kelesztik.
12 °C alatt és 30-32 °C felett a fejlődése leáll, 35 °C felett az asszimiláció megszűnik, ami a növényre nézve súlyos károsodással is jár. Magas hőmérséklet rontja a színminőséget, a termés túlmelegszik, az élénkvörös (piros) bogyószín helyett a kocsány környékén barnássárga karima alakul ki. 0 °C-on elfagy, továbbá kritikus érték a 12-14 °C, amely alatt bizonytalan a terméskötődése.
Kritikus érték
Optimális talajhőmérséklet tavaszi hajtatás idején és nyáron 18-20 °C (télen, korai hajtatásban 16-18 °C). 12 °C az a kritikus érték, amelyen a gyökér fejlődése leáll, tápanyag és víz hasznosítása minimumra csökken.
Fényigényes növény, de a fejlődéshez, a virágkötődéshez szükséges fénymennyiség (fényerő, naphosszúság) fajtánként kismértékben változik. Minimálisan (a hajtató fajták esetében) 5000 lux, azaz 200-300 J/cm2/nap szükséges ahhoz, hogy virágpor képződjön, a virágok megtermékenyülése létrejöjjön. A fényhiány mellett egyre nagyobb gond a nyári tűző napsütés, ami a termések (1. kép), de a lombozat perzselődését is kiváltja.
A nagy lombtömege jelentős mennyiségű nedvességet párologtat. Május végén, júniusban, napsütéses meleg időben egy kifejlett tő 1-2,5 liter vizet is képes felhasználni, 2-2,5 ml/m2 a transzspirációs vízszükséglete 1J/cm2 besugárzás esetén (1. táblázat).
| Évszak | Fényerősség | Léghőmérséklet °C | Elpárologtatott víz ml/m2 | |
| lux | J/cm2/nap | |||
| Téli hónapok | < 5 000 | 200-300 | 17 | 400-1050 |
| Kora tavaszi időszak | 5-10 000 | 300-600 | 19 | 600-2100 |
| Késő tavaszi időszak | 10-20 000 | 600-1200 | 22 | 1200-4200 |
| Átlagos nyári hónapok | 20-30 000 | 1200-1800 | 23 | 2400-6300 |
| Forró, nyári napok | 30 000< | 1800< | 25-28 | 6300< |
Optimálisnak a talajnedvesség 70-75%-os vízkapacitás esetén mondható, nedvesebb talajon – a gyökérzet oxigénhiánya miatt – tápanyag-felvételi zavarok lépnek fel (pl. vashiány). Optimálisnál szárazabb talaj egy határig a generatív jelleget fokozza (kisebb lombozat, több virág), azon túl a levelek pödrődését, a hajszálerek pusztulását, terméselrúgást és a mészhiánybetegséget is kiváltja (2. kép).
Az ideális levegő-páratartalom a paradicsom esetében 80% körülinek mondható. A nagy párában, magasabb levegő-páratartalom esetén a pollen „megszívja” magát vízzel, nehezebb lesz, nehezebben repül, emiatt rossz lesz a kötődés, hiányosak maradnak a fürtök.
Káros a nagy páratartalom
Kora tavasszal és késő ősszel a nagy páratartalom – 90% felett – zavarja a növény víz- és tápanyagfelvételét is, ami egy idő után a fejlődés és a növekedés teljes leállását okozhatja. Párás viszonyok között a baktériumos és gombabetegségek is jobban terjednek.
Nyáron, főleg szeles időben előfordul, hogy 60% alá esik a levegő nedvességtartalma, ami ugyan úgy káros lehet, mint a magas páratartalom. Ilyenkor a levelek – főleg az idősebbek – erősen pödrődnek, kanalasodnak (3. kép) a pollen nem tapad a bibére, nincs szekrétum (ragasztó ill. tapadó anyag kiválás), rosszabb a terméskötődés.
Talajigénye közel hasonló a közismerten jó talajszerkezetet kívánó növényekéhez, így a paprikáéhoz és az uborkáéhoz, de annyi különbséggel, hogy a gyengébb minőségű, rosszabb szerkezetű talajokon is megterem. Szikesedésre közepesen érzékeny.
Tápanyagigény
Ültetés előtt mindenképpen célszerű 10-15 kg/m2 érett szerves trágyát a talajba dolgozni, amitől jobb lesz a talaj levegőzöttsége, hőgazdálkodása és víztartóképessége.
Sok tápanyagot igényel, 1 tonna bogyótermés kifejlesztéséhez szükséges mennyiség:
- 2,4 kg nitrogén (N),
- 1,0 kg foszfor (P2O5) és
- 4,5 kg kálium (K2O).
A foszfort a fejlődés kezdetén, a tenyészidőszak első felében hasznosítja nagyobb mennyiségben. A nitrogénigénye a tenyészidőszak folyamán fokozatosan növekszik.
Káliumigénye jelentős, nagyobb, mint az étkezési paprikáé, a káliummal gazdagon ellátott paradicsom erősebb szöveti szerkezeténél fogva ellenállóbb néhány betegséggel és a szárazsággal szemben, jobb a bogyók színminősége, nem várható az ún. zöldtalpasság bogyófoltosság betegség fellépése (4. kép).
Nagy magnéziumigényéből adódóan gyakran lehet a hajtatott paradicsomon a tápelemhiány tüneteivel találkozni. Ilyen esetben az alsó és középtáji levelek az ér közötti részeken élénksárga, sárgás-vörös elszíneződést mutatnak. A magnéziumhiány tünetek könnyen összetéveszthetők a káliuméval!
Gyakori fejlődési rendellenessége a paradicsomnak a mészhiány betegség, ami a bogyók csúcsfoltosságát váltja ki. Legtöbb esetben nem a talaj alacsony, 1% alatti mésztartalma, sokkal inkább a kalcium felvételét akadályozó környezeti tényezők azok, amelyek hozzájárulnak a tünetek kialakulásához (a talaj rövidebb ideig tartó kiszáradása, túltrágyázás, rossz minőségű, szikesítő hatású öntözővíz, kálium túladagolása, nagyon magas talajhőmérséklet stb.)
Mikroelemek közül a bór hiányára az átlagosnál érzékenyebben reagál, ami a pollen rossz csírázását is okozhatja, és ez terméskötődési zavarokhoz vezethet.
Fajtamegválasztás
A paradicsomfajtákat növekedési típus szerint két nagy csoportba soroljuk:
Az ún. folyamatos növekedésűek (lugas paradicsom) nem záródnak le virágfürttel, hosszúszárat nevelnek, és két fürt között két-három levelet is növesztenek. Főleg nagy légterű fűtött fóliasátrakban javasoljuk ezeket a fajtákat hajtatni, ahol minimálisan 2,5 m magasságig is felfuttathatóak. A korszerű, magas építésű üvegházak hosszúkultúrás fajtái.
A másik csoport az ún. determinált növekedésű fajták, amelyek 6-12 fürt után a hosszanti növekedésüket befejezik, a virágok között rendszerint csak egy vagy két levelet fejlesztenek. A csoporton belül két altípust is megkülönböztetünk:
- úgynevezett fél-determináltakat, amelyekre jellemző, hogy 10-12 fürt után lezárják a főszárnövekedést,
- míg az úgynevezett „törpe” hajtatható fajták csak 6-8 fürtemeletet növesztenek.
A csoportok közül kései kiültetésre, azaz a hideg, fűtés nélküli fóliás hajtatására a két determinált típushoz tartozó fajtákat tartjuk alkalmasabbnak.
A kereskedelemben kapható közel száz fajta között jelentős különbség van még alakban (5. kép) bogyók méretében, a rekeszek számában (6. kép), a termés színében (7. kép), amit a fajta kiválasztásánál a felhasználási cél és az egyéni ízlés határoz meg.
Jelentős vegyszerköltség megtakarítást érhetünk el, ha a vásárlásnál figyelemmel vagyunk a fajták betegség ellenállóságára és a kártevőkkel szembeni rezisztenciájukra is.
