A hajtatott primőröket szokásos felosztani hőmérsékleti igényük szerint melegigényesekre (paprika, paradicsom, uborka, padlizsán és sárgadinnye) és alacsony hőmérsékletet jobban tűrőkre (hónapos retek, káposztafélék és levélzöldségek). Ilyen formában történő felosztás nemcsak környezeti igényük esetében helytálló, sok vonatkozásban a termeszthetőségükre is igaz.
A melegigényes csoportra jellemző a hosszabb tenyészidő és nagyobb termelési érték, ebből adódóan a hidegtűrők hajtatása kiszorult a korszerű, automatikusan klíma-szabályozható, jól fűthető üvegházakból, fóliás hajtatóházakból és blokkok alól.
Termesztésük – így a fejes salátáé is – döntő mértékben a fűtetlen vagy enyhén, 6-10 Δt0 hőlépcsővel fűthető, kisebb légterű fóliasátrakba történik. Hajtatásuk időzítését is a nagyobb jövedelmet jelentő, melegigényes paprikához vagy paradicsomhoz, mint főnövényekhez igazítják. Kevés üzemben hajtatják a fejes salátát monokultúrában, ugyanakkor több termesztő választja a fóliák őszi utóhasznosítására is.
A palántanevelését és ültetését is úgy kell programozni, hogy a paprika vagy a paradicsom kirakásáig a fejes saláta kikerüljön, maradjon még egy-két nap a termesztő berendezés kitakarítására, a paprika vagy a paradicsom ültetésének előkészítésére. Ebben benne van január és február kedvezőtlen, borús időjárásának a kockázata is, amiből adódóan hosszabb is lehet a fejes saláta palánta nevelésének ideje.
Vízigény
A fejes saláta nem tartozik az úgynevezett nagy vízigényű zöldségfélék közé. A vízfelhasználása a lombozat tömegének növekedésével arányosan emelkedik. A fejesedésig szárazabb talajt igényel (65-70%-os vízkapacitás), majd ezt követően a tenyészidő végéig több vizet, nedvesebb gyökérközeget (70-75%-os vízkapacitás).
Az igényelt vízmennyiség függ a termesztési módtól (talajos vagy vízkultúrás termesztés), de mindenekelőtt a termesztés időpontjától (1. táblázat).
| Hónap | Felhasznált vízmennyiség(l/m2) |
| Január | 19 |
| Február | 39 |
| Március | 43 |
| Április | 84 |
| Május | 84 |
| Szeptember | 42 |
| Október | 37 |
| November | 21 |
| December | 19 |
Talajigény
A fejes saláta – szemben a paprikával vagy az uborkával – a gyengébb talajszerkezetre kevésbé érzékeny, a talajstruktúrát javító szervestrágyázást, ha egyáltalán sor kerül rá, mindig a főnövényhez igazítják. A fejes saláta optimális talaj szerkezetére vonatkozó paraméterek ismertetése több külföldi és hazai szakirodalomban is megtalálható, azonban ezek megvalósítása sokszor a gyenge talajadottságok miatt (pl.: talaj-kötöttség, humusztartalom, stb.) nem a kertész akaratán múlik:
- vízkapacitás: 35-40 térfogat %,
- pórustérfogat: 60-70 térfogat %,
- levegőkapacitás: 25-30 térfogat %,
- légáteresztő képesség
- 10 cm mélyen ˃ 250 ml/sec
- 20 cm mélyen ˃ 200 ml/sec
Só- és szermaradványok hatása
A talajtulajdonságok kapcsán ki kell emelni a fejes saláta só- és szermaradvány érzékenységét, mint az eredményes termesztést gyakran korlátozó tényezőket.
A fejes saláta a magas talaj-sótartalomra (EC-re) a fejlődés különböző szakaszaiban eltérő módon, különböző tünetekkel reagál. Palánta korban a csírázást, a kelést nehezíti, miáltal a magas EC lassítja a víznek a magba jutását (ozmózis törvény), a csírázás elhúzódik, súlyos esetben a mag elfekszik, a kelés elmarad.
Palánta korban vagy később, kifejlett növények esetében a gyökerek pusztulásán keresztül lehet a sókártünetet érzékelni. Először a hajszálgyökerek, majd a vastagabbak is megbarnulnak, elhalnak. Ezzel egy időben a lombozat növekedése lelassul, a fejképzés elhúzódik vagy elmarad, a lombozat haragos zöld színt mutat, és a levelek a fonák irányába pödrődnek. Vízhiány, nagyadagú műtrágya és tömény tápoldat használata esetén lehet leginkább a jelenséggel találkozni.
Amennyiben a tápkocka vagy a cserépföld EC értéke megfelelő, de a hajtatóház talajának magas a sótartalma, olyan esetben nem indul meg a gyökérfejlődés, a növény tartósan a hervadás jeleit mutatja, a tápkockában és cserépföldben viszonylag egészségesek a gyökerek, de a palántanevelő földet nem képesek elhagyni, a talajba nem nőnek át.
Fóliák alatt
Fóliák alatt is előfordulhat az úgynevezett másodlagos szikesedés, amit a rossz minőségű öntözővíz okoz. Olyan sóérzékeny növények termesztése esetén, mint a fejes saláta a következő víztulajdonságokra kell figyelni:
- Kémhatás (pH). Optimális a semleges, enyhén savanyú víz. Lúgos kémhatású öntözővíz növeli a talaj pH-ját, aminek következtében fontos mikro- és félmikroelemek (vas, bór, cink, mangán, stb.) hiánya alakulhat ki.
- EC érték (mértékegysége mS/cm). Kifejezi a vízben oldott valamennyi, nem szerves ion mennyiségét. Az ionoktól mentes víznek „0” az EC értéke – ilyen az esővíz és a desztillált víz. Jó, öntözésre alkalmas vizek értéke 0,5-1,5 mS/cm.
- A hidrokarbonát több-kevesebb mennyiségben minden vízben előfordul, azonban túlzott jelenlétével a tápoldat illetve a víz kémhatását jelentősen megnöveli, azaz lúgosítja. Jó, ha az értéke 300-600 mg/liter között vagy az alatt van. Magasabb érték esetén savazni kell a vizet!
- A nátrium, ami szintén természetes alkotója öntöző vizeinknek, nagyobb mennyiségben igen káros a talaj szerkezetére, és a tápanyagok növényben történő beépülésére azáltal, hogy a hasznos növényi tápanyagok felvételét megakadályozza. Amennyiben a nátriumtartalom az 50 mg/litert nem haladja meg, a víz öntözés szempontjából kiválónak minősíthető, 50-70 között még elfogadható, 70 mg/liter felett már a saláta öntözésére nem javasolható.
- A klorid tartalom elsősorban a kommunális vizekben fordul elő olyan mértékben, ami a salátára káros, toxikusnak mondható. 100 mg/l alatt nem jelent veszélyt, 100-150 mg/liter felett a saláta öntözésére már alkalmatlan.
Egyetlen, jól mérhető értékkel a káros talaj-sótartalmat nem lehet jellemezni, mert a talajtulajdonságok (kötöttség, humusztartalom), a talaj nedvessége, kisebb mértékben a fajta módosítja. (A jégsaláták, a vörös levelű fejes és endívia saláták jobban elviselik a magasabb talaj-sótartalmat és a töményebb tápoldatot, mint a világoszöld színű fejes saláta fajták.)
Tápanyagigény
A fejes saláta tápanyagigénye – adódóan a termesztéskor képződő kisebb biomassza tömegből – más zöldségféléhez képest alacsonynak mondható. Ugyanakkor a rövid tenyészidőből következik, hogy a szükséges tápelem mennyiséget rövid idő alatt, könnyen és gyorsan felvehető formában igényli.
A fejes saláta fajlagos tápanyagigénye, azaz az 1 tonna termés kifejlesztéséhez szükséges tápanyagmennyiség:
- nitrogén (N): ~ 3,0-4,0 kg
- foszfor (P2O5) ~ 1,2-1,8 kg
- kálium (K2O) ~ 4,0-5,0 kg
- magnézium (MgO) ~ 0,5-0,7 kg
- kalcium (CaO) ~ 1,0-1,5 kg
A magasabb értékek a nagyobb szárazanyag tartalmú szabadföldi salátákra, továbbá a jégsaláta és a színes levelű fajtákra vonatkoznak. Téli termesztés esetén – az alacsonyabb szárazanyag tartalomból adódóan – pontosabb az alsó értékekkel számolni, késő tavaszi és kora őszi hajtatású saláta fajlagos tápanyagigénye a jelzett értékhatárok közepén helyezkedik el.
Tápanyag-felvételének dinamikája az 1. ábrán látható lombképződés ütemét követi. Jelentős változás, gyors növekedés a rozettaképzés kezdetétől van, tápanyagellátás vonatkozásában ez a fenológiai fázis kritikus. Amennyiben ekkor nincs kellő mennyiségű, könnyen felvehető tápanyag a gyökérzónában – mindenekelőtt nitrogén – elhúzódó fejképzéssel, kisebb tömegű terméssel lehet csak számolni.
A tenyészidő második felében, ami egybeesik a fejképzéssel, a szükségesnél több nitrogénnel párosuló meleg és bőséges vízellátás, elhúzódó tenyészidőt és laza fejek kialakulását, súlyos esetben a termés repedését is eredményezheti. Ugyanakkor, ha a magas talaj-nitrogéntartalom vízhiánnyal, optimálisnál szárazabb talajjal párosul, a sókártétel tüneteit váltja ki, haragos zöld levélzet, fonák irányába pördülő levelek, barnuló hajszálgyökérzet.
Szembetűnő nitrogénhiány
A nitrogénhiány ebben a kritikus fenológiai fázisban, a fejesedéskor viszonylag gyorsan és szembetűnő módon jelentkezik az alsó, idősebb leveleken, kezdetben a világoszöld elszíneződést, majd a levél széle irányából induló klorózist okoz.
A hajtatóházak talajának foszfortartalma – a főnövények (paprika, paradicsom, stb.) intenzívebb trágyázása következtében (szerves trágyázás, tápoldatozás) – általában jól ellátottnak mondható, ezért foszforhiánytünet, a fejes saláta alacsony foszforigényéből következően is, kifejlett növényen ritkán jelentkezik.
A hiány jelei elsősorban palántakorban mutatkoznak, általában a rosszul összeállított, foszforban szegény tőzeg alapú tápkockaföld eredményeként (1. kép). Fontos tudni, hogy az alsó, idősebb levelek fonáki oldalán jelentkező lilás-vörös elszíneződés a hideg talaj következménye is lehet, mivel hideg gyökérközegből lassabb a foszforfelvétel.
Kálium igénye a paprikához vagy a paradicsomhoz képest alacsony, de a színes levelű fajták valamivel többet (~20-30%) igényelnek, mint a zöld lombozatúak. A kálium a fejes saláta hidegtűrő és a betegség-ellenálló képességet fokozza, javul a fejek keménysége, tartóssága, ami a szállítás és pulton-tarthatóság miatt fontos.
A három fő tápelem mellett két mezoelemnek, a magnéziumnak és a vasnak van nagyobb jelentősége tápanyag-ellátási szempontból. Hiányuk fakó, világos érközi elszíneződést okoz, a magnézium esetében az idősebb, a vasnál a fiatalabb leveleken.
A vashiány – mint a mikroelemeknél – meszes talajon (5% szénsavas mésztartalom felett), szokott fellépni, de előfordulhat túlöntözés hatására is, levegőtlen talajon is. Világos, márványozott fiatal levelek a kórokozó fertőzésre emlékeztetnek, de szemben a vírussal nem egy-egy növényen, hanem foltokban, vagy az egész állomány kisárgul. Ideje korán történő felismerés esetén vastartalmú levéltrágyákkal gyógyítható.
Összességében a fejes salátáról elmondható, hogy tápanyagigénye alacsony, de a szükséges mennyiségnek – rövid tenyészidejéből és sekély gyökérzetéből adódóan, könnyen felvehető, vízoldható formában kell a talajnak tartalmaznia.
(Vezérkép: titosoft/Pixabay)
