Palántanevelésben nélkülözhetetlenek a tőzegek

Palántanevelésre számos mesterséges és természetes, szerves és szervetlen anyagot használnak a világon, de a szaporítóföldeknek – beleértve a tápkocka- és cserépföldeket is – döntő többsége tőzeg vagy tőzegből készült földkeverék. Mi is a tőzeg, mennyiben felel meg azoknak az alapkövetelményeknek (gyökérrögzítés, levegő, víz és tápanyagok biztosítása a növény számára, sterilitás, kezelhetőség), amelyeket a növénynevelő közegektől elvárunk?

A tőzegek növényi eredetű, üledékes talajképző anyagok, amelyek vizes és levegőtlen körülmények között, hosszabb időn keresztül, biológiai, kémiai és fizikai folyamatok eredményeként keletkeznek. A tőzeglelő helyeket általánosságban lápnak is nevezik, de ma már számos olyan helyen is bányásznak tőzeget, ahonnan a víz lehúzódott, maga a láp megszűnt, kiszáradt.

A tőzeglelő lápok csapadékosabb, lefolyástalan területeken alakultak ki folyók holtága mentén, patakpartokon, nem egyszer sekélyebb tavak közelében. Korukból, bomlásuk mértékéből, a környezetükből és magát a tőzeget képező növényfajok változatosságából adódóan nagyon különbözőek lehetnek, ami használhatóságukat is jelentős mértékben befolyásolja. (Az erősen lebomlott, alacsony humusztartalmú, kertészeti célra kevésbé alkalmas tőzeget kotunak nevezzük, kialakulása megegyezik a tőzegével.)

A tőzegeket alapvetően két nagy csoportra osztjuk: felláptőzegekre és síkláptőzegekre. A felláptőzegek északi, hűvösebb területekről származnak, ahol bőséges a csapadék, a felszínt speciális, virágtalan növények, Sphagnum mohák borítják, melyeknek szára folyamatosan nő, alsó részük fokozatosan elhal, amiből a tőzeg képződik. Ezzel szemben vannak a síkláptőzegek, amelyek nálunk is ártereken, tófenéken előfordulnak, réti növények (növénytársulások), nád, sás lebomlásából alakulnak ki.

A felláptőzegeket tovább lehet osztályozni a bomlás mértékétől függően fehértőzegekre (világostőzegekre) és feketetőzegekre. A fehértőzegek a lápok tetején helyezkednek el, és kevésbé humifikálódtak, mint az alsóbb rétegekből bányászható fekete tőzegek, amelyek nehezebbek, tömöttebbek, térfogattömegük nagyobb, és általában a szerkezetük rosszabb.

A összehasonlítás formájában a felláptőzegek és a síkláptőzegek fizikai és kémiai tulajdonságait az 1. táblázat tartalmazza.

1. táblázat: A felláp- és a síkláptőzegek kémiai, fizikai és biológiai tulajdonságainak összehasonlítása

Síkláptőzeg	Paraméter	Felláptőzeg
gyenge	szerkezete I.	kiváló
elbomlott, humifikálódott	szerkezete II.	rostos, szálas
nagy	térfogattömege	kicsi
gyenge	vízmegtartó képessége	jó
gyenge	levegőzöttsége	jó
kicsi	részecskeméret	nagy
minimális	tápanyagtartalma	nincs
nem (legfeljebb átfagyás után)	kiszáradás után újranedvesíthető	igen
lúgos	pH	savas
magas	mésztartalom	meszet nem tartalmaz
előfordulhat	szikesedés	nincs
barnás fekete	színe	fehér és fekete
van	gyommagtartalom	nincs

A tőzegek kertészeti célra történő alkalmassága alapvetően függ a fizikai és kémiai paramétereiktől. A síkláptőzegek egyre inkább kiszorulnak a palántanevelésből, helyettük a lényegesen drágább felláptőzegeket használják, ugyanis a magas költséggel előállított palánták árában (vetőmag, fűtési költségek stb.), eltörpül a palántanevelő közeg ára. Arról nem is beszélve, hogy jó minőségű szaporítóanyag csak jó földkeverékekben nevelhető meg, ami nem jelenti azt, hogy a kertészet egyéb területein (pl. szikes és tömődött talajok javítása, konténerföldek, balkonládák, virágnevelő edények és cserepek) ne lennének hasznosíthatók a gyengébb szerkezetű síkláptőzegek.

A palántanevelésben használatos közegek esetében megkülönböztetünk: szaporítóföldet és tápkockaföldet, azaz palántanevelő cserépföldet. A gyakorlatban sokszor a szaporítóföldet és a tápkockaföldet összekeverik, illetve nem különböztetik meg, pedig céljukat, funkciójukat tekintve eltérnek. A szaporítóföld a magvetés célját szolgálja, a kikelt növények kétszikleveles-kétlombleveles korig maradnak benne, ezt követően átültetik, azaz áttűzdelik őket a tápkockákba, cserepekbe. (Tálcás palántanevelés esetén előfordul, hogy a kikelt növényeket tűzdelés nélkül tovább nevelik kiültetésig a tálcákban, ilyen esetben a szaporítóföldként használt közeg egyben a tápkockaföldet is jelent. (1. kép)

Más közeget igényelnek a növények vetéstől tűzdelésig, és mást tűzdeléstől a kiültetésig. A szaporítóföldben történik a magvetés, ezért ebben az esetben a tökéletes csírázás feltételeinek kell a közegnek megfelelni (nedvességtartó képesség, levegőzöttség, alacsony sótartalom), azaz kiváló fizikai tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzen, de a tápanyagtartalom nem kritérium.

Az erősen lebomlott fekete tőzegek és a síkláptőzegek rosszabb fizikai tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a világos tőzegek, kiszáradást követően nehezen nedvesíthetők újra, összezsugorodnak, levegőtlenek. Ezekben a teljes pórustérfogat nagyobb hányadát úgynevezett mikropórusok alkotják, amelyekben elhelyezkedő vízhez a növények nem, vagy csak nagyon nehezen férnek hozzá, így kevés a növény számára könnyen felvehető víz, rosszak a csírázási feltételek. Ennek javítására olyan adalékanyagokat lehet a tőzeghez keverni, amelyek a nedvesedést elősegítik (pl. perlit, zeolit, vermikult durva homok). A jobb kezelhetőség és a homogenitás érdekében a tőzeget átdarálják, ami azzal jár, hogy csökken benne a levegőszázalék, és a növény számára könnyen hozzáférhető víz, ami a fent említett adalékokkal ellensúlyozható.

Palántaneveléshez legjobbak azok a tőzegek vagy földkeverékek, amelyek 30% szilárdfázist és 70% hézagtérfogatot tartalmaznak, a hézagtérfogat 50%-a kapilláris, 50%-a nem kapilláris hézagtérfogatú legyen.

A tőzegek kémhatása eltérő, a síkláptőzegek pH-ja, a bennük nagyszámban élőforduló csiga, kagyló, egyéb vízi élőlények csontjai miatt lúgos, jelentősen meghaladja a 7 pH-t, míg a felláptőzegek esetében, a kilúgozódás miatt, az erősen savas jelleg dominál, nem egy esetben 3-4 pH is előfordul. A savas kémhatás ellensúlyozására 2-3 kg/m³ meszező anyagot szükséges a tőzeghez keverni. A túl magas mésztartalom – általában 5% felett – egyes tápanyagok, főleg a mikroelemek növénybe jutását akadályozza.

Míg a szaporítóföldeknél a jó csírázás miatt feltétel az alacsony EC érték – ebből adódik, hogy az a kedvező, ha nincs tápanyag vagy csak kevés a közegben – addig a tápkockaföldek esetében fontos kritérium a folyamatos és harmonikus tápanyagellátás. Ezt a gyakorlatban kétféleképen valósítják meg, vagy folyamatosan, híg tápoldattal kezelik a palántákat, vagy lassított hatású műtrágyát kevernek a közegbe (1-3 kg/m³), amiből lassú oldódással szabadulnak fel az egyes tápelemek.

A zöldségfélék palántakorban a többi tápelemhez és a lombtömegükhöz képest jelentős mennyiségű foszfort vesznek fel. A foszfor hiányában elhúzódhat a virágrügy-szövetek differenciálódása, és gyenge lesz a gyökérképződés is. Ebből adódóan – számolva a tőzeg jelentős foszformegkötésével is – foszforsúlyos, tökéletesen oldódó, komplex műtrágyák oldatával öntözik a palántákat, ami napos időben hígabb (0,15-0,2%), borús időben töményebb (0,2-0,3%) legyen.

A tápoldat mennyiségére vonatkozóan nehéz tanácsot adni, nemcsak a palánta fejlettsége, az időjárás is meghatározza, ezért folyamatosan szükséges a szaporítóföld, illetve a tápkockaföld nedvességtartalmát ellenőrizni. Támpontként a 2. táblázatban foglaltakat javasoljuk figyelembe venni.

2. táblázat: Naponta kijuttatandó víz/tápoldat mennyisége tőzegalapú tápkockás palántanevelés esetén (Horinka, 1997 nyomán)

Tényező	Borús idő	Napos idő
Vízigény
Csírázás idején	1-2 l/m²	2-3 l/m²
Szikleveles korban	2-3 l/m²	3-4 l/m²
Lombleveles korban	4-6 l/m²	6-8 l/m² ⃰
Tápoldatigény
szikleveles kortól – 2 lombleveles korig	2-3 l/m²	4-6 l/m² ⃰
2 lombleveles kórtól ültetésig	3-4 l/m²	6-8 l/m² ⃰

( ^⃰ 2-3 alkalommal kijuttatva)