A vöröshagyma a világon az egyik legfontosabb ízesítő növény, jelenleg 3 millió hektáron termesztik, közel kétszer akkora felületen, mint 15 évvel ezelőtt. Az évi 50-60 millió tonna közel felét Kína állítja elő, de jelentős termesztő még az évi 1-2 millió tonna termésével India, az USA és több arab ország is (Egyiptom, Irán, Líbia).
Fogyasztása országonként nagy szórást mutat, világviszonylatban 6-7 kg/fő az átlag, néhány afrikai országban csak néhány kiló, az amerikai országokban meghaladja a 15 kg-ot, Európában 10-15 kg között változik, nálunk az egy főre jutó fogyasztás 12 kg. (A statisztikai adatok meglehetősen nagy szórást mutatnak, attól függően, hogy hol és milyen hagymafélékkel számolnak, van ahol csak a frissen fogyasztottat, másutt a tartósított formákat is tartalmazzák a statisztikák.)
Szinte mindenütt fontos élelmiszer növénynek számít, legtöbb helyen termesztik is, de az országonkénti termőfelület nagysága, a megtermelt mennyiség és a fogyasztás nincs összhangban, ami a termesztéstechnológiák jelentős színvonalbeli eltéréséből is adódik.
A 8-10 t/ha-tól (afrikai országok), 60-80 t/ha-ig szórnak a termésátlagok, de egy-két országban, így Hollandiában is a kiemelkedően magas technológiai színvonalnak köszönhetően 100 t/ha-t meghaladó termésátlagok is előfordulnak.
A hazai hagymatermő felület évek óta csökken, a terméseredmények a fontosabb európai országokétól jelentősen elmaradnak. A valamivel kevesebb, mint 1300 ha-on elért 30 t/ha termésátlag nagyon szerénynek mondható (NAK adatok), a hazai igényt nem fedezik.
A hagymatermesztés területileg is jelentősen átrendeződött, a történelmi makói tájról áthúzódott a Jászságba és a Kisalföldre, de jó hagymatermesztő gazdaságok találhatók Bács-Kiskun vármegye déli részén is. Ezek a termőkörzetek adják a vöröshagyma éves termésének 85-90%-át.
Az egyéves (magról vetett) technológia kiszorította a minőségben jobb, magasabb szárazanyag tartalmú, jobban tárolható, de lényegesen drágábban megtermeszthető kétéves, úgynevezett „makói hagymát”. Problémát jelent az olcsó külföldi konkurencia, az alacsony a felvásárlási ár, a megnövekedett input anyagárak, termelési költségek, jó tárolók hiánya. A klímaváltozás okozta kiszámíthatatlan időjárás is egyre nagyobb kihívások elé állítja a külföldi, de a hazai hagymatermesztőket is.
A visszaesés és a gyenge eredmények okait kutatva, technológiai okok közül ki kell emelni az öntözés hiányát, és az ehhez kapcsolódó alacsony színvonalú tápanyagellátást. Írásunkban az utóbbival, a hagyma tápanyagellátásának kérdéseivel kívánunk elsősorban foglalkozni, de mint a trágyázást közvetlen érintő tényezőt, a vízellátást is megemlítjük.
Tápanyagigény
Az étkezési vöröshagymát a zöldségféléken belül a közepes tápanyagigényű növényfajok közé soroljuk.
A nitrogén alapvetően a termésmennyiséget befolyásolja, hiánya – átmeneti jelleggel – leginkább a homoktalajokon fordul elő, az ilyen növény külső (alsó), idősebb levelei világosabbak, vékonyabbak, fejlettségük gyengébb.
Súlyosabb esetben a levélcsúcstól sárgulás indul el a levéltő irányába, ahol vöröses elszíneződés is megfigyelhető. Túladagolás hatására, ha bőséges csapadékkal vagy öntözéssel párosul, laza szöveti szerkezetet képez, amiből adódóan nagyobb az apadás a tárolóban, gyakoribbak a gombás eredetű betegségek fertőzése.
Foszforigénye alacsony, hiányával nagyon ritkán lehet találkozni. Ilyen esetben az idősebb levelek fénytelenek, sötétzöldek, vöröses zöld színűek. Fokozott hiány esetén a levél hegye irányából sárgás-barna nekrotikus folt képződése indul el, aminek növekedését követően a levél fokozatosan elszárad és lehullik. Az ilyen hagyma növény gyökérzete fejletlen. A foszfort intenzíven a fejlődés kezdetén igényli.
A káliumhiány szélsőséges esetben terméscsökkenést is okoz, de elsősorban a beltartalmi tulajdonságokra, a hagyma minőségére van hatással. A hiánytünet az alsó leveleken, a levélhegy közelében mutatkozik először sárgás-zöld, sárga csíkok formájában.
A káliummal jól ellátott növény jobban bírja a szárazságot, ellenállóbb a betegségekkel szemben, a buroklevele gyorsabban beszárad, vastagabb lesz, ilyen formán fokozottabb védelmet biztosít a termésnek (betakarítás, szállítás, tárolás).
Magnéziumigénye szakirodalmi adatok alapján 20 és 40 kg/ha között változik, a hazai vizsgálatok és mérések 25-35 kg/ha-t állapítottak meg, ami más zöldségfajokhoz viszonyítva közepesnek, ill. alacsonynak mondható. A magnéziumhiány ritkán figyelhető meg, az idősebb leveleken a káliumhoz hasonló hosszanti sárga csíkoltság alakul ki, amelynek a színárnyalata a káliuménál sötétebb, élénkebb.
Kalciumbólegy tonna termés kifejlesztéséhez ~0,6 kg-ot használ fel, hiánytünetek a termesztésben szinte ismeretlenek, csak savanyú talajon fordulna elő. Ugyanakkor figyelemre méltó a kén igénye, ami jellegzetes illóanyagának, az allilszulfidnek is fontos eleme. Ennek mennyisége, amely az ízét is adja, összefüggésben van a szárazanyag-tartalommal és a kén ellátással.
Sokan vizsgálták a hagyma kén igényét, ami megközelítőleg 0,5-0,6 kg/t, a kénhiány-tünetek megjelenését akkor tapasztalták, amikor a levelek kéntartalma alacsonyabb volt 0,03%-nál. Sok nitrogén esetén csökkent a termésben a kén mennyisége, optimális N/K arány 30-40/1 között változik, nitrogénnel túltrágyázott növény, „felfújt” termés esetében 70-80/1-arányt is megállapítottak.
Mezoelemek és mikroelemek közül a vas és a bór játszik fontosabb szerepet, klórra érzékeny.
A vetést követő négy-hat hétben, a lombozat tömegéhez képest nagy, de összességében nem sok a talajból felvett tápanyag mennyisége. Ebben a fejlődési szakaszban különösen könnyen felvehető, talajoldatban lévő tápelemekre van szükség! A hagyma képzést megelőző egy-két hétben gyorsan kezd növekedni a tápanyagigény, mindenekelőtt a nitrogén- és a kálium felvétel.
Talajigénye
Termesztése nem köthető egyetlen talajtípushoz, a szélsőségesen laza, humuszszegény homokot és a túlkötött agyagtalajokat kivéve megtermeszthető, sekélyen elhelyezkedő gyökérzete miatt nem igényel mélyen művelt talajt. A „történelmi” termőkörzetben, ahol a kétéves hagymát (dughagymát) termesztették, a középkötött mezőségi- és öntéstalajok domináltak.
Újabban, zömmel lazább szerkezetű talajokon folyik az egyéves (magról vetett) hagyma termesztése, melynek eredményességét még jobban, mint a korábbi technológiáknál a mechanikai összetétel (humusz, kötöttség) meghatározza. A lassú csírázású hagymamag számára alkalmas vetőágy csak cserepesedéstől és tömörödéstől mentes talajon készíthető, ami a gyomirtó és növényvédő szerek bedolgozása és egyenletes hatása miatt is fontos.
Mészben közepesen ellátott (1-5% CaCO3), közel semleges kémhatású, szikesedésre a legcsekélyebb mértékben sem hajlamos, pangó víztől mentes talajok a legjobbak, nyirkos, mély fekvésű területeken gyakoribb a szártő-betegségek előfordulása.
A hagyma az úgynevezett gyomnevelő növények csoportjába tartozik, kevés levele nem árnyékolja a talajt. Ezért a talaj megválasztásakor fontos szempont a gyomosodás mértéke, gyomosodásra hajlamos táblákon nem szabad a vöröshagyma termesztésével, különösen az egyévessel próbálkozni. Veszélyesek az egyszikű és az évelő gyomokkal fertőzött területek.
Szántóföldi vetésforgóban rendszerint két kalászos közé teszik, kertészeti forgók esetében, kisgazdaságokban a szerves trágyázott szakaszt követően, paprika, paradicsom vagy káposztafélék után.
Vízigénye és öntözés
Az étkezési vöröshagyma víz igényével kapcsolatos megállapítások – abból adódóan, hogy nem tesznek különbséget az egyéves, magról vetett és a kétéves, dughagymáról nevelt között – ellentmondásos. A kétéves hagymát, egy átlagosan csapadékos évben, lehet öntözetlen körülmények között is termeszteni (lásd Makó környéke), de a magról vetett nevelése csak öntözött feltételek mellett lehetséges.
A magról vetett hagyma tenyészideje hosszabb, mint a dughagymáról szaporítotté, elhúzódik az intenzív tápanyagfelvevő szakasz, az intenzív tömeggyarapodás a legmelegebb és a legszárazabb nyári időszakra esik, ebből adódóan nélkülözhetetlen az öntözése.
Transzspirációs együtthatója (egységnyi szárazanyag előállításához szükséges vízmennyiség), jól jellemzi a vízigénybeli különbséget, dughagyma esetében ~240-270, a magról vetett esetében ~270-300.
70%-os talaj-vízkapacitás alatt meg kell kezdeni az öntözését, a sekélyen elhelyezkedő gyökérzet miatt gyakoribb, de kisebb vízadagok használata javasolt.
Kora tavaszi vetés esetében általában a csírázáshoz elegendő nedvességet tartalmaz a talaj, csak májustól javasolt az öntözés. Utóbbi évek csapadékszegény időjárása kikényszerítette a korábbi, már áprilisi vízutánpótlást is. Az utolsó öntözés időpontja jelentősen befolyásolja a hagyma visszahúzódását (beérését) azaz a szedés idejét és az eltarthatóságát is, ezért a várható szedés előtt kb. 3 héttel be kell fejezni az öntözést.
Tápanyagellátás
A szaktanácsok, illetve a trágyázási terv készítésekor a fajlagos tápanyagigényből, azaz 1 tonna termés kifejlesztéséhez szükséges tápanyagok mennyiségéből kell kiindulni, ami a magról vetett hagyma esetében:
- nitrogén (N): 3,4 kg/t
- foszfor (P2O5): 0,9 kg/t
- kálium (K2O): 3,5 kg/t
- magnézium (MgO): 0,4 kg/t
A tápanyagfelvétel a tenyészidő folyamán folyamatosan növekszik. Kezdeti fejlődés idején – az első 2 hónapban – különösen lassú, majd ezt követően felgyorsul, a hagymafejek képzésének idején a legnagyobb.
A hagyma sekélyen elhelyezkedő és gyenge gyökérzete miatt, főleg a lazább szerkezetű talajok esetében, folyamatos és megosztott trágyázásra van szükség. Intenzív termesztés esetén a nitrogént 3-4 alkalommal, de a káliumot is megosztva alap-, indító- és fejtrágya formájában célszerű adni. A foszfor nagyobb részét ősszel a gyökérmélységbe tanácsos forgatni, keveset indítóként a vetés alkalmával adni (1. táblázat).
| Trágyakijuttatás ideje | Nitrogén (N) | Foszfor (P2O5) | Kálium (K2O) | Magnézium (MgO) |
| Alaptrágya ősszel | – | 80-90 | 50 | 50 |
| Indítótrágya vetéskor | 10-20 | 10-20 | 25 | – |
| Fejtrágya tenyészidőben | 80-90 | – | 25 | 50 |
A hagyma sóérzékeny, szikesedésre hajlamos, túltrágyázott talajon, nehezebben csírázik. Az öntözővíz minősége, szikesítő hatása is fontos szempont, 1,5-2,0 EC-nél magasabb összes só tartalmú vizet lehetőség szerint ne használjunk, és intenzív termesztésnél a tápoldat töménysége (öntözővíz sótartalma+műtrágya) se haladja meg a 2,5-3 EC-t.
Ha a műtrágyákat szilárd formában juttatjuk ki, alkalmanként 30-50 kg/ha nitrogénnél (N) és 80-100 kg/ha káliumnál (K2O) többet fej- és indítótrágya formájában ne juttassunk ki. A fejtrágyát célszerű többszöri, de kisebb adagokra elosztani, a tenyészidő kezdetén nem, de az intenzív lombképződés időszakában gyakrabban adni. A túl későn adott nitrogén fejtrágya, mint a kései öntözés, nemcsak késlelteti a hagyma visszahúzódását, de rontja a minőségét is.
A káliumot, mindenekelőtt az indító- és fejtrágyát a klórérzékenység miatt szulfát vagy nitrát formában adjuk, hasonlóan a magnéziumot is magnézium szulfát vagy magnézium nitrátként.
Vékony levelei, azaz kis levélfelülete miatt a lombtrágyát rossz hatékonysággal értékesíti. A növényvédelmi permetezések alkalmával lehet lombtrágyát adni, de a levélzeten keresztül kevés fog belőle hasznosulni.
