Zöldségnövényeken előforduló levélsárgulás okai és gyógyítása, V. rész – Mezoelem – Kén

Szükséges lenne a növénytermesztés szélesebb körében is a kéntrágyázás tudatos alkalmazása, noha a kénhiány nem gyakori jelenség, de néhány igényes növény esetében előfordul.

Növényélettani szerepét német és amerikai kutatók már a 40-es években több vonatkozásban tisztázták, így napjainkban a növényi táplálkozásban betöltött szerepe már ismert. Hiányával, a hiánya által kiváltott tünetekkel és az ebből származó terméskieséssel csak jóval később foglalkoztak abból adódóan, hogy Európában nagyobb felületen csak a 80-as évek végén, a 90-es évek elején jelentkezett gyümölcsfákon, keresztesvirágúakon, és más olajos növények termesztése során.

Felvetődhet a kérdés: miért csak ilyen későn, mi az oka, hogy csupán napjainkban, és miért nem korábban jelentkeztek a kénhiánnyal összefüggésbe hozható fejlődési rendellenességek? Erre amerikai kutatók okfejtése tűnik leginkább elfogadhatónak, amely szerint:

• a tüzelési és fűtési módszerek változása miatt kevesebb kénvegyület (kéndioxid) kerül a levegőbe,
• terméseredmények jelentős növekedése mellett maradt az egyoldalú (kénmentes, illetve kénszegény) NPK műtrágyázás gyakorlata és
• bizonyos növények esetében megszűnt vagy csökkent a kéntartalmú növényvédő szerek használata.

A növényi szövetekben felhalmozott tömege alapján (szárazanyagra számítva 0,2-0,7%) a makroelemek közé lehetne sorolni, a növényben található mennyisége közel azonos a foszforéval, ennek ellenére gyakran a magnéziummal és a vassal egy kategóriával lejjebb, a mezoelemek között tartjuk számon.

Kénhiány tünetek

A kénhiányos növény fejletlenebb, tekintettel arra, hogy gátolt a sejtosztódása és lassúbb a fehérje szintézise. A korlátozott növekedés elsősorban a lombozatra érvényes, a gyökérzeten ilyen vonatkozású tünetek nem tapasztalhatók, ellentétben például a foszforral.

Mivel a kén gyorsan lokalizálódik a növény szöveteiben, hiány esetén nem mobilizálódik, nem épül át a hajtásokba és a fiatal növényi részekbe. A klorotikus tüneteket látva nehéz az egyenletesen sárguló levélről megállapítani, hogy nitrogén, vagy a szóban forgó kénellátás hiányát mutatja, de az eligazodásban biztos támpontot nyújt a sárgulás helye (1. kép).

A nitrogénhiány – a nitrogén mozgásából adódóan – mindig az idősebb, alsó leveken jelentkezik először, míg a kénhiány a kén lokalizációja miatt a hajtáson, a fiatalabb leveleken alakul ki.

Kénhiány hatására a levéllemez megközelítőleg egyenletesen sárgul, valamivel korábban az erek közötti szövetek mutatnak világosabb elszíneződést. Az interkosztális szövetek klorózisa után a vékonyabb erek is megsárgulnak, és csak a főér, valamint annak közvetlen környéke marad zöld. Olyan éles határ a főerek zöld színe és a levéllemez szövetének színe között, mint a kálium vagy a magnézium esetében, nem alakul ki.

Idővel a hajtásnövekedés lelassul, leáll. Maga a növény durva, kemény tapintású, súlyos hiány esetén egyes zöldségfajoknál a fonáki oldalon enyhén vöröses elszíneződést is mutat. A fiatal levelekre a merevtartás és a kanalasodás, a levélszélek pödrődése jellemző.

Súlyos kénhiány esetén a klorózist nekrózis követi, a vastagabb erek között nagy, összefüggő, beszáradt foltok képződhetnek.

Ez utóbbi kénhiány tünet a termesztési gyakorlatban ritkán fordul elő – szemben a nitrogénhiányos növényeken tapasztalható levélelhalásokkal – csak tenyészedényes kísérletekben, talajnélküli tápoldatos termesztésben találkozhatunk vele.

Kén a növényben

A szakirodalom a ként hatodik legfontosabb tápelemként, jelentőségéből adódóan a három fő makroelem, valamint a kalcium és a magnézium után tárgyalja. Legnagyobb koncentrációban a levelekben található, ezt követően a magban és a termésben.

Fontos szerepet játszik az enzimatikus reakciókban, fehérje és egyes vitaminok képzésben, a redukciós-oxidációs rendszerek működésében. Fontos elem a zsírsav-szintézisnek, és számos fontos gazdasági növény (zöldségek, fűszerek) illóanyagának is.

A ként leginkább szulfát formában tartalékolja a növény (ez elérheti az összes kén 60%-át), amit utánpótlás hiánya esetén könnyen képes a fiatalabb levelekből mobilizálni, de idősebb növényi részekből nem, nagyon nehezen tud a kén a hajtásokba átépülni.

Vannak kifejezetten kénigényes növények, ilyenek a zöldségfélék közül a keresztesvirágúak és a hagymafélék, továbbá a szántóföldi növények közül a lucerna, a káposztarepce és a dohány. A repce levelének kéntartalma 3-4-szer magasabb, mint a gabonafélék leveléé (2. kép).

Mint érdekességet érdemes megjegyezni, hogy a növénytermesztéssel és agrokémiával foglalkozó kutatók legnagyobb kénigényű növénynek a teát jelölik meg, ismert, és évről-évre nagy kárt okozó betegségét a „sárga levelűséget”, a kénhiányra vezetik vissza.

Az egészséges növényeknél szárazanyagra vetített kéntartalom (S) 0,2-0,7%, de kénigényes fajoknál elérheti az 1%-ot is. Zöldségfélék esetében a kénhiány-tünetek megjelenését 0,03% alatt tapasztalták.

Fontos növényen belül a nitrogén és a kén aránya. Optimális esetben a N:S aránya 30-40:1-hez, beteg, kénhiányos növényeknél sok esetben az arány meghaladja a 70-80:1-et.

A biológiai értelemben vett termésekben a kén szerves formában van jelen, mennyiségbeli különbség a kénnel jól ellátott és kénhiányos növény termésének kéntartalma között alig van, ezzel szemben a vegetatív részekben, főleg a levelekben igen jelentős eltérés mérhető.

Kén a talajban és a levegőben

A kén szerves és szervetlen formában fordul elő a talajban. A magas humusztartalmú talajok (podzolos talajok, csernozjomok, láptalajok) jelentős kéntartalékkal rendelkeznek. A humuszszegény, lazább szerkezetű, durva szövetű talajok kénben szegényebbek, ezekben a szervetlen kénformák dominálnak (szulfátok: gipsz, nátriumszulfát, magnéziumszulfát és szulfitok, pl. vas-, mangánszulfitok stb.), amelyek esetében fennáll a kimosódás veszélye.

A ként a növény szulfátion formában hasznosítja, a szerves anyagokban található kén a talajban mineralizálódik, előbb kénhidrogén, majd elemi kén képződik, ami a növények számára hasznosítható szulfáttá, szulfátsókká oxidálódik. Tömörödött, levegőtlen talajon a szulfátból a növényekre nézve mérgező kénhidrogén képződhet, illetve fémekkel oldhatatlan (nem felvehető) szulfidok alakulnak ki.

Nem elhanyagolható növénytáplálkozási szempontból a levegő kéntartalma, de az utóbbi évtizedekben a széntüzelés visszaszorulásával a jelentősége csökkent. Míg korábban az ipartelepek közelében a talajba mosódó kén mennyisége 30-50 kg/ha-t is elérte, ez napjainkra 6-12 kg/ha-ra csökkent.

(Nem véletlenül Nyugat-Európában, így Németországban, Dániában és Ausztriában a repcén tapasztalt súlyos kénhiány megjelenés megközelítőleg egybeesett a tüzelési formák változásával, a levegő tisztaságára vonatkozó környezetvédelmi előírások bevezetésével és megszigorításával.)

Kénpótlás és kéntrágyázás lehetőségei

A kertészeti és a szántóföldi növénytermesztő üzemek sokáig nem foglalkoztak a kénnek, mint növényi tápanyagnak a visszapótlásával. A fentiekben említett okok miatt napjainkra a kénforrások megfogyatkoztak.

Sok esetben a növekvő termésátlagokkal a talajból kivont ként – szerves trágyák hiányából adódóan is – a hagyományos (kénmentes) műtrágyák nem tudták pótolni, továbbá a kéntartalmú növényvédő szerek használata is visszaszorult.

Kénhiány hazai viszonyok között, szántóföldi növények esetében ritkán, csak néhány növényfaj esetében figyelhető meg. Talajainkban általában elegendő kén van, és a hagyományos, talajon történő zöldséghajtatásban, ahol magas a humusztartalom, a nagy termésátlagok ellenére is csak ritkán fordul elő kénhiány.

Viszont a kénigényes szántóföldi növények esetében (mustár, repce), tápoldatos zöldségtermesztésben, de intenzív talajos termesztésben is, ahol kevés szerves trágyát használnak és mellőzik a kéntartalmú műtrágyákat (pl. szuperfoszfát, kénsavas káli), néhány növény esetében már megállapítható volt.

Magában tiszta ként trágyának nem használunk, a növények kénszükségletének megfelelő mennyiséget más tápelemek (műtrágyák) kísérőanyagaként visszük a talajba, illetve a tápoldatba. Ként nagyobb mennyiségben tartalmazó műtrágyák a káliumtrágyák (pl. Kénsavas káli, Káliumszulfát, Patentkáli), a szuperfoszfát, az ammóniumszulfát, ez utóbbi – erősen savanyító hatása miatt – csak mészben gazdag talajokon javasolható.

Kevés ként (0,5-1,5%) a klorid tartalmú káliumműtrágyák is tartalmazhatnak, azonban kén pótlására egyes kertészeti növények klórérzékenysége miatt kevésbé alkalmasak.

Jelentős mennyiségű és könnyen felvehető ként tartalmaznak a magnézium utánpótlására használt keserűsó alapú lombtrágyák (pl. EpsoTop termékcsalád)).