Főleg kisgazdaságok, induló kertészetek talajaiban mutatható ki a foszforhiány. Foszforból lényegesen kevesebbet igényelnek a növények, mint nitrogénből vagy káliumból, egyes fajok esetében megközelítőleg annyit, mint magnéziumból, ugyanakkor nagyságrenddel többet, mint a mikroelemekből.

Foszforhiányra visszavezethető klorotikus tünetek

A nitrogén és a kálium hiányát is viszonylag hamar, jól megkülönböztethető tünetekkel jelzi a növény, addig a foszforé később alakul ki, nehezebben felismerhető. Más makro- és mikroelemekkel ellentétben, kezdetben nem levélsárgulás formájában mutatkozik az alsó leveleken, hanem előbb sötétzöldre, majd kékesszürke, vöröses zöld színre változnak.

A színelváltozás a levél alsó felén (fonáki oldalán) valamivel korábban jelentkezik, mint a színén, ahol a vöröses elszíneződés intenzívebb.

Hasonlósága a nitrogénnel és a káliummal abban van, hogy a növényen belül, mint transzspirálódó tápelem változtatja helyét – igaz, lassabban, mint a nitrogén – nem lokalizálódik, szükség esetén átrendeződik a fiatalabb levelekbe, a hajtás részeibe.

Ebből adódóan a hiánytünetek kezdetben az alsó, idősebb leveleken mutatkoznak, majd fokozatosan (súlyos hiány esetén) megjelennek a középső, később a fiatal leveleken is. Növényfajoktól függően a tünet sárgás barna, barnás zöld, lilára színeződik (1. kép).

A súlyos foszforhiány egyik jellegzetes tünete a levélhullásból adódó erős felkopaszodás, ami az egészen fiatal növényen, a palántán is elkezdődhet. A foszforhiányos növény növekedése feltűnően gyenge, szára vékony, a gyökérzete megnyúlt, kevésbé elágazó, fejletlen (2. kép).

^{2. kép: A talaj foszforellátottsága nagymértékben hat a gyökérzet fejlődésére. Balra foszforban gazdag talajon nevelt paprika, jobbra foszforhiányos közegben termesztett paprika gyökérzete}

A generatív szervek szöveti differenciálódása később indul meg, maga a virágok megjelenése is késik, a virágok fejletlenek, rosszul kötnek, a termések aprók, deformáltak, hasonló kicsik a bennük képződő magok, amelyek gyengébb csírázóképességgel rendelkeznek.

A foszfor esetében túladagolási (foszformérgezési) tünetek nem ismertek, de a nagyadagú foszfortrágyázás – az ionantagonizmusból adódóan – lassíthatja a nitrogén és gátolhatja néhány mikroelem felvételét, ami hiánytünet formájában ismerhető fel (pl. cink, mangán).

Foszfor a növényben

Mint esszenciális növényi tápanyag, számos fontos vegyületet alkot a nitrogénnel, az egészséges növény szervein belül – ugyan kisebb koncentrációban – de hasonló arányú eloszlásban.

Ez alól kivételnek számít a mag, amelyben jelentős, három-hatszoros a felhalmozódása a nitrogénhez képest, ebből adódóan ezeknek a szerveknek a kialakulására és funkcióira fokozott mértékű hatással van a foszfor.

Szerves és szervetlen formái a növényben egyaránt megtalálhatók. A szerves kötésű foszfor legfontosabb vegyületei a különböző nukleinsavak, amelyek a sejtmag és a kromoszómák fontos alkotórészei. Az említetteken kívül a foszfor fontos szerepet játszik a fotoszintézisben, a légzésben, a cukrok és a keményítő képzésében, illetve az energiaátvitelben.

A foszforfelvétel üteme eltér a nitrogénétől és a káliumétól. Már a szárazanyag 25%-os felhalmozásakor, a foszforigény közel 75%-a felvételre kerül, amiből következik, hogy a zöldségfélék foszforigény a tenyészidő elején jelentős. Fokozott mértékben indukálja a gyökérképződést.

A foszforral jól ellátott talajon a gyökerek intenzívebben fejlődnek, főleg a tápanyagfelvételben meghatározó szerepet játszó hajszálgyökerek száma és elágazása növekszik, ezáltal nagyobb, dúsabb lesz a gyökér, jelentős mértékben javul a tápanyagfelvevő zóna, és ezáltal a talaj tápanyag és víz hasznosítása.

Foszfor a talajban

A foszfor erősen kötődik a talajrészecskék felületéhez, mozgása még kellően nedves talajban is minimális. Ebből következően a túl mélyre elhelyezett trágya esetében a fejlődés kezdetén, azaz a kelés, a palántázás és a begyökeresedés idején kell hiányával számolni.

Ugyanakkor a tenyészidő későbbi szakaszában, sekély bemunkálás esetén, nem jut hozzá a növény. A foszfor ilyen vonatkozásban eltér a nitrogéntől, kisebb mértékben a káliumtól is, ebből adódóan a talaj foszforellátása is eltérő módon és ütemezéssel történik.

A talajban található foszfor 60-70%-a ásványokhoz kötődve, szervetlen formában található, de jelentős a humusz anyagok foszforkészlete is, ami főleg a szerves anyagban gazdagabb kertészeti, hajtatóházak és fóliasátrak talajaiban számottevő.

A talajban lejátszódó foszforkörforgalom összefüggésben van a foszfortartalmú ásványok bomlásával és oldódásával, ezek a folyamatok dinamikus egyensúlyt képeznek a könnyen hasznosítható talajoldat foszfortartalma, és a szerves anyag, illetve az ásványokhoz kötődő, nehezen felvehető foszfor között.

A talaj természetes foszforfeltáródásának üteme nincs szinkronban a növények foszforigényével, ezért időnként szükségessé válik a foszfortrágyázás, ami különösen az intenzív zöldségkultúrák esetében fordul elő.

A foszfor esetében is találkozhatunk az úgynevezett relatív hiány jelenséggel. Ilyen esetben a talaj rendelkezik megfelelő mennyiségű, viszonylag könnyen felvehető foszforral, csak annak felvételét bizonyos környezeti tényezők lassítják vagy akadályozzák (pl. hideg talaj, sekély gyökeresedés, kedvezőtlen tápelemarány, pH stb.).

Hol kell foszforhiánnyal számolni?

A foszforhiány enyhébb tünetei gyakran megfigyelhetők a szabadföldi és a hajtatott kertészetekben, de kifejezetten akut tünetekkel a zöldségtermesztésben ritkán lehet találkozni. Ennek oka, hogy a kertészetekben gyakran használnak nagyobb mennyiségben szerves trágyát, továbbá a termesztés nagyobb bruttó értékéből adódóan lehetővé válik nagyobb adagú és jobb minőségű foszfor és komplex műtrágyázás, mint a szántóföldi növények esetében.

Foszforhiányra megjelenésére számítani lehet:

• Tőzeg közegen történő palántanevelés során (3. kép), vödrös és konténeres termesztésben, ahol tőzeg-gyökérközeget használnak (a tőzeget nem töltik fel kellő mértékben tápanyagokkal, így foszforral sem. Kevés foszfort kevernek a tápkocka- és cserépföldhöz, amit a tőzeg erősen megköt, ebből adódóan a növény azt nem képes hasznosítani; hideg a gyökérrögzítő közeg, a tápkockát (cserepet, konténert) palántaneveléskor a hideg talajra helyezik stb.)

• Kora tavasszal hideg talaj esetén, ha a gyökérzet mélységében a hőmérséklet nem éri el a 10 °C-ot.
• Szabadföldi körülmények között az erősen meszes és a savanyú talajokon.
• Tenyészidő elején, ha nem használnak indítótrágyáként foszfort, csak ősszel, mélyen, talajforgatáskor dolgozzák a talajba.
• Tenyészidőben, ha a talaj felületére szórják a műtrágyát, és nem, vagy csak sekélyen művelik a talajba (4. kép).

Foszforhiány megszüntetése, zöldségfélék foszfortrágyázása

A foszfornak mint növényi tápanyagnak a sajátosságai, illetve a többi tápelemtől eltérő talajbeli mozgása miatt a trágyázás megtervezésekor a következőkre kell figyelemmel lenni:

• erősen kötődik a talajszemcsék felületéhez, évente max. 5-10 cm-t mozog függőleges irányba – ebből adódóan fontos az elhelyezés mélysége,
• a tenyészidő kezdetén igényli a növény nagyobb mennyiségben, ebből adódóan vetéskor és ültetéskor ajánlottak a foszforban gazdag startertrágyák alkalmazása,
• a foszfortrágyáknak alacsony a sóindexe, ebből adódóan adható nagyobb mennyiségben, gyökérperzseléssel kevésbé kell számolni és
• nem kell a kimosódásával számolni.

A zöldségfélék foszforigénye a tenyészidő elején jelentős, a mélyre szántott foszfort nem tudják hasznosítani. Ezért szükséges a foszfortrágya megosztása, nagyobb részét ősszel adjuk (80-90%), kisebb hányadát az ültetés vagy a vetés alkalmával sekélyen, a gyökerek közelébe, starter formájában dolgozzuk a talajba (10-20%).

Kellő mennyiségű őszi és indítótrágya esetén, általában foszfor-fejtrágyázásra a tenyészidőben nincs szükség.

Amennyiben tápoldatos termesztést folytatunk, így a konténeres növények esetében is, fejtrágya formájában is ajánlott kevés, jól oldódó foszfort használni.

A zöldségtermesztésben alaptrágyaként többnyire ugyan azok a műtrágyák használhatók, mint a szántóföldi növénytermesztésben:

• szuperfoszfát (18-20% P₂O₅)
• koncentrált szuperfoszfát (36-48% P₂O₅)
• ammonizált szuperfoszfát (17-18% P₂O₅ és 3-4% N)
• magnéziumos szuperfoszfát (18% P₂O₅ és 2,5% MgO)

A foszfor hiányát tünetek megjelenése esetén, tenyészidőben nehéz pótolni. Ilyen esetben többszöri lombtrágyázással, vagy az intenzív zöldségtermesztésben használatos, magas foszfortartalmú tápoldatozó műtrágyákkal lassan gyógyítható.

Semleges és savas kémhatású talajokban a szuperfoszfát (20%) jobban hasznosul, szemben a meszes és lúgos talajokban oldhatatlan Ca- és Mg-foszfátok képződnek. Ezzel szemben a diammónium- és monoammónium-foszfát (DAP és MAP) műtrágyák gyorsabban oldódnak, és jobban hasznosulnak.