Intenzív termesztésben igen elterjedt a fóliákkal történő takarás (dinnye, szamóca, egyéb meleg és vízigényes zöldségek) szabadföldön és termesztőberendezésekben egyaránt, ökológiai gazdálkodásban pedig egyenesen követelmény a talaj borítása (lehetőleg élő vagy szerves anyaggal) az év nagy részében.
Amikor a talajtakarás előnyeiről beszélünk, nem elegendő a gyomszabályozás hatékonyságát önmagában hangsúlyozni, hanem egyidejűleg a termés mennyiségére, minőségére, a talajra, mikroklímára, károsítókra, biodiverzitásra gyakorolt hatása is figyelemre méltó. Vegyük sorra a pozitív hatásokat!
Az egyik leginkább ismert hatás a gyomelnyomó képesség, mely takaróanyagonként jelentősen eltér. A kis vagy szelektív fényáteresztő képességű fóliák (pl. fekete) esetében általában csak az ültetőlyukakban van esélye fejlődni a gyomoknak, míg az átlátszó, áttetsző fóliák áteresztik a gyomok fejlődéséhez szükséges sugárzást, ezzel számukra is biztosítva a létezést. Ezért ezeket a takarókat leginkább gyomirtó szerekkel kombinálva ajánlatos használni. Az élő és szerves mulcsok nem minden gyomot tartanak vissza (pl. évelők). Hatékonyságuk függ a terített réteg vastagságától, illetve a szezon során esetenként vastagítás is szükségessé válhat, a vetett takarónövények esetében pedig az állománysűrűség és a vetett fajok konkuráló képessége is befolyásol.
A következő, szintén gyakran említett előnyük, hogy védenek az erózió és defláció, vagyis a víz és a szél talajromboló (talaj elhordó, tápanyagkimosó, talajtömörítő) hatása ellen, csökkentik az esőcseppek káros mechanikai hatását, a jég viszont sajnos károsíthatja némelyik talajtakarót, főleg a vékonyabb fóliákat, papírt. Nemcsak a természetes csapadék, de az öntözés – különösen az esőztető és árasztásos formája – is jelentősen károsítja a talaj szerkezetét. Az ipari mezőgazdaság térhódításával egy időben megjelent súlyos probléma, hogy korábban természetes társulásokkal fedett hatalmas területeket törtek fel és kezdtek gépekkel megművelni. Elsősorban a nagy arányban elterjedt széles sorközű, kapás növények és fás szárú ültetvényekben a talajfelszín takaratlan, védtelen maradt. Az eltelt évtizedek távlatában sem mondható, hogy megoldódott ez a probléma, a megoldás pedig adott: takarással megvédhetők a talajok, javítható vízgazdálkodásuk, csökkenthető a párolgás. Szabadföldi termőterületek csökkenése, az egyre több élelmiszert igénylő és növekvő népesség, az öntözővíz készlet minőségének romlása és mennyiségének csökkenése, ezáltal a korlátozottabb felhasználhatóság miatt, egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek a víztakarékos és talajnedvesség megőrzésére fókuszáló technológiák.
A talajtakarók anyaga befolyásolja a nedvességmegtartó képességüket. Vannak olyanok, amelyek lepergetik a vizet (pl. polietilén fóliák), viszont a talaj nedvességtartalma lassabban párolog el, mert nehezebben tud távozni a vízzáró réteg miatt. Ilyen esetben csepegtető öntözőrendszer telepítése javasolható a takaróanyag alá, mely megoldás egyébként is a gazdaságosabbak közé tartozik és a gombabetegségek megjelenésének valószínűsége is csökken. Ugyanakkor a szerves és szervetlen talajtakarók között egyaránt találunk anyagokat, melyek áteresztik és/vagy megkötik a nedvességet, következésképpen a talaj könnyebben átnedvesedik, a csapadék könnyebben beszivárog a talajba, de gyorsabban ki is száradhat (pl. szalma, papír, agroszövet).
A szerves anyagok és a papír párolgásuk közben is hűtik környezetüket. Ugyanakkor megváltoztatják a talaj és a levegő hőmérsékletét (típustól függően igény szerint emelhetik vagy csökkenthetik), valamint a fényviszonyokat. A fotoszintézisre kedvezően ható, visszavert fény mennyisége és minősége (különböző szín, különböző hullámhosszúság) megváltozik. A jól megválasztott talajtakaró alkalmas a termés mennyiségének, minőségének növelésére a termésérés idejének, hosszának megváltoztatására (koraiság fokozására, vagy akár a termésérés időbeni széthúzására, eltolására).
Forrás:
https://magazin.fruitveb.hu/a-talajtakarasrol-miert-mivel-hogyan/