Növényvédelem

Kézből-kézbe – Megjelent a Dow AgroSciences Hungary Kft. 2016. évi termékkatalógusa

Agrofórum Online

A Dow AgroSciences ügyvezető igazgatója, dr. Erdei Imre mutatta be a 2016 évi termékkatalógust.

– Hogy jut el a termelőkhöz ez az igényes kiadvány? – kérdeztem Sándorfy Andrástól, a multinacionális cég marketing igazgatójától.

– Kézből-kézbe – volt a válasz, – mert a munkatársaink feladata lesz, hogy felkeressék a termelőket és kézbe adják – természetesen szakmai ajánlás kíséretében – a most bemutatott termékkatalógusunkat.

November 12-ére várták a sajtó képviselőit a Dow vezető munkatársai az MMgM Mezőgazdasági Könyvtárába. A közismert Attila úti könyvtár méltó helyszín egy ilyen rangos esemény megtartására. Lényegében így foglalható össze Lükőné Örsi Gabriella köszöntője.

A Dow AgroSciences ügyvezető igazgatója, dr. Erdei Imre mutatta be a 2016 évi termékkatalógust, illetve ismertette ezt az ars poeticát, amely mentén a hazai piacon is rangos helyet elfoglaló cég végzi tevékenységét. „Kézikönyvünkben az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan az idén is olyan technológiákat, eljárásokat, termékeket ismertetünk, amelyek a termesztésben szükséges agrotechnikai műveletek hatékony, gazdaságos, viteléhez járulnak hozzá” – kezdte tájékoztatóját az ügyvezető.

A termesztési viszonyok, az időjárási körülmények az év folyamán mindig tartogatnak váratlan helyzeteket a gazdálkodó számára, amelyek megoldásához hasznos segítséget nyújt egy olyan kis alakú könyv, amely kéznél van, zsebben is elfér, útmutatóul szolgál. Útitársul szegődik akkor, amikor valamilyen felmerülő agronómiai kérdést kell azonnal megoldani.

Globalizálódó, infokommunikációs világunkban csak az a képzett agrárszakember tudja megállni a helyét, aki a magas fokú szakértelem mellett igénybe veszi azokat a rendelkezésre áll információs forrásokat, amelyek szakmai gondjainak megoldásához segítséget adnak.

A Dow AgroSciences magyarországi jelenlétét két kutató-fejlesztő állomás fenntartásával is hangsúlyozza, növényvédelmi (Szolnok) és növénynemesítési (Szeged-Szentmihály) kutatások területén. E tudásközpontok továbbá a jövő évben, fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Dow AgroSciences hitvallását csak megerősíti, hogy az anyavállalat (Dow Chemical Company) 2012 óta a – közjót szolgálóan – az Olimpiai Játékok hivatalos támogatója. A 2016-os év az Olimpia éve, amikor a világ sportolói Brazíliában, Rio de Janeiro-ban nemes vetélkedésben mérik össze erejüket. A Világjátékok jelszava a világszerte jól ismert gyorsabban, erősebben, magasabbra!

A magyar agrárium és a Dow AgroSciences partneri kapcsolatának is ez a célja, mindkét fél érdeke, hogy a magyar agrárgazdaság minél gyorsabban érjen el kimagasló eredményeket.

Dr. Oláh István szakújságíró az agrárium művelése címmel tartott gondolatgazdag, számos idézettel „fűszerezett” előadását így kezdte: Vade Mecum, vagyis Jöjj (gyere) Velem! Az ilyenfajta kiadványokra illik ez az elnevezés, amely útitársul szegődik az olvasóhoz. A mezőgazdaság nem csak foglalkozás, de hivatás is – mondta, – mint ahogy a szaknyelv művelése, ápolása is. Aki könyvet ad ki, az a szaktudást viszi tovább, valamennyiünk okulására.

Érdekes színfoltja volt a sajtóbemutatónak Ilyés Szabó Anna Berecz András stílusában előadott tanmeséje, amely a teremtés népi humorral átitatott, biblikus múltidézése volt. (Jókat derültünk.)

Gratulálunk a 2016 évi Termékkatalógushoz, amelyről egy kicsit bővebben, a decemberi lapszámunkban olvashatnak.

(Dr. Bódis László – Agrofórum-Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Meglepő gép érkezik a földekre: kiszívja a kártevőket a növények közül

2026. szeptember 10. 07:10

Tripszek, poloskák és muslicák ellen vetnék be a VENTURO rovarszívót. A módszernek már tudományosan vizsgált előzményei is vannak.

Gyanúsan olcsó növényvédő szert talált a neten? Erre figyelmeztet a Nébih

2026. szeptember 8. 07:10

Egyre több kétes növényvédő szer jelenik meg az interneten. Az olcsó ajánlat mögött hatástalan vagy veszélyes készítmény is állhat.

Szabályos félkörök hiányoznak a levelekből? Ez a méh lehet a tettes

2026. szeptember 2. 14:10

A levelek széléről kivágott szabályos darabok a szabóméh jelenlétéről árulkodhatnak. De miért van szüksége rájuk, és mely növényeket választja?

Bársonyvirág a veteményesben: nemcsak díszít, a talajon is segíthet

2026. augusztus 21. 07:10

A bársonyvirág nemcsak dísze lehet a veteményesnek: megfelelően alkalmazva egyes növényparazita fonálférgek gyérítésében is szerepet kaphat.

AgroApp – egy új növényvédőszer-kereső applikáció

2018. március 26. 17:39

Az AgroApp-ban készítmény, hatóanyag, kultúra és károsító alapján tudunk keresni. Az AgroApp ingyenesen letölthető Appstore-ból és Playstore-ból egyaránt.

Mi ellen kell permetezni a kajszifákat az egészséges termés érdekében?

2023. április 16. 04:39

Mi ellen kell permetezni a kajszifákat, hogy egészséges maradjon a termésük?

Az étkezési paprika növényvédelme - kártevők a paprikatermesztésben (2/2.)

2019. március 29. 05:37

Az elmúlt években számos növényvédelmi problémával küzdöttek a termesztők, amelyet csak fokozott, hogy egyre kevesebb hatóanyag áll rendelkezésre a védekezés során.

Járvány lehet a szőlőkben, az almát a varasodás veszélyezteti

2018. május 16. 13:49

A szőlő, a szeder, a mogyoró, az alma, a körte, a cseresznye, a meggy és a barack növényvédelméről.