Terményárak

Az amerikai szárazság miatt drágult a búza

Agrofórum Online

Vegyes hangulatban indult a kereskedés a chicagói árutőzsdén a terményekkel. A búza 0,7 százalékkal, a kukorica pedig 1,8 százalékkal drágult, miközben a szójabab értéke 0,3 százalékkal, a repcéé pedig 1 százalékkal csökkent. Párizsban és Londonban a húsvéti ünnepek miatt még nem nyitottak ki a parkettek hétfőn.

A chicagói búza határidős jegyzésárai magasabbak voltak hétfőn, mivel a száraz időjárás veszélybe sodorta Kansas állam búzáját, és közben Oroszország fenyegetését is beárazták a kereskedők, mely szerint megkerülheti az ENSZ közvetítésével létrejött gabonaügyletet. Mindezek alátámasztotta az árakat – közölték a kereskedők. A kukorica és a szójabab ára is enyhén emelkedett, visszanyerve a kereskedési nap során korábban elvesztett árszinteket.

Az amerikai fő termelési öv nyugati térségeiben, ahol a magas fehérjetartalmú búza terem, esőre van szükségük, tehát csökkentek az árak

– mondta Craig Turner, a Daniels Trading árutőzsdei brókere. A chicagói legaktívabb búza kurzusa a nap nagy részében 0,3%-kos pluszban állt, de zárásra már megközelítette az egy százalékot az áremelkedés.

Oroszország pénteken azzal fenyegetőzött, hogy megkerüli az ENSZ közvetítésével létrejött gabonamegállapodást, hacsak nem hárítják el a mezőgazdasági export akadályait, miközben a törökországi tárgyalásokon megállapodtak, hogy a meglévő akadályok felszámolása szükséges feltétele a megállapodás jövő hónapon túli meghosszabbításának.

Ukrajna gabonaexportja a 2022/23-as szezonban április 10-ig 38,8 millió tonna volt – derült ki a kijevi Földművelésügyi Minisztérium adataiból.

A kereskedők az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) havi globális keresleti és kínálati jelentését várják kedden – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

A piacok az USDA-t fogják figyelni, hogy csökkentik-e a dél-amerikai várható termés mennyiségét, hogy jobban megfeleljenek az argentin és brazil jelentéstevő ügynökségek által elmondottaknak

– mondta Turner.

Ha megteszik, az valószínűleg növeli az Egyesült Államok exportját

– tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Aratnak Békésben, a repcével gond van, az árpával viszont elégedettek

2024. június 20. 08:40

Jelenleg Békésben az őszi árpa az aratás végéhez közelítve hektáronként 5–7 tonnás termésmennyiségekkel örvendezteti meg a gazdákat.

A Propulse aranyat ér

2018. május 2. 11:48

Őszi káposztarepcében a Propulse a virágzás stádiumában alkalmazva a szártőkorhadást, fehérszárúságot okozó Sclerotinia sclerotiorum és a repce becőrontó Alternaria brassicae kórokozók ellen kiemelkedő hatékonysággal rendelkezik.

Mit tegyünk a repcével ősszel?

2020. szeptember 17. 07:57

A repce őszi menedzselése képzi az alapját egy igazán jó termésszintnek. Az őszi teendőink célja, hogy olyan repcét „engedjünk a télbe”, ami 8-12 levelet és kb. 30 cm-es karógyökérzetet fejlesszen minimum 1 cm-es gyökérnyakátmérővel. Ha ezeket a paramétereket el tudjuk érni, akkor nyugodtak lehetünk afelől, hogy a növényünk át fog telelni. Ahhoz viszont, hogy ezt a fejlettséget a növény el is tudja érni, ahhoz az őszi teendőket kézben kell tartani.

Öt napja esik a búza ára

2020. november 1. 06:38

Európában a vevők uralták a piacot és az elmúlt napok esései után jó hangulatban telt a kereskedési nap. A malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is emelkedett.