Növényvédelem

Kezdődik a levéltetvek károsítási szezonja

Agrofórum Online

A szántóföldi növénykultúrák szinte mindegyik fajánál megjelennek a termesztés során a levéltetvek. Ezek a vékony kutikulával rendelkező, látszólag teljesen védtelen, könnyen elpusztítható rovarok hatalmas tömegekben lephetik el a termesztett növényeinket. Közvetlen kártételük, a nagymértékű víz- és tápanyagveszteség mellett közvetett kártételük is jelentős. Jelenlétük szinte egyik növényfaj esetében sem kívánatos, így érdemes a megjelenésükre odafigyelni.

A szántóföldi kapás kultúrák közül a napraforgó kelése éppen aktuális. E növényfajnak két fontos, gyakori, súlyos kártétel előidézésére képes levéltetű kártevője is van. A sárga szilva levéltetű (Anuraphis /Brachycaudus/ helichrysi) téli gazdanövényei a különböző vad Prunus fajok, mint pl. a szilva, vagy a myrobalán. Ezek igencsak gyakori fás szárú növények, szinte minden erdőszélen, fasorban megtalálhatók. A rajtuk kifejlődő ősanyák utódai tömegesen települnek át már a tavasz kezdetén a különböző fészkesvirágzatú növényekre. Ezek közül a napraforgó, amelyet több százezer hektáron termesztenek Magyarországon minden évben, gyakorta válik a betelepülő levéltetvek célpontjává és táplálékává.

A másik, még gyakoribb levéltetűfaj, amely a napraforgón rendkívül jelentős, a fekete répa levéltetű (Aphis fabae). Ennek a rendkívül gyakori levéltetűnek a téli gazdanövényei közé tartozik pl. a kecskerágó is, amely szerte Magyarországon rendkívül gyakori fás szárú növény. Elmondható tehát, hogy mindkét fontos károsító levéltetűfaj esetében a kártevők forrása bőségesen áll rendelkezésre minden évben a fertőzéshez.

A sárga szilva levéltetű általában az elsőként megjelenő károsító faj

A két levéltetűfaj kártételében találhatunk némi különbséget. A sárga szilva levéltetű általában meglehetősen korán betelepül a napraforgóba és szinte mindig a hajtás végén, a tenyészőcsúcs közelében, a fiatal levelek, levélkezdemények közé elbújva károsít. Éppen ezen ok miatt némileg nehéz a jelenlétét észrevenni, bár a különböző predátor szervezetek, mint pl. a különböző katicabogárfajok megjelenése igen jól tudja jelezni e károsító jelenlétét.

A fekete répa levéltetű általában valamivel később jelenik meg a napraforgóban és kevésbé „elbújós” károsító. Leggyakrabban a fiatalabb levelek fonákán találhatók meg a kolóniái, a tenyészőcsúcs környékére ritkán bújik be.

Az idei évben a napraforgóra veszélyes levéltetűfajok már meglehetősen korán, március közepén megjelentek a téli gazdanövényeiken. Ugyanakkor az ősanyákat és frissen született utódaikat a március végén – április elején két hullámban is beköszöntött fagyos időjárás meglehetősen nagymértékben megritkította. Mindkét faj esetében igaz, hogy a téli gazdanövényeken kialakult kisebb számú, de nagyobb kolóniák, valamint ezekben az első szárnyas egyedek megjelenése május legelső napjaira tehető.

Aphis fabae levéltetűkolónia a kecskerágón

Ez a helyzet meglehetősen nagy veszélyt jelent a napraforgó számára, amelynek kelése országos szinten a napokban várható. A frissen kikelt növények rendkívül korán találkozhatnak a károsítókkal, amelyek így a szokásosnál jóval nagyobb kártételt is okozhatnak. Mindenképpen érdemes a termesztőknek figyelni nemcsak a kelő napraforgó-állományokat, hanem néhány, az átlagosnál jobb, melegebb kitettségben levő téli gazdanövényen is a levéltetűkolóniákat. Az itt kialakuló szárnyas egyedek fogják kolonizálni a napraforgó-állományokat. Pár nap haladékot lehet így nyerni a védekezésre való felkészüléshez.

A napraforgó levéltetvei ellen meglehetősen sok készítmény használata engedélyezett. A felhasználni kívánt készítmény kiválasztása során ugyanakkor mindenképpen ismerni kell, hogy melyik károsító faj van jelen a kezelendő állományban. A fekete répa levéltetű ellen jók a tisztán kontakt hatású inszekticidek is, ugyanakkor a növények hajtáscsúcs környékén elbújó sárga szilva levéltetű telepek ellen általában csak a felszívódó hatásmódú rovarölő készítményektől várhatunk jó hatékonyságot. Nézzük meg, mi ellen védekezünk!

Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Beltéri dísznövényeink kártevője, a hosszúfarkú viaszospajzstetű - II. rész

2024. december 18. 11:10

Bemutatjuk a Viaszos pajzstetvek családját, a Pseudococcus nemet, majd részletesen ismertetjük a hosszúfarkú viaszos pajzstetű (Pseudococcus longispinus) fajt.

Veszélyes raktári kártevők: a zsizsikek

2024. december 16. 07:10

A zsizsikek alapvetően a szemes termények károsítói, a fő kártételt a lárvák okozzák, amelyek a szemek belsejében élnek és táplálkoznak.

A napraforgó olajtartalmát befolyásoló poloskafajok jelentősége

2024. december 10. 16:10

Számos poloskafaj jelenléte kíséri végig a napraforgó szikleveles állapotától egészen a kaszatérésig a növény fejlődését.

Vetőmagvédelem a kezdetektől – Interjú Monika Joss-sal, Corteva Agriscience

2024. december 9. 12:40

A gazdálkodó számára kiemelkedően fontos, hogy a csírázás és a kezdet fejlődési fázisában megvédje a növényt a kedvezőtlen hatásoktól.

Mi legyen a kerti lombbal? Jó lesz valamire?

2022. december 30. 06:37

A kerti lombot sokan elégetik, mások komposztálják, de van, aki otthagyja a gyepen, ágyásokban, mint talajtakarást. De vajon melyik az igazán jó megoldás?

Ne hagyjuk magukra a gyümölcsfákat!

2021. október 19. 04:36

A gyümölcsösök szüret utáni gondozásában elsődlegesen törekedni kell arra, hogy folyamatosan kellő információnk legyen a növényzet aktuális állapotáról, a kártevők és kórokozók jelenlétéről, mennyiségéről.

Miért fontos a napraforgó lombtrágyázása?

2022. június 17. 10:12

A sok helyen tapasztalt bór-hiány ráirányítja a figyelmünket a napraforgó lombtrágyázási technológiánk átgondolására.

Mikor (ne) vessük a repcét?

2021. augusztus 27. 04:39

A repce vetésidejének megválasztásával nagyon sok, a vegetációs időszakban megoldandó probléma kialakulása már eleve eldől.