Állattenyésztés

Nőtt a sertéshús kivitelének mennyisége

AKI

A sertéshús kivitelének mennyisége és értéke is növekedett – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzéséből.

A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 3 százalékkal nőtt (6,1 ezer tonna) 2023 január–márciusában a 2022. január–márciusi mennyiséghez viszonyítva. Az élősertés-behozatal 17 százalékkal 14,5 ezer tonnára csökkent a megfigyelt időszakban.

A nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége 14 százalékkal mérséklődött (33,1 ezer tonna), ugyanakkor értéke közel 21 százalékkal nőtt a megfigyelt időszakban. A sertéshúsimport volumene csaknem 23 százalékkal (35,9 ezer tonna) esett vissza, míg értéke 23 százalékkal volt nagyobb.

Az AKI PÁIR adatai szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 891 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2023 májusában, ami 29 százalékos emelkedést jelentett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest. A darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 24 százalékkal volt magasabb ugyanebben az összehasonlításban. A KSH adatai szerint a rövidkaraj fogyasztói ára 19,5 százalékkal, a sertéscombé 4,6 százalékkal nőtt ugyanekkor.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

150 milliós bírság jár az óvintézkedéseket semmibe vevőknek, súlyos fertőzés a Balaton-felvidéken

2025. november 6. 09:10

Magyarországról egyelőre eltűnt a madárinfluenza, a ragadós száj- és körömfájás, illetve a kiskérődzők pestise, de máris kaptunk helyettük mást a nyakunkba.

Egészen furcsa viselkedést mutat a magyar házi macskák ötöde, friss kutatás fejtette meg a titkot

2025. október 31. 16:10

Biztosan sok macskatartó felfigyelt már arra, hogy a házi kedvence valahogy „más”, mint a többi cica. És ez nem véletlenül van így.

Újra felütötte fejét a madárinfluenza Magyarországon

2025. október 30. 10:10

Ismét megjelent a madárinfluenza hazánkban – a Nébih Tiszajenőn erősítette meg a H5N1 vírus jelenlétét egy közel húszezer kacsát számláló gazdaságban.

Újra pestismentes Magyarország!

2025. október 28. 10:10

Zala vármegyéből indult a fertőzés, de gyors hatósági fellépéssel sikerült megfékezni – most a nemzetközi elismerés is megérkezett.

Változott a PRRS-mentesítésről szóló rendelet

2020. március 29. 14:17

A jelenlegi módosítás számos helyen pontosítja a korábbi rendeletet és összhangba hozza a tavaly kiadott Nemzeti PRRS Mentesítési Tervvel (NMT 4.0).

Változtattak az afrikai sertéspestis miatt a kockázati besoroláson

2019. december 26. 15:02

A Szakértői Csoport javaslata alapján az országos főállatorvos hazánk minden, alacsony kockázatúnak minősített vadgazdálkodási egységénél közepes szintűre emelte a kockázati besorolást.

Az unió szarvasmarha- és sertésállománya is csökkent

2022. június 28. 08:02

Szarvasmarhatartás szempontjából kiemelkedik Franciaország a 17,3 milliós állományával, de Németországban is 10 milliónál több állatot tartanak.

Növekedett a szarvasmarha- és a sertésállomány

2018. július 11. 12:16

Tavaly decemberhez viszonyítva idén júniusban a szarvasmarha- és a tehénállomány 10 ezerrel, illetve 2 ezerrel nőtt.