Növénytermesztés

Fókuszban a sokszínű tavaszi vetésszerkezet

Agrofórum Online

Klasszikusok és újdonságok, valódi technológiai innovációk a változatos tavaszi vetésforgó összeállításához.

Klasszikusok és újdonságok, valódi technológiai innovációk a változatos tavaszi vetésforgó összeállításához. Több termés, nagyobb biztonság. Fenntartható módon, évről évre.

A magyar növénytermesztés számára a 2015. év újfent bizonyította azt, hogy az agrártermékek világpiacának nyitottabbá válása és az agrárpolitikai keretfeltételek módosulása mellett, a nehéz időjárási körülmények között egyszerre jelentenek kihívást a hozamok és a hatékonyság, azaz a versenyképesség növelése. Ebben a dinamikusan változó környezetben valamennyi szántóföldi kultúrában nagy teljesítményű, a rendelkezésre álló tápanyagot szélsőségesen váltakozó időjárási körülmények között is hatékonyan felhasználó, egészséges hibridekre és fajtákra van szükség. Ez az alapja nemcsak a fogyasztók megfizethető áruval való ellátásának, hanem a mezőgazdasági termelők számára magasabb jövedelmet biztosító, alacsonyabb önköltséggel járó termelésnek is.

Az alacsonyabb költségszint mellett elérhető nagyobb termés és termésbiztonság azonban üzemi szinten szélesebb faj és fajtaválasztékot kíván. A SAATEN-UNION ezért az igazán nagy vetésterületű kultúrák mellett – mint a kukorica és napraforgó – nem veszíti szem elől a kisebb, speciális jelentőségű fajok fejlesztését sem. Meggyőződésünk, hogy a szója, a sörárpa, a zab, a szárazborsó vagy éppen a köztesnövények és a cirok nemesítésére, fejlesztésére fordított erőforrások is hozzájárulnak a változatos és egészséges, a környezetünkkel összhangban működő növénytermesztés kialakításához. A sokszínű tavaszi vetésforgó nem öncél, annak számos növény-egészségügyi előnye jelentkezik a korábban szűk vetésforgóval működő üzemekben. A nehezen irtható, egyre komolyabb problémát okozó gyomok vagy éppen a kukoricabogár elleni hatékony védekezést éppúgy elősegíti, mint az aszályra hajlamos termőhelyeken a talaj vízkészleteit megóvó, forgatás nélküli talajművelési rendszer kialakítását. A sokszínűség minden növénytermesztő számára egyet jelent a nagyobb termésbiztonsággal. Ezt a változatosságot segítik elő és erősítik a 2016-ban is folytatódó zöldítési programok és a hazai fehérjenövények termelését ösztönző támogatások is.

A SAATEN-UNION fajták és hibridek sikere az innovatív nemesítésen túl többek között annak az Európában szinte egyedülálló, Magyarországot is magába foglaló szelekciós és adaptációs kísérleti hálózatnak köszönhető, amely megalapozott információkat nyújt új fajtáink teljesítményéről és adaptációs képességéről. Európai nemesítési programjaink hatékonyságát nemcsak a kiváló terméseredmények, hanem fajtáink töretlenül növekvő vetésterülete is jelzi. 2016 tavaszán a klasszikusok mellett további innovációt, valódi technológiai újdonságot is magukban hordozó, új hibridekkel és fajtákkal bővül hazai termékkínálatunk. A hazai napraforgó-termesztésben új korszak kezdetét jelenti a Clearfield Plus gyomirtási rendszer megjelenése, melyben a SAATEN-UNION hibridjei nemcsak még több termés és még nagyobb termésbiztonság elérését teszik lehetővé, hanem az eddig kritikusnak számító vetésszerkezetben (pl. szója-utóveteményben) jelentkező napraforgó-árvakelés hatékony gyomirtása előtt is megnyitják az utat. A szójatermesztők számára az igen széles érésidőt felölelő fajtáink kínálnak új perspektívákat. Szuperkorai fajtáink a nem éppen klasszikusnak számító északabbi-nyugatabbi termőterületeken is deszikkálás nélkül, a tervezett őszi kalászos vetésidejét megelőzően betakaríthatók. A délebbi területeken pedig akár öntözéses másodvetésben is sikeresen termeszthetők.

Tavaszi kínálatunk kiemelt részét képezik azok a zöldítési keverékek, melyek azon túl, hogy eleget tesznek az ökológiai célú másodvetés jogszabályi feltételeinek, okszerű és rendszeres használatukkal hozzájárulnak a talajok biológiai aktivitásának növeléséhez, javítják a termőképességet, fontos szerepet töltenek be a tápanyagháztartás szabályozásában, valamint a gyomok és kártevők elleni biológiai védekezésben egyaránt.

Tavaszi fajtakínálatunkat bemutató kiadványunk a képre kattintva ingyenesen letölthető.

Blum Zoltán
ügyvezető igazgató
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

Amennyiben szeretne ingyenesen és rendszeresen friss szakmai információkat kapni hasonló témakörben, regisztráljon itt!

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mesterséges huminsavak menthetik meg a termőföldeket?

2024. december 18. 14:40

Egy új eljárással talán a jövőben a szerves maradékokból néhány perc alatt mesterséges huminsavakat lehet előállítani.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

A La Niña ronthatja a terméskilátásokat Argentínában

2024. december 10. 11:10

Bár a kilátások kedvezőek Argentínában, a gazdálkodók aggódnak a La Niña jelenség miatt, ami szélsőséges időjárást és terméscsökkenést okozhat.

A kínai kereslet miatt aggódnak a befektetők

2020. február 7. 05:53

A piacon enyhültek a koronavírus miatti aggodalmak, ez az egész árupiacon, az alapanyagpiacon is éreztette hatását.

A szója lomb- és szárbetegségeinek kezelése

2023. augusztus 20. 08:10

Jason Bond, a Southern Illinois University Carbondale növénypatológusa és az Illinois Soybean Center igazgatója az Illinois Soybean Association által szervezett csúcstalálkozón részletesen ismertette a szóját minden évben fenyegető betegségeket.

Kína miatt csökkent a szójabab ára

2020. május 5. 08:03

A Washington és Peking éleződő kereskedelmi konfliktus árnyékolta be a szójabab piacát.

Viszlát szója! - A repce lehet a jövő növényi fehérjeforrása

2020. november 22. 08:38

A repcefehérje hasonló hatásokat váltott ki az anyagcsere paraméterekben és a szív- és érrendszeri kockázati tényezőkben, mint a szójafehérje.