Szőlő-Bor

Tokaj végzett az élen az Országos Syngenta Borversenyen

Agrofórum Online

Vörösborok kategóriájában pedig Eger, Villány és a Szekszárd borászatai jeleskedtek.

A Tokaji borvidék borászatai vitték a prímet az idei Országos Syngenta Borversenyen. Mint a siófoki díjátadón kiderült: a legjobb tizenkét nedűből öt Tokaj térségéből került ki, a többi öt borvidékről érkezett. A zsűri döntésének érté-kelésekor elhangzott: az idei versenyen jól szerepeltek a 2015-ös évjárat borai is, különösen a rozé lett kiemelkedő. Vörösborok kategóriájában pedig Eger, Villány és a Szekszárd borászatai jeleskedtek.

Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója kifejtette: rendkívül örömteli, hogy az ország valamennyi borvidékéről ilyen jelentős számú, összesen 446 bort neveztek az idei országos borversenyre. A beérkezett nevezések több mint fele 2015-ös évjáratú. Tavaly mintegy 58 ezer hektárról szüretelték le a szőlőt, a termés mennyisége meghaladja a 413 ezer tonnát. Ebből a becslések szerint mintegy 2,9 millió hektoliter bor készül. A jégverés sújtotta területek kivételével a borvidékek többségében a tavalyi szezon érett, egészséges, rendkívül szép szőlőt eredményezett, ez a borban is megmutatkozik, hangsúlyozta Czigány Tibor.

Dr. Janky Ferenc, a Budapesti Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének nyugalmazott docense, a borverseny elnöke elmondta: 273 fehér, 63 rozé, 106 vörös és két-két pezsgő, illetve gyöngyözőbor került a szakértő zsűri elé.

– Nagyon színvonalas versenyen vagyunk túl, az elmúlt évek legerősebb mezőnye gyűlt össze – értékelt dr. Janky Ferenc. – Kiemelném a 2015-ös borokat, amely már most mindenféleképpen jó évjáratúnak tekinthetőek. A legjobb tizenkét borból négy 2015-ös évjáratú. Tavaly bebizonyosodott, hogy hatékony növényvédelemmel meg lehet óvni a szőlőt, s az időjárás is nagyrészt kedvező volt, így jó évet könyvelhettünk el.

Dr. Janky Ferenc összefoglalójában kiemelte: a Tokaji-borvidék visszaszerezte első helyét, a világszerte híres borkülönlegességek idén a legjobb tizenkét bor között öttel képviseltetik magukat. Vörösborok tekintetében kiemelkedően szerepeltek Eger, Villány és a Szekszárd borászatai.

– 2015-ös fehérborok között néhány fajta – chardonnay, sauvignon – maradt el kissé a várakozásainktól, az olaszrizling viszont igen jóra sikerült. Ha azt mond-juk, hogy a fehérek összességében jók, akkor a 2015-ös rozék kiválóak lettek. Ez a verseny is bizonyította, hogy a magyar borászok egyre jobbak rozéban. A nemzetközi eredményeket ismerve az élvonalban vagyunk e tekintetben. Kiemelném ezeken kívül a korábbi évjáratok kitűnő vörösborait is, amelyek között igen-igen apró különbségek döntöttek egy-egy nedű javára.

Az idei borversenyen 16 oklevél, 72 bronzérem, 233 ezüstérem, 113 aranyérem, 9 nagyarany és 3 Quadris elismerést kaptak a borászok. A legjobbakban járó Quadris-díjakat ebben az évben a Béres Szőlőbirtok és Pincészet 2011-es 5 puttonyos Béres tokaji aszúja, a Hilltop Neszmély Zrt. – 2015-ös Kamocsay Ákos Prémium Chardonnay-je, valamint Balga István 2012-es Béke Egri Superior Cuvée-je érdemelte ki.

Eredmények:

Quadris-díj:

Pincészet/termelő – Név – Évjárat – Borvidék
Béres Szőlőbirtok és Pincészet – Béres Tokaji Aszú 2011 5 puttonyos – 2011 – Tokaji
Hilltop Neszmély Zrt. Kamocsay Ákos – Prémium Chardonnay – 2015 – Neszmélyi
Balga István – Béke Egri Cuvée Superior – 2012 – Egri

Nagyarany:

Pincészet/termelő – Név – Évjárat – Borvidék
Tolcsva-bor Kft. – Sajgó Pincészet – Tokaji 5 puttonyos aszú – 2008 – Tokaji
Tomolik Kertészeti és Pincészeti Kft. – Sauvignon Blanc – 2015 – Tolnai
Tokaj Oremus – Tokaji Aszú 5 puttonyos – 2007 – Tokaji
Sauska és Társa Kft. – Sauska Merlot Konkoly 2009 – 2009 – Villányi
Gál Szőlőbirtok és Pincészet – Kékfrankos Rozé – 2015 – Kunsági
Szöllősi Pincészet Kft. – Zenit – 2015 – Neszmélyi
Koch Csaba – Villányi Cabernet Sauvignon Classicus – 2012 – Villányi
Sárga Borház – Tokaji kései szüret – 2013 – Tokaji
Royal Tokaji Borászati Zrt. – Royal Tokaji 5 puttonyos Aszú 2009 – 2009 – Tokaji

Fotó: Láng Péter

(Syngenta Kft.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság, Villány is érintett

2025. július 3. 12:10

Megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége Villány térségében – a Nébih védekezésre figyelmeztet a szőlőkabóca ellen.

Ez a borászat felborította a szabályokat: ilyen még nem volt!

2025. június 16. 14:10

Egy kaliforniai pincészet történelmet írt: elsőként palackozta fajtaborként a Châteauneuf-du-Pape-ban engedélyezett szőlőfajtákat.

Alacsony alkoholtartalmú borok: új irány a borászatban

2025. május 22. 14:10

Az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes borok iránti kereslet növekszik, új technológiák és piaci stratégiák formálják a borászat jövőjét.

Borfogyasztás: ki iszik többet?

2025. május 16. 16:10

A globális borfogyasztás 2024-ben 1961 óta nem látott mélypontra süllyedt, de egyes országok továbbra is kiemelkednek a mennyiség és az egy főre jutó fogyasztás terén.

Új, kimagasló teljesítménnyel rendelkező kukorica hibriddel bővül a Syngenta FAO 400-as kínálata!

2022. november 9. 15:24

SC4140 (FAO 450-470) hibridünk új genetikaként mutatkozik be 2023-ban a Syngenta kukorica portfóliójában. Érésidő szerint az SY Minerva és SY Carioca közé érkezik, tökéletesítve ezzel az érésidő szerinti lehetőségeinket. Minden tulajdonságával megfelel a modern kukoricatermesztés iránti elvárásoknak!

Ne hagyjuk, hogy az évelő gyomnövények irányítsák döntéseinket!

2020. június 2. 06:01

Szántöldjeink évelő gyomokkal erősen fertőzöttek. Mezei acat, fenyércirok kolóniák keserítik meg kultúrnövényeink életét. Tegyünk ellene, hogy visszanyerjük a termőföldjeink kultúrállapotát! Összehangolt munkával, vetésforgóval, helyes agrotechnikai elemek használatával és célzott növényvédelmi beavatkozással elérhetjük azt, hogy visszaszorítjuk az évelők jelenlétét.

Hosszú hatástartamú, felszívódó hatású gombaölő szer a napraforgó legfontosabb szár és levélbetegségei ellen - Amistar Sun

2021. június 9. 10:12

2020-ban a napraforgó termesztését a rendkívül szélsőséges időjárás befolyásolta. Az április-május rendkívüli szárazságát a nyár rendkívüli csapadékossága követte. Ezek a tényezők nagyban befolyásolták a kórokozók dominancia viszonyait, a fertőzés mértékét illetve a védekezések lehetőségét.

Elatus Era – maximális védelem levél- és kalászbetegségekkel szemben, garancia a magas terméshozamhoz

2020. április 3. 15:40

Az intenzív kalászos gabonatermesztés során a korábbi termesztési gyakorlatokkal ellentétben újfajta megközelítésre, innovatív szemléletre van szükség. Arra kell törekednünk, hogy a lehető legmagasabb betakarított terméshozam mellé megfelelő minőségi beltartalmi paraméterek társuljanak.