Talajélet

A szántást azonnal be kellene tiltani Magyarországon?

Agrofórum Online

A forgatásos talajművelés teljes elhagyását sem tartaná drasztikus lépésnek idehaza Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora, aki szerint a szemünk láttára omlik össze az ökológiai rendszer.

Hosszú interjút adott a 24.hu oldalnak Gyuricza Csaba. A MATE rektora több erős, határozott kijelentést is tett az újságíróval folytatott beszélgetésben, például azt, hogy végzetessé válhat, ha nem készülünk fel az aszályokra, hiszen egyszerűen nem lesz ennivalónk.

Az agrármérnök, talajtani szakmérnök végzettségű egyetemi tanár, MTA-doktor úgy véli, hogy a mezőgazdaság nem siet alkalmazkodni a klímaváltozáshoz. Márpedig azonnali és teljes struktúraváltás kell: más növényfajtákat kell termelni, gyökeresen más technológiákat alkalmazni, máskülönben a folyamatok visszafordíthatatlanná válnak, és bekövetkezik az összeomlás.

Gyuricza Csaba ugyanakkor nem osztozik a túlzott pesszimizmusban. Tény, hogy az éghajlat nem állandó, folyton hűlt vagy éppen melegedett a bolygó a története során. Újdonságként viszont megjelent, hogy az antropogén hatások úgy erősítik és gyorsítják ezt a folyamatot, hogy akár egy generáción belül is nagyon komoly változások figyelhetők meg.

A mezőgazdaság is komoly hatást gyakorol a klímára, nem ritkán negatívakat. A helytelen talajhasználat például felerősíti a szerves szénkészlet lebomlási folyamatát a talajban. Ha ez végbemegy, akkor szén-dioxid keletkezik, ami a légkörbe vándorol.

A MATE rektora szerint a talaj az a terület, ahol még bőségesen rendelkezésre áll a lehetőség egy olyan átállásra, ami az alkalmazkodást tudja szolgálni. Megfelelő műveléssel elérhető volna, hogy olyan aggregátumok, szerkezeti elemek, továbbá agyag-humusz komplexek legyenek benne, amelyek segítenek a nedvesség megtartásában.

Gyuricza Csaba úgy véli, hogy alapvetően a talajművelésnek Magyarországon az a legfőbb problémája, hogy azonos mélységben végzik el. Kialakul egy kemény réteg, összetömörödik a talaj, nem engedi át a nedvességet, így az nem tud leszivárogni a gyökerekig.

„A legkártékonyabb eljárás ebből a szempontból a szántás. Magyarország egy szántó ország, mindent fölszántanánk. Ezzel szemben ma már azt mondom, hogy a szántást államilag be kellene tiltani és nagyon súlyos szankciókkal sújtani annak érdekében, hogy ezeket a káros hatásokat el tudjuk kerülni”

– fogalmazott a rektor. További részletek a 24.hu cikkében.

(Fotó: Wolfgang Ehrecke/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A talaj világnapja alkalmából

2024. december 5. 14:15

A talaj, mint az élet feltétele egyre nagyobb figyelmet kap hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Egyre több a tudatosan gondolkodó gazdálkodó, akik képesek felfogni a földi élet léte és a talaj egészségének kapcsolatát.

Talajminőség-védelem kötött talajon – lehetőségek és korlátok

2024. november 12. 08:10

A különböző kötöttségű talajok művelhetősége erősen függ a nedvességtartalomtól. Legkedvezőbb a nyirkos állapot.

A giliszták: a talaj elfeledett ápolói

2024. november 5. 17:10

Sokan óckodnak a gilisztáktól, jóllehet a talajélet fenntartásában betöltött szerepük, élettevékenységük nyomán hátramaradó anyagcsere-termékeik a talaj szervesanyag-tartalmát gazdagítva a sikeres növénytermesztés ,,alapköveivé" kellene, hogy emeljék őket.

Kerti talaj vagy virágföld? Melyik a jobb?

2024. október 31. 14:10

Az élő talaj tele van hasznos mikrobákkal és szerves anyagokkal, amelyek tápanyagokat juttatnak a növények gyökereihez.

Repcevetést megelőző talajmunkák – Tarlóhántás, szántás, elmunkálás, tömörítés

2019. július 24. 06:55

 Az őszi káposztarepce sikeres termesztése nem képzelhető el jó minőségben elvégzett alapozó talajmunkák hiányában. A repce a növényvédelem mellett ugyanis a talaj kultúrállapotára is kifejezetten igényes növény.

A szántás mellett igen kevés érvet sorakoztathatunk fel – interjú Dr. Gyuricza Csabával

2023. október 13. 14:10

Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora lapunk számára adott interjújában feltárta meglátásait, többek között a jelenleg uralkodó talajművelési gyakorlat kapcsán.

Ekehasználat mindössze 6 centiméteres mélységben?

2023. november 9. 15:10

A szántás említésekor legtöbben a 30 centiméteres mélységet is meghaladó mélyszántásra gondolnak, pedig a talajforgatás elvégezhető sokkal sekélyebben is. Milyen haszna lehet az akár 6 centiméteres sekély szántásnak, tarlóhántásnak?

Talajművelés forgatás nélkül, 8 literes fogyasztással, kevesebb gyommal

2023. augusztus 22. 07:40

Üzemanyagot takarít meg és még a gyomterhelés is kisebb a Regent Tukan MSG 300 grubber használatával egy békési gazda tapasztalatai szerint, aki 5-6 éve hagyta el az ekét.