Zöldség-Gyümölcs

Burgonya és paradicsom, egy növényen termesztve – izgalmas kísérlet

Agrofórum Online

Vajon lehetséges-e egy növényen egyszerre paradicsomot és burgonyát is termeszteni?

A kérdésre eddig vélhetően a legtöbben nemmel feleltek volna, nagyon helyesen, hiszen két különböző növényről beszélünk, ám a közösségi média felületein feltűnt egy videó, amelyben egy fiatal növénytermesztő arról beszél, ez az ötlet egyáltalán nem légből kapott, hiszen neki sikerült – és mindezt bemutatja a videóján keresztül.

Alen Joseph a videójában valóban egy olyan oltási technikát mutat be, amely lehetővé teszi a burgonya és a paradicsom együttes termesztését. Joseph azt is elmondja, hogy az oltáshoz a két növény, így a paradicsom és a burgonya egyaránt szükséges, de a módszer működik, az így keletkezett „hibrid” (ez a legszebb kifejezés, amivel a hozzászólók az új növényt illetik) pedig egyaránt képes paradicsomot és burgonyát is hozni.

Joseph szerint a felfedezésében az a legjobb, hogy az oltásnak köszönhetően a gazdák dupla jövedelemhez juthatnak, hiszen egy növényről nagyjából 1,5 kg burgonyát és 2 kg paradicsomot képesek termeszteni egy szezonon belül.

A vélemények vegyesek. Sokan ünneplik, mások ócsárolják Josephet, akit sokan csalónak, míg mások bolondnak tartanak, sőt, a növényt is mutáns rémségnek látják. A követők egy kis hányada azonban lelkes, és mindezt a jövő egyik ígéretes mezőgazdasági szenzációjának tartják, ami könnyebbé teheti a gazdák életét.

(Fotó: katerinavulcova/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kivit szüretelni tudni kell!

2025. november 4. 07:10

Nem mindegy, mikor vágjuk le a kivit: a helyes érettségmérés és a gondos szüret a minőség és a jövedelmezőség kulcsa.

Rászólhatok a járókelőkre, ha az utcán álló fámról csipegetik a gyümölcsöt? A válasz kiábrándító

2025. október 28. 13:10

Kié a gyümölcs, ha közterületen lévő fán termett? A kérdésre adott válasz sokkal meglepőbb, mint azt bárki is gondolná.

Hosszú kórházi kezelés után fogott agrárvállalkozásba egy férfi, és megtalálta magának az aranytojást tojó tyúkot

2025. október 28. 09:10

Háborús sebesültként került kórházba egy ukrán férfi, aki hosszú felépülést követően az agráriumban kötött ki. Igencsak jövedelmező vállalkozásba fogott.

Alma a fagyasztóban? Így lesz tökéletes a végeredmény

2025. október 27. 11:10

Ősszel gyakran több almánk van, mint amit el tudunk fogyasztani – de a fagyasztással megőrizhetjük a termés ízét a télre is.

Paprikás krumpli

2018. március 9. 09:12

A töltött káposzta és a lecsószezon közötti őrülten hosszú időt csak paprikás krumplival lehet kibírni.

Tudja-e Ön? - Hogyan alakultak ki napjaink óriási kombájnjai? (IV. rész)

2020. július 22. 04:36

A nagy területen gazdálkodó farmerek, a termelési körülmények változásához igazodva a közeljövőben várhatóan növelik keresletüket az önjáró burgonyakombájnok iránt.

Érdemes a burgonyát már előcsíráztatni?

2024. március 7. 04:36

Idén szeretnék megpróbálkozni a burgonyatermesztéssel is. Érdemes a burgonyát már előcsíráztatni?

Milyen levélbetegség támadta meg a burgonyát?

2025. június 21. 04:36

Mitől betegedhetett meg a burgonya? A képen látható tüneteket tapasztaltam a növények levelein? Mit lehet tenni ebben az esetben?