14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor
Növényvédelmi előrejelzés

Permetezhetünk akár sziromhullás után is – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

Minden gyümölcstermő növényünk virágzik, vagy már elvirágzóban van, a növényvédelmi károsítók sorra jelentkeznek a gyümölcsösökben és a szabadföldi zöldségkultúrákban.

A március utolsó napjait érintő nyárias meleg után kisebb lehűlés következett be az időjárásban, de ez a változás mindössze néhány napig tart csak. Az időjárási front hozott csapadékot is, de érdemleges mennyiség csupán a Dunántúl nyugati-délnyugati tájegységeiben hullott, másutt néhány milliméterrel kellett beérni.

A teljes virágzásban levő almafajtákat és a körtét egyre nagyobb mértékben veszélyezteti a varasodás. Az aszkospóra szóródás folyamatos és emelkedő mértékű, a napokban lehullott csapadék elősegítette a kórokozó terjedését, ugyanakkor a teljes mértékben áttelelt lisztharmat számára is kedvező az ültetvények jelenlegi mikroklímája.

A kibomlott leveleken itt-ott megfigyelhetők a betegség másodlagos tünetei is a primer (áttelelő), hajtásvégen észlelhető „gyertyás” vesszők mellett.

Lisztharmat primer és szekunder tünet almán
Lisztharmat primer és szekunder tünet almán

Úgy tűnik, hogy az almatermésűek baktériumos tűzelhalása (Erwinia amylovora) számára is kedvezően alakulnak a meteorológiai feltételek. A Maryblight program előrejelzése alapján a veszély ++++, mert a növény virágzása, a nedvesség jelenléte és a kialakult 15 °C feletti tartós meleg kedvező körülményeket teremt a járványveszélyes kórokozó számára.

Még nem tömeges a kártevők jelenléte

Kártevők közül még csak a levélpirosító levéltetű szívogat az almafák levelein, de nem tömeges a jelenléte, és a meleg idő előrehaladtával csökkenni fog a károsítása is, ugyanis a többi kártevő elleni védekezés a levéltetű kártételt is mérsékelni fogja.

Az elvirágzott, fagykárt szenvedett kajszin és a többi most virágzó csonthéjason a legnagyobb gondot a virág- és hajtásfertőző monília okozza.

Baktériumos tűzelhalás tünete almán
Baktériumos tűzelhalás tünete almán

A néhány napos kisebb lehűlés és a nedvességborítás miatt továbbra is kedvezőek a feltételek a fertőzéshez, ezért csak a virágzás idején végrehajtott egy-két felszívódó gombaölő szeres kezelés mérsékelheti számottevően a kárt. Szükség esetén sziromhullás után is folytatni kell a permetezést a betegség ellen.

Az őszibarack tafrinás levélfodrosodás első levéltünetei már megjelentek, de várhatóan újabb fertőzési hullám már nem tud kialakulni a hőmérséklet emelkedése ugyanis megakadályozza ezt.

A virágzó szabadföldi szamóca idősebb levelein sok a mikoszferellás levélfoltosság, a kórokozó ugyanis már +5 °C felett képes megfertőzni a fiatal leveleket. Most még megelőzhető a fiatal levelek megbetegedése.

Mikoszferellás levélfoltosság szamócán
Mikoszferellás levélfoltosság szamócán

A rózsa levéltetű folyamatosan fertőzi a rózsa hajtáscsúcsait, tehát el kell kezdeni a kártevő elleni védekezést, de egyúttal célszerű a rózsa lisztharmata és a csillagrozsda ellen is kezelni a rózsát.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: támad a bolha és a darázs!

2025. szeptember 29. 13:10

Szárazság, kártevők és fuzárium: komoly kihívásokkal néznek szembe a szántóföldi növények az őszi időszakban.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: támadnak a kórokozók

2025. szeptember 15. 08:10

A szüret idején nemcsak a termés érik, hanem a kártevők és betegségek is felerősödnek. Mutatjuk, hol mire kell figyelni!

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: őszi vetések bajban

2025. szeptember 14. 08:10

Az ország nagy részén tovább fokozódik az őszi vetések kritikus helyzete. Kártevők csak épphogy láthatók.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: így zajlik most a szüret

2025. szeptember 9. 08:10

Ősz közeledtével a szüret mellett a betegségek és kártevők erősödésére is oda kell figyelni a gyümölcsösökben és szőlőkben.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: sok a varasodással fertőzött alma, lisztharmat veszélyezteti a szőlőt

2023. július 12. 14:40

Július második dekádjára a forró, nyári időjárás vált uralkodóvá. A hőséget csak időnként zavarták meg záporok, zivatarok, helyenként jégverés tette tönkre a termést. A nappali maximum hőmérséklet általában 30 Celsius-fok körül alakult, de éjszakára sem csökkent 20 fok alá a levegő hőmérséklete. A magas relatív páratartalom miatt reggelente erős a harmatképződés. A magas hőmérséklet csökkentette a betegségek terjedését, de teljesen nem szüntette meg.

Mi volt az Édenben valójában a „tiltott gyümölcs”? 

2023. október 8. 08:10

A legtöbb Édenkert-ábrázoláson valamiért egy alma szerepel a „bűnbe esés gyümölcseként” Ádám és Éva kezében, annak ellenére, hogy a Biblia csak a „gyümölcs” szót említi.

Vessen és szüreteljen párhuzamosan augusztusban

2019. július 16. 05:36

A hagymafélék mellett sok más zöldségnövényt lehet betakarítani augusztusban, például a paradicsom, a paprika, a cukkini is ebben az időszakban érik a legintenzívebben

Mikor és hogyan érdemes szüretelni a téli almát?

2020. szeptember 14. 10:52

Hogyan állapítható meg, hogy alkalmas a szedésre a téli alma?