31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Növénytermesztés

Tömegessé vált az amerikai kukoricabogár rajzása

Agrofórum Online

A kialakult kártételi veszélyhelyzetben fontos, hogy a gazdálkodók mielőbb végrehajtsák a hathatós védekezést a fertőzéssel sújtott kukoricatermesztő körzetekben. Az állománykezeléssel nemcsak az idei közvetlen károk előzhetők meg, de a jövő évi lárvakártétel is jelentősen mérsékelhető.

A NÉBIH információi szerint az amerikai kukoricabogár intenzív rajzása és kártétele különösen szembetűnő Somogy megye egyes vidékein, a Tolna megyével határos részeken pedig erős biberágás tapasztalható.
A kártevő jelenléte észlelhető Fejér megye egész területén, a kukorica- és napraforgótáblákon egyaránt. Zala megyében – az állománykezelések ellenére is – tömeges az imágók repülése, a nővirágzat fertőzöttsége virágonként 10-12 bogár mértékű, így a károkozás is látványos.

A kártevő nagy gazdasági kárt okoz, ezért az idén is tapasztalható kártételi veszélyhelyzetben kiemelten fontos, hogy a gazdálkodók mielőbb végrehajtsák a fertőzött állomány kezelését! A jól időzített, szakszerű állománykezeléssel nem csak az amerikai kukoricabogár okozta idei közvetlen károk előzhetőek meg, de a jövő évi lárvakártétel is eredményesen csökkenthető.

(NÉBIH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Változik a szabályozás: átláthatóbb vízhasználat a cél

2025. június 20. 14:10

2025 júniusától új rendelet szabályozza a mezőgazdasági kutak engedélyezését, de a háztartási kutak többségét továbbra sem érinti a változás.

Szója, ami „beszél”: érzékelők figyelik az egészségét

2025. június 15. 13:10

Szenzorokkal „megszólal” a szója: amerikai kutatók olyan eszközöket fejlesztettek, melyek a növények állapotát közvetlenül mérik.

Burgonya fókuszban – jövőépítés nemzetközi szemlélettel

2025. június 4. 16:10

A burgonya világnapjához kapcsolódó szakmai konferencián hazai és európai szakértők vitatták meg a termesztés, kereskedelem és fogyasztás aktuális kihívásait és lehetőségeit.

Globális felmelegedés: veszélyben az élelmiszernövények

2025. május 12. 08:10

A felmelegedés miatt a legfontosabb élelmiszernövények fele veszélybe kerülhet világszerte, főleg az alacsonyabb övezeteken.

Megjelent a Nufarmer Magazin 32. száma!

2022. április 5. 10:37

Magazinunkban azokat a gyomirtó, gomba- és rovarölő termékeket, valamint technológiákat mutatjuk be, amelyek tavasszal hatékonyan használhatók a szántóföldi kultúrákban, szőlőben és gyümölcsösökben.

Gabonák vírusos betegségei

2023. március 26. 05:37

A március során az őszi árpa állományokban fellépett foltszerű sárgulások döntően egy meglehetősen gyakori kórokozó, az árpa sárga törpülés vírusa által okozott tünetek.

Vadgesztenyelevél-aknázómoly csapdahálózat fogási adatai

2023. szeptember 28. 15:10

Az alábbi táblázatban találják a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szakmai irányításával működő vadgesztenyelevél-aknázómoly csapdahálózat fogási adatait, melyeket az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének Csalomon típusú csapdáival felvételeztek. Az adatok a közterületi növényvédelem területén tevékenykedő szakemberek számára nyújthatnak hasznos információkat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: itt a védekezés ideje a szilvadarazsak és a körtebolhák ellen

2023. április 12. 09:18

Az elmúlt hetekben több alkalommal visszatérő fagyos időjárás nagy károkat okozott a virágzó és virágzás előtt álló gyümölcsfákban.