Zöldség-Gyümölcs

Ettől különleges az elefántfokhagyma

Agrofórum Online

Küllemét tekintve rendkívül látványos, már-már gulliveri növény, amely formájában hasonlít a hagyományos fokhagymára. Azonban ízében sokkal lágyabb és lédúsabb, ezért nem tudja kiváltani teljes mértékben a sütés-főzés során az intenzív ízű fokhagymát.

Az elefántfokhagyma (Allium ampeloprasum) az Amaryllidaceae (amarilliszfélék) családba tartozik, és Közép-Ázsiában, illetve a Földközi-tenger térségében őshonos. Nagy íves levelei inkább hajaznak a póréhagyma küllemére, mint a fokhagymáéra. Virágzata azonban meseszép rózsaszín vagy lila színű.

Ezért ragadt rá az elefánt elnevezés

Két év alatt érlel termést, amely lényegesen nagyobb méretű, mint a hagyományos fokhagyma gumója. Míg egy hagyományos fokhagymagerezd 1-2 centi széles, az elefántfokhagyma gerezdje 4-6 cm széles. A gumó átmérője pedig elérheti a 8-10 centimétert, a hagyományosnál megszokott 4-6 cm helyett.

Fogyasztása során a nagyobb méretéből fakadóan figyelni szükséges a felhasznált mennyiséget. Enyhe íze miatt eleve friss salátákhoz, pástétomokhoz javasolják, nem pedig intenzív ízű sültekhez vagy levesekhez. Levesekhez azért sem ajánlják, mert a nagy nedvességtartalma miatt erősen felhabzik, épp úgy, mint a héjában főtt burgonya.

Ez a nedvességtartalom idővel csökken, ha például pincében tárolják, így a későbbiekben könnyebb felhasználni. Sokszor a földben hagyják, mert elriasztja a kártevőket, ezért előszeretettel ültetik veteményesek közelébe.

Kedveli a humuszos talajt

Az elefántfokhagyma napfénykedvelő és a jó vízelvezetésű talajban érzi jól magát, kiváltképp, ha az laza és humuszban gazdag. Szépen fejlődik, ha rendszeresen öntözik, de a túlöntözés miatt hamar rothadásnak indul.

Kora ősszel érdemes ültetni, hogy a tél folyamán gyökeret tudjon ereszteni, majd tavasszal meginduljon a fejlődése. Kártevők ritkán támadják meg, esetleg a zsenge növényeknek kell csak szembenézniük tripszekkel vagy lisztharmatos problémákkal. Utóbbit azonban mindig a túl nedves környezet okozhatja, amit kellő odafigyeléssel meg lehet előzni.

Az állatoknak nem jó

A hagyományos fokhagymához és hagymafajtákhoz hasonlóan az elefántfokhagyma is mérgező a háziállatok számára, ezért sosem szabad adni nekik (olyan főtt ételt sem, amiben ilyen van). Általában nem is kedvelik, mert az illata kellemetlen a számukra.

Így termesztik az elefántfokhagymát:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Üvegházakra felvitt bevonat növelheti a termelés hatékonyságát

2024. november 30. 16:10

Az üvegházakat vonnák be azzal a rejtélyes bevonattal, amely az UV-fényt vörössé alakítja, amely jobban elősegíti a növények fejlődését.

Hihetetlen, a görögök most kezdik a szamóca betakarítását

2024. november 27. 14:40

A görög szamócatermesztők helyzete továbbra sem fenékig tejfel: a legnagyobb gondot – ahogy az előző években is – a munkaerő jelenti.

Bodzával próbál biztos megélhetést teremteni egy pár Ausztráliában

2024. november 25. 09:40

Idehaza a bodza termesztése hagyományosan fontos szerepet játszik, mivel a növény jól alkalmazkodik az ország éghajlati viszonyaihoz.

Fekete retek: epeproblémákkal nem javallott!

2024. november 5. 13:10

A fekete retek a modern étrendben ugyan kevésbé jelentős zöldségként szerepel, ám az emésztési panaszok és a köhögés elleni gyógyhatása miatt mindmáig népszerű.

Ezeket ismeri? Tatárhagyma és a rakkyo

2018. október 22. 03:36

Összesen 780 hagymafaj közül a hat leggyakrabban fogyasztotton kívül még két olyan hagymafélét említ a nemzetközi szakirodalom, melyet számottevő volumenben termesztenek. Ezek a tatárhagyma és a rakkyo.

Elindult a vöröshagyma betakarítása

2019. június 7. 11:33

A technológiában is fejlesztések szükségesek, melyek legfőképp a betakarítási technológia, növényvédelem, a gyomirtás, a tápanyag-utánpótlás és az öntözés területére fókuszálnak.

A vízhiány tette tönkre a hagyma- és burgonyatermést

2018. szeptember 24. 07:16

Rossz hatással volt a száraz időjárás a hagymafélék és a burgonya termesztésére, miközben jó évet zárt a napraforgó és a paradicsom.

Hogyan tároljuk helyesen a hagymát?

2024. november 5. 06:40

A hagymát nem elegendő bármilyen módon tárolni. Idővel büdösséget érezhetünk. A helyiség felforgatása után rájövünk, hogy a hagyma okozza azt.