Növényvédelem

Burgonyabogár: Furcsa módon bántak el vele, de az ötlet működőképes

Agrofórum Online

A második világháború után Magyarországon is megjelent burgonyabogár ellen végre egy működőképes mechanikai védekezési mód született.

A mezőgazdaságban dolgozók életét számos károsító nehezíti meg. Közéjük tartozik egy olyan rovarkártevő, amely Magyarországon nem őshonos, sőt meglehetősen különös körülmények között került a kontinensünkre is. A burgonyabogár ma már igen jelentős gazdasági károkozásért felelős Észak-Amerikában, Európában és Dél-Ázsiában.

A krumplibogár őshazája Mexikó északi része és Új-Mexikó állam területe lehet, de kolorádóbogárnak is hívják, mert a faj terjeszkedése állítólag Colorado államból indult ki. Eredetileg szárazságkedvelő gyomnövények lehettek a tápnövényei, majd rátalált a burgonyára, és 1876-ban az Európába induló hajók rakományaiban is felfedezték.

A legenda szerint az 1950-es években az amerikaiak repülőgépekről szándékosan is fertőzték kártevőkkel a Balti-tenger körzetét, ám ez csak szovjet propaganda lehetett. Magyarországon Héderváron észlelték a rovar első kártételét 1947-ben.

A burgonyabogár ellen a vegyszeres védekezés a leghatékonyabb, bár a kisebb házikertekben az is működik, ha kézzel lekapkodják a rovarokat a növényről. Most pedig elkészült egy ötletes gép, amely kifejezetten a krumplibogarak összegyűjtésére lett kifejlesztve. Michael Gallinger eszközéhez emberi kezelő szükséges, a gyűjtést viszont egy akkumulátorról működtetett lesodrószerkezet végzi. A gyűjtőtartály könnyen leemelhető, így gyorsan elvégezhető az ürítés.

A munkát a tengelyen forgó bőrszíjak végzik el, amelyek a növényekkel kíméletesek, ugyanakkor a bogarak eltávolításához elegendő erővel rendelkeznek. A biogazdálkodással foglalkozó feltaláló „pofozógépnek” is nevezi találmányát, amely a kísérletek szerint igen eredményesen végzi el a feladatát.

Michael Gallinger 20 éve termeszt burgonyát, és 2018 óta keresi a hatékony megoldást a kártevők ellen. A gazdaságában sohasem használ növényvédő szereket a burgonyabogarak ellen sem. Pedig a száraz időszakokban nagy gondot okoznak számára, és mivel a kézi eltávolítás igen időigényes, ezért más megoldást kellett találnia. A nagyobb területekhez már a gép 2 és 4 soros változata is elérhető, itt a vontatást és meghajtást traktor végzi.

Így működik az ötletes és hatékony gép:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Meglepő gép érkezik a földekre: kiszívja a kártevőket a növények közül

2026. szeptember 10. 07:10

Tripszek, poloskák és muslicák ellen vetnék be a VENTURO rovarszívót. A módszernek már tudományosan vizsgált előzményei is vannak.

Gyanúsan olcsó növényvédő szert talált a neten? Erre figyelmeztet a Nébih

2026. szeptember 8. 07:10

Egyre több kétes növényvédő szer jelenik meg az interneten. Az olcsó ajánlat mögött hatástalan vagy veszélyes készítmény is állhat.

Szabályos félkörök hiányoznak a levelekből? Ez a méh lehet a tettes

2026. szeptember 2. 14:10

A levelek széléről kivágott szabályos darabok a szabóméh jelenlétéről árulkodhatnak. De miért van szüksége rájuk, és mely növényeket választja?

Bársonyvirág a veteményesben: nemcsak díszít, a talajon is segíthet

2026. augusztus 21. 07:10

A bársonyvirág nemcsak dísze lehet a veteményesnek: megfelelően alkalmazva egyes növényparazita fonálférgek gyérítésében is szerepet kaphat.

Kényes, de meghálálja a törődést a burgonya

2019. április 27. 05:36

A sikeres növénytermesztés minden esetben a jól megfontolt fajtaválasztással indul. Nincs ez másképp a burgonyánál sem.

Tömegesen rajzik a kukoricamoly, veszélyben a napraforgó is

2018. június 27. 06:19

Az elmúlt időszak időjárását a megszokottnál hűvösebb éjszakák és a mérsékelten meleg nappalok jellemezték. A nagy csapadékot hozó frontok eltávoztak a Kárpát-medencéből, eső csak szórványosan hullott. A szárazabbra fordult idő elősegíti az aratási munkákat.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: kelnek a burgonyabogár lárvák, fuzáriózis veszély a kalászosokban

2022. május 24. 11:34

A száraz időjárás elsősorban a rovarkártevők szaporodásának kedvezett, a kórokozók terjedése mérsékelt szinten maradt.

Burgonyabogár elleni biológiai védekezés

2019. augusztus 24. 08:02

A burgonyabogár elleni védekezés fő szezonján már túl vagyunk, de még mindig találkozhatunk velük a szabadföldön. A harc ellenük nem egyszerű, de szükséges, hiszen az imágók és a lárvák a táplálkozásukkal akár 80 %-os kárt is okozhatnak növényeinkben. A nyár végi, ősz eleji beavatkozással még gyéríthetjük a telelőre vonuló egyedeket, és megalapozhatjuk a jövő évi növényvédelmet.