Növénytermesztés

Agrometeorológia: a komoly fagyok ártanak a kultúrnövényeinknek

Országos Meteorológiai Szolgálat

Bár nem példa nélküli, hogy március második felében kemény, téli időjárás uralkodjon a Kárpát-medencében, de nem is átlagos.

Márpedig 2018-ban ezzel kell megbirkózni. A hideg idő a hét nagyobb részén még kitart, csütörtöktől (amikortól naposabb idő következik) erősödik a nappali felmelegedés, de az éjszakai lehűlés is. Intenzívebb felmelegedés a jövő hétre valószínű.

A mögöttünk álló hét (március 12-18.) nagyobb része enyhe, tavaszi időt hozott. A hét elején még 20 Celsius fok körüli maximumok voltak a jellemzőek, és hétfőn a délkeleti országrészben nyárias zivatarok is előfordultak. A hét közepére nagyjából 15 fokra mérséklődött a felmelegedés. Péntekre országos csapadék érkezett, jellemzően 5-15 mm esőt okozva, de a Dunántúlon többfelé 25 mm fölötti értékek is előfordultak. A hét végére tovább hűlt a levegő, majd szombat délutántól, estétől a felszín közelében sarkvidéki eredetű léghullám árasztotta el a térséget, mellyel egy csapásra visszatért a tél. Vasárnap már az ország jelentős részén fagypont alatt maradtak a hőmérsékleti csúcsértékek is, a minimumok pedig -5 fok körül alakultak.

A hideg levegővel párhuzamosan dél felől a magasabb légrétegekben enyhe, nedves levegő érkezett, mely heves csapadékhullást eredményezett, helyenként dörgéssel, villámlással. Szombaton így országszerte újabb jelentős csapadék hullott: eső, ónos eső, fagyott eső, majd egyre többfelé hó. Az újabb csapadékhullám az északi határszélen 5 mm alatti, de az ország döntő részén 10 és 20 mm közötti, a Dunántúl déli részén 30 mm fölötti mennyiséget hozott.

Hétfő reggelre az ország jelentős részét hótakaró fedte, melynek vastagsága általában 1 és 5 cm között változik, de északkeleten helyenként a 15 cm-t is meghaladja. A keleti országrészben a viharos szél, a hó, az ónos eső sokfelé jelentős károkat okozott pl. az áramszolgáltatásban.

A talaj teljesen telített nedvességgel, a sok csapadék miatt elsősorban az Alföldön tovább nőtt a belvizes területek kiterjedése. A talaj hőmérséklete 5 és 10 cm mélyen jelenleg többnyire 1 és 3 Celsius fok között alakul, míg 20 cm-en 3 és 5 fok között.

Kedden lesz a tavaszi napéjegyenlőség, hét végén pedig az óraátállítás, a délutánok ezzel jelentősen meghosszabbodnak.

Az előttünk álló héten csak lassan melegszik az idő. Kedden még borús ég, többfelé kisebb havazás is várható, aztán szerdától csökken a csapadékhajlam, csökken a felhőzet. A kevesebb felhő miatt főleg csütörtök és péntek reggelre a havas területeken akár -10 fokos fagyok is lehetnek majd. A hét végére mérséklődik az éjszakai lehűlés, de fagyok még vasárnap is várhatók.

A csúcsértékek lassan, de emelkednek: a hét közepén 1, 6, a hét végén már 7, 12 fok valószínű. A heti összcsapadék (26. reggelig) a jelenlegi számítások szerint az ország északi részén 1-5, a délkeletin 5-15 mm között valószínű. Az olvadó hó azonban plusz nedvességet jelent, így a belvízhelyzetben a héten további romlás valószínű. A talaj szikkadása majd a jövő héten kezdődhet el. A talaj hőmérséklete vasárnapig alig változik majd, melegedésre a jövő héttől számíthatunk.

Az enyhe időt követő komoly fagyok ártanak a kultúrnövényeinknek. A korán induló gyümölcsöket, főleg a Dunántúlon már így is fagykárok érték a hónap elején, de a héten ezek a károk tovább nőhetnek, bár az északkeleti országrészben még nyugalmi állapotban van szinten minden gyümölcsfa. Az őszi vetések sokfelé belvízben állnak, az Alföld déli részén egyes táblák kitárcsázása és újravetése már elkerülhetetlen. A vizes, sáros talajra gépekkel rámenni nem lehet, így késésben vannak a mezőgazdasági munkák is. A csapadékos idő miatt idén egyelőre nincsenek száraz fű- és bozóttüzek, melyek ilyenkor szoktak előfordulni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

A La Niña ronthatja a terméskilátásokat Argentínában

2024. december 10. 11:10

Bár a kilátások kedvezőek Argentínában, a gazdálkodók aggódnak a La Niña jelenség miatt, ami szélsőséges időjárást és terméscsökkenést okozhat.

Mi legyen a köztes növényekkel?

2024. december 4. 14:40

Az enyhe időjárásban tovább fejlődnek a köztes növények, az is előfordulhat, hogy magot is hoznak. Hengereljük, mulcsozzuk vagy várjunk?

A rózsák átteleltetése cserépben és ágyásban

2022. december 2. 09:09

A törékeny rózsák különleges védelmet igényelnek a hideg hónapokban. Az alábbiakban megtudhatja, hogyan teleltetheti át sikeresen rózsáit az ágyásokban és a cserepekben.

A tél nem viccel

2021. február 16. 13:14

Február közepe van és a tél eddigi legdurvább fagyhullámát éljük át a napokban. Ez nem csak ránk, gazdálkodókra igaz, hanem a szántóföldeken a tél viszontagságainak kitett szántóföldi növénykultúrákra is. A hótakaró elolvadása után több kultúra esetében láthatóak a téli fagy okozta károsodások.

Megfagyott a talaj felső rétege, de már látszik a felmelegedés kezdete

2024. január 12. 07:10

Azok az őszi vetések, ahol nem volt tartós belvíz, viszonylag jó állapotban vannak, csak hiányzik a tartós hideg és a hó is. De hamarosan inkább felmelegedés érkezik.

Nyakunkon a fagyok - last minute feladatok a kertben

2020. november 25. 04:36

Az első komoly fagyok előtt még gyorsan ültethetünk szabad gyökerű fákat is, amelyekből ilyenkor még széles a kínálat a kertészetekben.