Zöldség

Az uborka peronoszpóra gyógyítása

Agrofórum Online

Noha a bizonytalan piac, és a nagy kézimunkaerő-igény miatt a konzervuborka termőfelület drasztikusan visszaesett, vannak bátor vállalkozók, akik évről évre megpróbálkoznak az uborka termesztésével.

Hálás növény – mondják, de meg kell számára adni mindent, mert érzékeny a hőmérsékletre, a páratartalomra, a víz- és tápanyagellátásra, valamint csak kiváló szerkezetű talajon képes versenyképes termésmennyiséget és minőséget produkálni.

A méretes (berakó) uborkát heti két-három alkalommal kell szedni, ebből adódóan az élelmezési várakozási idő miatt a növényvédelmi lehetőségek meglehetősen korlátozottak. Június végén, júliusban szokott a rettegett ellenség, a peronoszpóra (Pseudoperonospora cubensis) jelentkezni, amely meleg (legalább 250C) és magas páratartalom mellett károsít olyan esetben, ha a levél felülte is nedves.

Gyors lefolyású betegség. A levél színén hirtelen megjelenő (erek által nem határolt!), pár milliméter nagyságú világossárga foltok gyorsan megnövekszenek, a fonáki oldalon lilásbarna sporangium szőnyeg képződik. Ezt követően a tünetek viszonylag gyorsan megszűnnek, a levél elszárad, lehullik, a jelentős lombvesztés miatt a termésképzés is visszaesik. Ugyan a levél elszárad és lehullik, de az inda egészséges marad, ami egy növényvédő szer mentes védekezési megoldást jelenthet.

A támrendszeren nevelt uborka folyamatos víz- és tápanyagellátást igényel, korszerű ültetvényeken csepegtető rendszert alkalmaznak, tömlős megoldás során napi öntözés, és kb. 7-10 napi fejtrágyázás szükséges. A szórófejes öntözés, pont a gombás betegségek miatt nem javasolt, ez alól kivételt képeznek az alacsonyan elhelyezett mikroszórófejek, amelyek a csepegtető rendszerek mellett elsősorban párásítás célját szolgálják.

Az egészséges inda alkalmas arra, hogy megfelelő tápanyagokkal újabb hajtások képzésére indukáljuk! A kálium, mint fontos növényi tápanyag a hajtásképzést generálja, hasonló módon a bór is. Ezt a két tápelemet kombinálva nitrát-nitrogénnal, amelynek köztudottan nagyon jó a lombképző hatása, gyors javító hatást érhetünk el a lombozat újrafejlesztésében.

Ilyen célra kiválóak a káliumnitrát alapanyagú műtrágyák, amelyek jól oldódnak, a nitrát miatt gyorsan felvehetők és rövid idő alatt hasznosulnak. Bórtartalmú készítménnyel, ami lehet akár lombtrágya is, augusztusra visszaállítják az egészséges lombozatot, ezzel együtt a termésképzést is. Körül-belül két héten keresztül, heti kétszeri 1-1,5 dkg/m2 káliumnitrát tápoldatként kijuttatva az egyébként jó kondícióban lévő növény lombképződését helyreállítja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A zöldhagyma hajtatása: fólia alatt a fagyot is elviseli

2024. december 11. 11:10

Vannak, akik már ősszel talajba duggatják, és a tél folyamán fóliát húznak rá, a hideg, nagyobb fagyok beállta előtt fóliával betakarják.

Növénytermesztés egész évben: így építsünk walipinit!

2024. december 11. 06:40

A hagyományos, felszín feletti üvegházakkal ellentétben a walipini üvegház a föld természetes szigetelését és a napenergiát használja.

16 zöldség, amit télen is termeszthetünk

2024. december 5. 06:40

A tartós hideg hatására a növények anyagcseréje lelassul, és a cukor, valamint más ízanyagok a levelekben, gyökerekben és gumókban halmozódnak fel.

Fóliasátrak saját célú zöldségellátásra, II. rész – Fóliatípusok, tartozékaik, építésük és üzemeltetésük

2024. december 4. 11:40

Építésnél ügyeljünk arra, hogy a széllel, viharokkal szembeni biztonságot csak a tökéletesen megfeszített fólia adja!

Könnyen kezelhető drón, professzionális képességekkel

2023. március 2. 14:24

A precíziós mezőgazdaság legfőbb elveinek megfelelően inputanyagainkat mindig a megfelelő időben és a megfelelő helyre célszerű kijuttatni.

„A kukorica gyomirtásban alacsony hektárköltség és maximális hatás egyszerre adott az IKR Kukorica Poszt Golddal”

2022. június 15. 05:36

A kukoricatermesztők egyetértenek abban, hogy sosem volt annyira lényeges a fajtákban kódolt maximális termésmennyiség elérése, mint most.

Az elemi kén, ami vigyáz a növényekre!

2023. március 20. 12:41

A ként ma már minden növénynél nagy mennyiségben pótolni kell. A levegő, az egyre kevesebb csapadék kénmentes, a műtrágyákkal pedig alig pótolunk pár kilogramm ként hektáronként.

Az almafa védelme eső után

2020. május 5. 12:13

Sok eső esett az elmúlt pár napban, félek, hogy almafáimon megjelenik a lisztharmat és a varasodás. Mikor, és milyen szerrel védekezzek ellene?