Agrárközélet

Egyre drágább termőföldet venni Romániában

MTI

A hazai farmerek és külföldi spekulánsok a tavalyinál 9 százalékkal több termőföldet vásároltak az idei év első felében Romániában, a mezőgazdasági hitelezők pedig arra számítanak, hogy legalább 2020-ig fennmarad az évi 10 százalék körüli áremelkedés a román földpiacon - derült ki a Capital.ro gazdasági portál csütörtökön közölt elemzéséből.

Romániában tavaly 100 ezer hektárnyi mezőgazdasági terület cserélt gazdát – a magyarországi átlaggal gyakorlatilag azonos – 4380 eurós (1,4 millió forint) hektáronkénti átlagáron. A legkeresettebbek a (földrajzilag az Alföldhöz tartozó) Nyugat-romániai, Temes és Arad megyei szántóföldek, ahol az év első felében csaknem tízezer adásvételi szerződést kötöttek. Keresettek továbbá az olténiai Dolj, illetve a Duna torkolatvidékéhez közeli Baragan-síkságon található Braila és Galati megyei földterületek.

A legmagasabb hektáronkénti árat (9000 eurót) idén egy – a román fővárost körbevevő – Ilfov megyei 35 hektáros területért fizetett egy spanyol ingatlanbefektető, a Temes megyei Vejtén (Voiteg) pedig az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági vállalkozó vásárolt 6500 eurós hektáronkénti áron újabb 85 hektárnyi földet.

A Capital.ro szerint a szántóföldek ára az utóbbi öt évben megkétszereződött, sokhelyütt pedig megháromszorozódott Romániában. A piacon jelentős felhajtó erőt képvisel a külföldi spekulánsok érdeklődése, tekintettel arra, hogy a legmagasabb romániai árak még mindig csak felét-harmadát teszik ki a legolcsóbb (25-60 ezer euró között hektáronkénti áron beszerezhető) németországi, vagy hollandiai területek árának.

A mezőgazdasági hitelezésre szakosodott Agricover becslése szerint a román termőföld mintegy 20-30 százaléka van – az országban bejegyzett cégeik révén – külföldiek tulajdonában. Hivatalosan azonban alig 17 ezer hektárnyi – az 5,8 millió hektárnyi mezőgazdasági terület 0,3 százaléka – termőföld szerepel külföldi magánszemélyek nevén. Romániában egyébként eddig a mezőgazdasági terület alig 42 százalékát sikerült telekkönyvezni – emlékeztet a lap.

A Capital.ro beszámolt arról is, hogy a Bukarestben kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) újabb – a szenátusban már elfogadott – törvénytervezetet terjesztettek a képviselőház elé, amelyben további szigorításokkal próbálják nehezíteni a külföldi spekulánsok földvásárlását.

Romániában 2014-ben járt le a külföldi magánszemélyek földvásárlását megakadályozó, az ország uniós csatlakozásakor kikötött hétéves moratórium. Bár az ekkor elfogadott földforgalmi törvény kidolgozásakor is felmerült, hogy Románia is a földművesekre szűkítse a földvásárlásra jogosultak körét, ez a kitétel végül nem maradt a jogszabályban.

Az újabb törvénytervezet ennek a megkötésnek a bevezetésével, és 15 évre szóló elidegenítési tilalommal próbálja román kézben tartani a földvagyont, a jogi személyek esetében pedig megszabnák, hogy csak azok a cégek vásárolhatnának földet, amelyeknek a bevételei legalább 75 százalékban mezőgazdasági tevékenységből származnak, illetve amelyek legalább öt éve jelen vannak az adott térségben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Sikeres a földértékesítési program első üteme

2020. április 3. 13:47

Átlagosan a meghirdetett földek 60%-ára érkeztek ajánlatok, összesen közel 3,5 milliárd forint értékben.

Tovább növekedtek a termőföldárak

2019. november 22. 08:32

Az értékesített terület nagysága Fejér megyében nőtt a legnagyobb mértékben, 33 százalékkal, és Pest megyében csökkent a leginkább, 25 százalékkal.

Kevésbé drágultak tavaly a termőföldek - a szőlő és a gyümölcsös a legdrágább

2019. május 29. 10:20

Ismét áremelkedés jellemezte a magyarországi termőföldpiacot 2018 első három negyedévében, a növekedés mértéke ugyanakkor 2015 óta először mutatott csökkenést, annak ellenére, hogy a forgalom nem esett vissza 2017-hez képest.

Kevesebb termőföld cserélt gazdát tavaly

2023. június 20. 12:42

Tavaly 19 százalékkal kevesebb tranzakció keretében 21 százalékkal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint egy évvel korábban, az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, 2022-ben 3,2 százalékkal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára.